When in doubt, eat cake.

Szóval a csapat építés egy álom volt. Rémálom.  A rendezvényszervezés / tréning az okkal egy szakma. A vendéglátás is. Sok minden kell ahhoz, hogy hagyjuk, hogy a megrendelő 120 embert akarjon megetetni székek nélkül, asztal mellett állva.  Mindezt kétszer (ebéd + vacsora).  Helytakarékos is, meg trendi is, de akkor nem kellene asztalra tenni a paprikás csirkét nokedlivel egész combból, illetve a csontos egybesült csülköt sem. Finomnak finom, de állva, egy villával kicsinyét nehezen fogyasztható. (hmm… még jó hogy az utca túloldalán volt egy "meki". Ott jobb volt a hangulat mint a rendezvény folyamán bármikor. :)

A feladatok és a trénerek stílusa egy másik kérdés.  Akkor kezdtünk egy emberként kivonulni, amikor közölték velünk, hogy miközben saját nevünket emlegetjük mantraként, kő/papír/olló játékkal kell eldöntenünk kinek a nevét fogjuk mantrázni. Azét, aki kő/papír/ollóban nyert. És minél jobb valaki a játékban, annál hosszabb vonat lesz mögötte.   Na, mi összenéztünk és kivonatoztunk a mosdóba és ott vártuk meg nagy nyugalomban a következő szünetet.

Tudom, telhetetlen vagyok, de láttam már ilyet jól megszervezve. Ez most valahogy nagyon kiverte a biztosítékomat. Lehet, hogy csak a délelőtti hogyan legyünk jók / hogy tud a vezetőség félrebeszélni pár órát kellett volna kihagyni?  Vagy a reggelt jóóó sok pálinkával kezdeni? Nemtom …

Na, de túléltük.  Mire hazaértem jutott nekem is finom vacsora, és kb a második pohár bor után le is higgadtam. Annyira, hogy kb ültömben elaludtam J.

És akkor már csak a mai feladatok maradtak. Takarítunk, pakolászunk, mivel végre sikerült a szakembereket kitessékelni a házból.  Utánuk meg ugye van mit takarítani … Nincs ezzel semmi gond, sőt.  Csak kifeküdtem, amikor takinéni megszólalt délelőtt, hogy érti ő, hogy van valami a szőnyeg alatt, de miért nem lehet arrébb tolni lábbal, mint ahogy azt pár hónapja lehetett?  Eltartott egy darabig, amíg sikerült vigyorgás nélkül elmagyaráznom, mit is csinál a csúszásgátló a szőnyeg alatt.

Na, most nézem tovább az álomhajót. És megpróbálom kitalálni, hogy mit csináljak a hűtőben lévő mascarpone sajtból… tiramisu biztos lesz. Csak azt nem tudom, milyen J.

csütörtök

Nnnna... kicsit mintha kezdenék belefáradni a hétbe. Pedig még csak csütörtök van. Amolyan nyúlós, nyamvadt, álmosító novemberi csütörtök. És ez az a hét, amikor nem villanyoz fel az a tény, hogy holnap péntek van. Ugyanis holnap egész napos csapatépítéssel egybekötött fejtágítás lesz minálunk.

Azazhogy nem minálunk, jóóó távol a megszokott irodaháztól. Csak még azt nem tudjuk, hogy is fogunk odajutni :).  Nehezített pálya, aki nem ér oda, nem kap kávét.  

Alig várom, hogy egy egész nap azt hallgassam, miként fog megváltozni a szervezet körülöttünk, mire alakulunk át, és milyen jó lesz az nekünk. Ezután lesz ebéd - sok jóra nem számítunk (tavaly rendeltek 110 emberre 200 olyan kis szendvicset, amit a McKiwan ablakában is láthattok), és délután jön a „leülős, elbeszélgetős” csapatépítés. Ezt mondjuk annyira nem értem, hogy ehhez minek egy elhagyatott tréning központ? Elég lenne egy tisztességes kocsma, megfelelő minőségű és mennyiségű sörrel, borral, pálinkával - (az első feles mindenkinek kötelező, kivéve aki orvosi igazolással érkezett) rögtön olajozottabb lenne a kollégák között a kommuinikáció.  De nem, ehelyett jó sok pénzt kifizettünk tréner cégnek, akik majd 8-10 fővel ott lesznek közöttünk és meg fogják nekünk tanítani a tutit. Ezután a 6kor kezdődő vacsora már felüdülés lesz. Pláne, hogy sok más kollégával együtt el szándékozom bliccelni. De majd meglátjuk mit sikerül összehozni. :) Holnap beszámolok.

Egyébként megvagyunk. Halkan és határozottan itt az év vége, dolgozunk. Végre van fűtés a fürdőszobánkban, ami ugye nem elvetendő – éljenek a szakik, akik nem csak ígérik, hogy jönni fognak, de meg is érkeznek.  ... Ja, és tegnap végre kitapostam a főnökömből a választ, miszerint elmehetek Karácsony előtt kicsit szabadságra. ... nehogymá túlzásba vigyem a munkát :).

Megörvendeztetett az autószalon is, ahol vettük autónkat. Visszarántották az autót valami széria hiba miatt ABS vizsgálatra. Mondtam ha már megyek a szervizbe, akkor viszem a listácskámat is, amin banális apróságoktól nagyobb dolgokig több tétel volt. Na ezek után amikor a nap végén érte mentünk az autónak, a kezembe adták a kulcsot, a forgalmit és megköszönték hogy befáradtunk. Amikor kérdeztem, hogy de mégis mivel tartozom, "ja, garanciában megcsináltunk mindent" volt a válasz és kitessékeltek az ajtón. Mondanom sem kell, kicsit tátva maradt a szám :).

És akkor két apróság a hétről:

Munka után látogatóba indultam egy családhoz, ahol van két gyermek.  Ezzel még nem is lenne semmi gond, csak az ajándékba vitt állatokat megtalálta egyik kollégám, és ezt sikerült alkotnia az asztalomon található mézzel.

 

A másik – egy megbeszélésen ültem, és mialatt egyesek megváltották a világot, én ezt kémleltem. Ti is látjátok a kéményseprőt? J

 

Na és mára már csak egy apróság. Mi jár annak a bűnösnek, aki nem érti ezt a képet??? És nem az angolságával van baj ...

 

És mára be is fejezem - most kaptam a hírt: a holnapi nap színe a kék. Nem hivatalos (de emailben érkezett) kérés alapján leszek szíves kék ruházatban megjelenni. Hmmm... ezek nem ismernek engem.

Gáz van ... vagy nincs ... nemtom

Öregszem... hogy erre miből jöttem rá? Abból, hogy egy békésen átsörözött este már nem nagyon hoz lázba.  Jó, tudom, a sörözés eddig se hozott lázba (nem szeretem a sört). De ... igazából semmi kedvem hozzá. Nem a társasággal van baj, még csak nem is a hellyel.  Szóval ... vagy öregszem, vagy fásulok – bármelyik az igaz, gáz van.  
 

Egyébként meg Murphy bácsit csókoltatom.  Az egy dolog, hogy a mostani hűvösben romlik el a fűtés.  Az is, hogy amikor elmegyünk beszerezni a szükséges dolgokat, akkor közlik, hogy 3 nap amire meghozzák az alkatrészt. (3 boltban voltunk, mind a 3 helyen ugyan azt mondták). De hogy még a szerelőre is rájöjjön a dátha, ezért csak 2 nap késéssel tudjon megérkezni ... Hát ... az  már nem ér.  De Anyu most hívott, hogy lángot észleltek, és mintha kezdenének melegedni a csövek.  Azért jó lesz úgy hazamenni, hogy nem fagy be a hátsóm a gondolattól is.
 

Ismét túl vagyunk egy pihentető hétvégén, ami után jó volt ide bejönni, kicsit leülni.  De, jelentem alássan falmosással egybekötött nagytakarítást rendeztünk több helységben (amíg az ember mozog, nem fázik felkiáltással), és ennek örömére megjutalmaztuk magunkat (és egymást) egy szép nagy sajttortával (mert amíg megy a sütő, jó meleg van).   Azért azt kicsit viccesnek tartottuk Anyuval, hogy ez volt az a hétvége, amikor Tesóm úgy tudott eltűnni a színről, hogy csak néztünk. Este ugrott haza egy kicsit, pont mire kisült a torta. Honnan a fenéből tudta???
 

Szóval jól esik ülni. Zene a fülben, és miközben éppen Hungáriára ringatózok a széken (ismét meg kellett nézni a Made in Hungária-t tegnap Anyuval) mindenféle csoda szabályzatokat írok.  (jah, és most jutott eszembe, hogy elfelejtettem visszahívni az egyik belső ellenőrt... hümm... nem a legjobb taktikai lépés.) Igaz, kicsit amolyan szanatórium jellege van a mai napnak. Kollégák egy része szabin, a többiek valamely típusú megbeszélésen, én meg amikor éppen csörög, telefonos lelki segélyszolgálatot tartok drága főnökömnek ..
.

Na, most megyek.  Hátha sikerül komolyabb alkoholos befolyásoltság nélkül befejezni azt az adatminőséget szabályozó szabályzatot ...

amikor a hóhért akasztják

Tudjátok, van nekem egy kolleginám, akit oly nagyon nem kedvelek. Nem vagyok ezzel a gonddal egyedül, de egyedüli vagyok azok között, akik ezen érzésüket némileg őszintén ki is nyilvánították. Na jó, az őszinteség nem amolyan „Mónika sós” arcba belemondósra sikerült, csak amolyan távol tartom tőled magam jellegűre. (értsd – én elültem máshova, mielőtt tettlegességre fajult volna a dolog) Mióta nem ülünk egymással szemben az én életem sokban javult - humor van, pofázás van, munka halad, a többi meg nem számít.

De hogy visszatérjek az eredeti témához: Általam hőn szeretett kolleginám közel 2 hónapig volt a világ majdnem végén. Motorozott egy „kicsit” Mongóliáig, amit meg is énekelt a saját kis újságunk. (ezt majd egy másik eposzban énekelném meg). Mióta hazaért, viszonylag sokat hallani erről a témáról. Azért tényleg nagy élmény lehetett az az út.  Tegnap kaptam egy emailt, aminek a szövegét nehezen tudom hova tenni. Egy meghívót a motoros túrán készült képekből, videókból összerakott mesedélutánra, egy kis személyes üzenettel. Idézem: „ha … de tényleg ha … ha volna kedved egy ellenségnek, egy nem szívlelt, de nyitottként fogadó személynek meghallgatni azt az élményét, amit nyújtott neki két hónap szabadság … akkor gyere el.”

Értem én, hogy egy tar paraszt tudok lenni azokhoz, akik belegázolnak a lelkivilágomba. Azt is értem, hogy kolleginával volt néhány nagyon durva meccsünk. Az is tény, hogy nagyon nem tudunk együtt dolgozni.  Én se vagyok egy egyszerű ember, de Ő sem az. Viszont az is igaz, hogy a vele való beszélgetéseinken nagyon visszafogtam magam – elég ha a Tesóm tudja milyen az, amikor teljesen eldurran az agyam. De … arra nem gondoltam, hogy ellenség lenne. Sőt, még csak azt sem mondanám, hogy nem szívlelem. Mert ha elengedi magát – és nem munkáról van szó, tudunk értelmeset is beszélgetni. Azt pedig soha nem fogom tudni Neki elégszer megköszönni, hogy odairányított ahhoz a sírköveshez, aki Apukám fejkövét megcsinálta.

Szóval… most nem tudom, mitévő legyek. Ugyanis a bemutató érdekelne. De péntek este 7kor van, egy olyan helyen, ahova nem tudok odajutni könnyen BKV-val, onnan haza pedig pláne nem. Szombaton hajnalban pedig itthon kell lennem az érkező szerelő gárdához. De ha megnézzük a „meghívót”, akkor ez egy olyan nyitás, amit nem lehet félvállról venni. Na … most kellene okosnak lenni, ha már szép nem lehetek. Ja, és hogy kis stressz is legyen benne, holnap reggelig kell kiötlenem valamit – megbeszélésem van vele délelőtt. Szurkoljatok.

Jah, és akkor a mai elmélkedés … a facebook nézegetés közben, elgondolkodtam. Ebben a szövevényes találkozás halmazban, amit életnek hívunk, időnként akad néhány találkozás, aminek eredményeképp pár ember valahogy oda csapódik mellénk. Már a találkozáskor érződik, hogy nem teljes az összhang, hogy talán ha nem ott és akkor és abban a társaságban találkozunk, akkor nem is állunk szóba egymással, de … reménykedve valami jóban, azért mégiscsak próbáljuk ápolgatni a kapcsolatot. Aztán amikor kicsit később visszanézünk, akkor jön a homlokcsapkodás, hogy mégis mi a fenét is gondoltunk?  Hááát, ma „ilyeneket” láttam. Hármat is egymás mellett. És igazi facebook lelkülettel, ahol e-havi felkérés, hogy naponta mondjuk meg miért is adunk hálát,  szeretném megköszönni mindazoknak, akik igaziak, hogy megmutatták mit is jelent amikor igaz barátok vannak az ember lánya mellett.

Na … ez kicsit érzelgősebbre sikerült, mint gondoltam. Nézzétek el nekem J.

Neil Simon for president!

Most ez a cím úgyis aktuális. De szóval ahelyett, hogy azon elmélkednék, hogy  a világ másik végén jól avagy rosszul döntöttek-e a népek, bejelentem, hogy egy hét szabi után visszaverekedtem magam a bankbe. Itt javában dübörög a havi zárás, (erről jut eszembe, a hó végi zárást meg kell csinálnom ;), a postafiókomból dőlnek ki a megválaszolatlan levelek és mindenféle lejártan villogó feladatok sikoltoznak nekem mindenféle rendszerekből.

Kedvenc főnököm ma bírt küldeni egy emailt, amiben megkérdezte, hogy hol vagyok, olyan nagyon el vagyok tűnve.  De a válaszomra, amit szó szerint idéznék: „aki folyton lemondja a megbeszéléseinket, ne vádoljon az eltűnés bűntettével (egyébként vezetői jóváhagyással 1 hét szabin voltam)”, egy meghívó érkezett – időpnttal, hellyel és a mondattal: Örülök, hogy végre pihentél...  Nem mertem visszaírni. :)

Az már azért halk röhögést váltott ki belőlem, amikor a számviteli vezetőnk, amikor meglátott kifordulni a mosdóból laptoppal a kezemben megkérdezte, hogy most végeztél?  Értem én, hogy ő a főnökkel történt megbeszélésre gondolt, amire látott bemenni. De akkor is.

A pihent agyi állapoton, illetve meglehetősen furcsa humorom visszatértén túl még egy nagyon jó dolog volt abban, hogy kicsit több mint egy hétig távol tartózkodtam az asztalomtól, a gépemtől és a céges telefonom is lemerült állapotban tengődött a táskám alján: bevált a mondás, miszerint amely probléma nem oldódik meg magától, azzal nem is érdemes foglalkozni. (Kollégák rájöttek, hogy nem ülök az asztalomnál, rögtön el tudták intézni a dolgaikat ;). Asszem pár napig még elfelejtem kikapcsolni az out of office funkciót :).

De... hogy hogy jön ide Neil Simon? Vasárnap este turkáltam a netet, és rátaláltam az általam régen keresett Neil Simon – They’re playing our song musical hanganyagára. Tudom, néha jobban elmerülök az emlékezés, a nosztalgia, vagy nemttomi világában, mint kellene. De ... kint sötét van és hideg, itt bent égeti a szemem a neon, a kollégák egymás haját tépik. Én pedig hallgatom ezeket a dalokat, amiket 17 évesen hallottam utoljára egy bamba mosollyal az arcomon a hetem első munkanapján. ... szerintem nagyon utálhatnak :).

szössz

(mert szösszenetnek túl rövid)

Beszélgetés ma kollégával (K – kolléga, É – én)
K: mi a kém angolul?
É: Spy
K: hogy van leírva?
É: S-P-Y
K: aham, és akkor az hogy spypipe ... az mi?
É: nem tudom, miért?
K: Kémcső ... Nem?

 

No ez volt az a pillanat, amikor elkezdtem dobálni, de kegyetlenül bármivel, ami a kezem ügyébe akadt. Mentségemre legyen mondva, ha az arcát nem a laptopom felett látható monitor takarná, akkor hamarabb rájövök, hogy szórakozás van az agyammal. Így csak arról tudok beszámolni, hogy kolléga fején landolt az összes post-it-om és egy tollam.
Legalább nem unatkozunk ;)

memory lane

Emlékszik még valaki ezekre a képekre?

I believe in angels,
something good in everything I see...

Mielőtt megkérdeznétek (joggal), hogy teljesen ment el az eszem, vagy csak félig, jelzem, hogy jelenleg ABBA-t hallgatok, és a hétvégét Londonban töltöttem.  Na hogy a két ténynek mi köze van egymáshoz, még én sem tudom. Ja, de. A hétvége ráébresztett arra, hogy ha nem kezdem a dolgokban rejlő jót keresni, akkor olyan leszek, mint a két (na jó, csak egy) Savanyú János akikkel a hétvégét sikerült eltöltenem – és mindenben csak a rosszat fogom keresni / nézni / észrevenni.

A történet valahol ott kezdődött, hogy 2. éve annak, hogy egyszer csak vettem magamnak a bátorságot és nekimentem Londonnak. Nem, nem belebotlottam, és nem is megszálltam. Csak arra mentem dolgozni. (arra vitt a szegedi gyors ... NA) Nem egyedül, nem is habokra, nem is az ismeretlenbe, de azért jól megszokott világomból jó nagyot sasszéztam... még nem tudom, hogy előre-e. Majd egyszer kiderül.  Ottlétem alatt nem sikerült megszeretnem a várost, de hát ugye az embernek nem kell mindent szeretnie. Mondhatni örömmámorban úsztam, amikor hazatérhettem Budapestre dolgozni, de szerintem ebben nem  a térképen történő sertepertélésem volt a főszereplő.  Viszont úgy adódott, hogy két kolleginával némi nemű dolgunk adódott a ködös Albionban. Nem sok, de ha már úgyis mentünk, úgy döntöttünk meghosszabítjuk a tartózkodásunkat.  

Nem mesélem el a részleteket, de ez volt a hétvége, amikor semmi nem volt jó. Az eső túl vizes, az emeletes busz magas, a metró túl mély, és egyébként is, minden xar volt. Akkor kezdték felmondani amúgy is recketős idegeim a szolgálatot, amikor péntek este egyik kollegina adott egy kerek fontot, és közölte, hogy akkor ezt az általam kifizetett paprikáért, és az eddig elkövetett fordításért és idegenvezetésért kapom. Nem idézném mi csúszott ki a számon, de szegény még mindig nem érti, hogy ebben a mondatban mi volt olyan sertő.

De ... Miután jól kipanaszkodtam magam, elmesélem, hogy hajókáztunk a Temzén, láttuk a parlamentet, megvártuk, hogy Ben elüsse a "hármat" (akkor voltunk éppen ott), sétáltunk a London Eye-ig, majd fel is szálltunk rá, átsétáltunk a gyaloghídon amit a 7. Harry Potter elején szétzúznak, ebédeltem volt kollégákkal, voltunk az új Emirates libegőn, megnéztük az O2-t kivül, belül, voltunk a Tudományos múzeumban (science museum) buszoztunk nagyon sokat, elmentünk a Portobello road-i piacra, megnéztük a Buckingham palotát, a Bond street-et. Sétáltunk nagyokat, sikerült némileg eltévednünk a hétvégi metró felújítások miatt ... Találkoztunk jó sok magyarral és már jöttünk is haza.

Meg kell hagyni, London továbbra sem a kedvenc városaim egyike, soha nem is lesz az. De ... a Portobello road-on mindig talál valami érdekeset az ember. Az aszalt paradicsomos humusz még mindig finom a Waitrose-ban, a sarki kebabosnál kis értelmes beszélgetésért cserébe az átlag felhozatalon kívül  továbbra is csoda finomságokat lehet enni, itt-ott lehet érdekes embereket, dolgokat találni.

 

Szóval jó is volt. A többire meg spongyát. Csak nehéz a dolgozóban lelkendező kollégákat hallgatni halk beszólások nélkül - mert ugye amit ma elmeséltek mint csoda, azt végig fikázták mikor ott voltak.  De sebaj, ABBA bömböl tovább a fülembe - úgy is lehet szabályzatot írni. (meg ne kérdezzétek éppen miről írok - nemtom ;).

 

És akkor már csak egy kérdés mára: tessék mondani, a fapados mikor lett annyira fapados, hogy az egyszerű kínai számára is kényelmetlen az ülés?

 

Na jóéjt Nektek!

fikusz

vannak dolgok, amiket sose fogok tudni megérteni:

a cataflam mitől lett cataflan?

a röntgen miért röggen?

a vonaton ülő emberek miért gondolják, hogy ha az ablak felé fordulva ordibálnak, akkor nem hallja őket senki?

a kedves kollégák, akik nem aludták ki magukat, az excel tábláik helyett miért a körülöttük ülőket bactatják? Én se aludtam ki magam, mégse lehet hallani a hangomat sem. ... (max a hangos zenét ami a fülesemből kiszűrődhet).

Halk és határozott hiszti után szeretném bejelenteni, hogy kellemes csendes hétvégét tudhatunk magunk mögött, amikor is volt lehetőségem pihenni, Harry Potter filmeket nézni, olvasgatni és aludni (is). Mondjuk a házban lakó növények ezt már nem mondhatnák így el.  Mivel nyakunkba szakadt egy kis szabadidő, Anyuval először kivetettük az udvarban lévő elszáradt tiszafát (szegény ember ki a baltát fogta, nagyon örült, hogy két nő osztja neki az észt arról, hogy is kellene), majd miután azt eltakarítottuk, ültettünk.  Ami cserepes növény eddig nem kapott új földet, most megkapta a magáét. Sőt, a nagy fikusz is kapott némi földet, új cserepet (mások egész gyereket fürdetnek ekkora izében). Én pedig megnyertem a feladatot, hogy az udvaron nyári napsütéstől eresz által védett, de világos helyen kellemesen elterpeszkedett fikuszt felpasszírozzam a lépcsőházon keresztül.  Nem kell megijedni, csak egy emelettel vittem feljebb szegényt.

De ... mint minden lépcsőházban, a mienkben is van egy kanyar. És mint olyan, nem elég hogy ott a legszűkebb a hely, de vicces mód ott a legalacsonyabb a belmagasság is. És mint ahogy az már ilyenkor lenni szokott, természetesen itt akadt bele a mennyezetbe a gyönyörű növényzet. Természetesen a frissen ültetett, még nedves földből úgy fordult ki hogy öröm volt nézni. A frissen feltakarított lépcsőházat is. Anyu kapkodott, én káromkodtam – ha eldobom a cserepet és a fát kapom el, akkor kimegy az összes föld a cserépből. Ha kifordul a fa a cseréből, akkor is.  Nagy nehezen felszenvedtük félig lógó növényzetet a lépcsőn, megtömködtük földdel, és mire feltakarítottuk a lépcsőt, az előteret, ahol a növény utógondozása történt, elő is került Tesóm, hogy  megnézze mi történt, illetve elmondja hogy kellett volna a felcibálást megoldani.  Hmmm... tudunk rondán nézni, de ez sem fojtotta belé a szót. (nyugalom, még él).

Ezek után az a tény, hogy takarítás közben másik két cserepet is sikerült levernünk, friss ázott földdel ... már csak apróság. Igaz, azt sose fogom megérteni, hogy egy fél marék föld (mert csak ennyit kellett pótolni) hogy elég arra, hogy végigkenje a fél előteret és az egész lépcsőházat??? De ... a harmadik porszívó és felmosás kör végén olyan tiszta lett az előtér, és a lépcsőház, hogy még.  De a növények boldogan terpeszkednek az ablakban illetve a helyükön, és olyan hazamenni, mintha egy barátságos dzsungelbe lépne be az ember. :) Már-már megéri a kínlódást ;).

Szóval ... hogy egy ismerősömet idézzem: még egy két ilyen hétvége, és beledöglünk :).

őszi napsütés...

Szép, nagy autó, extra hifi csomaggal: még most is fizetem
Iphone 4S: azt is
ABBA, Thank you for the music CD gyűjtemény: ajándék volt :)
Kábel, ami lehetővé teszi zene telefonra való feltöltését: a telefonnal adták
Kábel, ami lehetővé teszi zene lejátszását a telefonról a kocsiban: 1,56 USD
Látni, amint Anyu a teljes hangerővel üvöltő ABBA számokra "táncol" és énekel út közben: megfizethetetlen.

A tegnapi nap fénypontja az volt, amikor az én Anyukám az ülésbe bekötve csápolt, és énekelt, miközben hangosan bömböltette a zenét a kocsiban. Van, aki számára ez nem újdonság, de nekünk az. Leginkább azért, mert az én Anyukám nem szereti a hangos zenét, és még csak csápolni sem nagyon láttam még :). Szóval Ő végre egy kicsit megfeledkezett magáról, a világról, gondokról ... én meg pofátlan szemét módon nagyon jót nevettem. És csatlakoztam ... az énekléshez. Vezetés közben nem túl jó csápolni ;)

Egyébként pedig kiakadtam. Tegnap feltettem a következő képet a Facebook-ra, "Forgalmi akadály ;)" címmel.  Én már nagyon régen nem láttam olyat, hogy az autók/buszok ne tudjanak haladni a hazafelé tartó tehenektől.  Na jó, amikor nagyon gyerek voltam, Balmazújvárosban a Nagymamánál kiültünk a ház elé, megnézni a hazafelé tartó teheneket. (nem volt TV - na ;), de az régen volt.
Volt aki megértette a kép lényegét, de "szerencsére" jött a kedves amerikai rokon, aki a kép alapján Apumat kezdte hiányolni. Úgy elgondolkodtam. Értem én, hogy ott a visszapillantó tükörben látszik a sofőr. Azt is értem, hogy messziről (félig csukott szemmel, este, sötétben, áramszünet idején) még akár hasonlíthat is Apura. Azt is értem, hogy kedves rokony lassan betölti a 70-et és nem teljesen lát rendesen (ha nem akar, egyébként könyvtár rendszerező szoftvereket ír és tesztel, tehát nem hülye). És azt is tudom, hogy Apum tegnap lett volna 66 éves.  Ezt mind-mind értem. De ... hogy a kedves rokony arra képtelen, hogy egy google fordítóba beírja, hogy mi a fene a kép címe? És ezt mind FB-n, mindenki előtt belekenni a képembe? 

Elegem van az emberekből, akik miközben a mellüket döngetve bizonygatják, hogy mennyire hiányzik nekik Apum, az "együttérzésükről" biztosítanak elvárják tőlem, hogy én vigasztaljam őket - fel sem fogván, hogy ez nekem mit jelent.

Na ... mára befejeztem, megyek nyalogatom a sebeimet.

Kisült-e már a kalácsom?

Ha kisült már, ide véle ... nagyon éhes vagyok!

Nem, nem néztem el a naptrát... ma azzal indított Anyukám, hogy úgy fél 9 magasságában felhívott, hogy közölje velem, mivel túl sok otthon a savanyú tej, kalácsot kell sütni. Mákos kalácsot, diós kalácsot, és a lényeget, kakaós kalácsot. Hát mit mondjak, elkezdett összefutni mindenféle a számban ... és nagyon nem telik a nap, pedig idáig érzem a kalács illatot. (lehet, hogy pont azért?)

Mielőtt valaki elgondolkodna azon, hogy minek ide ekkora felhajtás, kakaós kalácsot pl. nagyon jót lehet kapni akár a SPAR-ban is, csak jelezném, hogy nem tudja miről beszélek. Ez kelt kalácstészta, kinyújtva, megrakva cukrozott kakaóval, bejgli jelleggel feltekerve és kisütve. Téli vasárnap délutánok nagy kedvence nálunk. Anyu rutinszerűen csinálja alig 40 éve  ... na jó, az első 6-8-ról nincsenek komolyabb információim, a többiért már én is kezeskedhetem. De meg kell vallani, hogy kevés jobb dolog jön ki a sütőből mint a finom, illatos kalácstészta, amit ha felvágsz belül ragad a folyós, vastag kakaórétegtől. Ritkán szokott maradni belőle másnapra. Szóval nagyon mennék már haza ;).

De hogy szót ejtsünk egyéb témákról is, ismét titkárnői babérokra török. Na jó, nem török, de éppen most ezt adták, bármennyire is töri a szék (és a babér) azt a bizonyos testrészemet. A telefonálás, üzenet átvétel, naptárrendezés és egyéb feladatok mellé felkerült a repertoárba a ... (wait for it) aaaaaaaaaaaa... (waaaaaait for it) kaja rendelés. Mert főnökasszony meglepődve vette tudomásul, hogy eme „különleges” képesség birtokában vagyok. (egyébként a „wait for it” első megfejtését várom ;).  Így még a héten magánzárkában (főnökasszony titkárnőjének külön szobája van) vagyok, ahol harci feladatomnak, a megfelelő interneten elérhető éttermek megkeresésének békéjében töltöm a napomat.  Kár, hogy úgy érzem magam, mint a rossz gyerek, akit a tanári elé ültettek. Nincsenek „padtársak”, beszélgetés, csak csend és kicsit karót nyelt kontrollingosok az ajtó és a fal túloldalán.

De sebaj. Szerda van és annak is mindjárt vége.

Már csak egy kérdés, laza hőbörgés gyanánt (és lehet, hogy ez már volt): mondja már meg nekem valaki, hogy lehet egy férfiembert, aki 190+ cm magas, 110 kg, egyébként nem túl szép, ámde ex katonai rendőr „hajléktalan”, aki robosztus, jól verekszik, és mindezek meg is látszanak rajta, eljátszatni HITELESEN Tom Cruise-zal? (a már nem annyira ügyeletes nyálgéppel) ... soha ne legyen komolyabb problémám! :)

 

 

apró örömök az életben

Na ... nem mondhatnám, hogy egy sok hírrel teli törtnetet tudnék ma elétek tárni. Csak kicsit írhatnékom van. (Az írhatnékom kifejezést a word folyamatosan sírhatnékomra javítaná … lehet, hogy okkal?)

Most, hogy végre sikerült minden nyavalyámat felderítenie a dokinak, és végre mindenre van gyógyszer, így egy óra által behatárolva élem életem. Mert ugye az antibiotikummal együtt nem vehetem be a többit, így 3 óránként csörög a telefonom, hogy el ne felejtsem, mikor mit kell betölteni a „gyógyulás” érdekében. J

Egyébként kicsit meglepődtem. Drága főnököm 3 napon keresztül minden reggel engem hívott fel, hogy megbeszéljük mi a helyzet a naptárával – a közbejött problémák miatt mit kell lemondani és áthelyezni. 
Az egésszel nem is volt semmi gondom, amíg a főnökasszony titkárnője fel nem hívott, hogy mit pakolászok én a főnökasszony naptárában, amikor ő ott ül bent az irodában és vele nem beszél senki? Ja, főnökasszony elfelejtette, hogy csak mától (csütörtök) megy szabira. Sebaj, azért az is ritka, hogy a főnökasszonnyal történt reggeli megbeszélés/feladat végrehajtás után elfészkeljek egy takaró alatt, és egy jó könyvvel a kezemben bóbiskoljak.  Viszont így már a héten is jár a titkárnők gyöngye cím. El is kérem a jövő héten ;).

Képzeljétek, tegnap volt az első olyan angol órám, amit Skype-on keresztül tartottam meg. Tanítvány szombaton nyelvvizsgázik, tehát nem lett volna szép lemondani az órát. De meg kell hagyni, egész jó volt ölemben a laptoppal, headsettel a fejemen áttolni weboldal címeket, szépen és ügyesen megbeszélni a feladatokat, és közben a saját kellemes kis fotelomban a takarók alatt pihenni.

A másik apró öröm az, hogy meghalt a céges telefonom. No ebben nincs semmi jó, de egy gyors email után kiderült, hogy az egész céges levelezésemet át tudom irányítani az almás telefonomra. A céges sim pedig ügyesen belefért a réges régi összecsukható nokiámba.  Igaz, így is két telefonom van, de legalább a céges levelezés végre nagyon könnyen kezelhetően ül a szép tapizós telefonon. (itthon, a wifi világában. Hétfőn meg majd…meglátjuk).

Na … most megyek vissza a fotelba – szuszókálni, olvasni … még van rá 3 napom J. Ja, és ím a fotel - hogy legyen miért irigykedni J

pótlás

Tantónéni kérem, ne tessék haragudni, de otthon hagytam a házimat ... vagyishogy … szóval kisebb kényszerpihenőre ítélődtem már megint, tehát egy kicsit nekifogok írni. Na jó, csak addig, amíg el nem nyom az álom, laptoppal az ölemben. (álom … inkább gyógyszer indukálta kóma, de hát ajándék ló, meg a foga …) Meg kell hagyni, hogy a napi 15 óra alvás csodákat művel az agyammal.

Bepótolván az elmaradásaimat, gyorsan beszámolok a nyárról: dolgoztunk – hol Budapesten, hol itthon. Csináltam némi fagylaltot – újdonságaim a kinder pingui és a mézeskalács, dolgozom még pár ötleten, csak némileg időszűkében vagyok. De mutassatok manapság élő embert, akinek elég ideje jut mindenre. (nyugdíjasok, illetve jogerős börtönbüntetésüket töltők kizárva).

Hogy kicsit a pihenés is előtérbe kerüljön, voltunk együtt Anyuval és sok-sok ismerőssel Franciahonban. Az oda és vissza utat hagyjuk (oka van annak, hogy az utazásszervezés egy szakma), a többi meg … beszélgettünk, sétáltunk/túráztunk nagyokat, hülyéskedtünk. Azon mosolyogtunk már az első este, hogy az egyik nagy előnye annak, hogy elmentünk a világ „végére”, hogy nem sietett senki hazafelé. A város maga kicsi volt, eltévedni nem lehetett, a hotel minden étteremhez közel volt, tehát ha este 10 kor még ittunk egy pohárral, véletlen sem az igazoltató rendőr jutott az eszünkbe, hanem a nyuszi akire ráfogjuk.

És akkor néhány szó képekben: ez csak azért, mert ... szóval nem vagyok egy nagyon magas ember, de ... kegyetlenül éreztem magam amíg ki nem engedtek ebből a gépből ... most komolyan, milyen kínai tervezte a gépet???

A környék:

 

 

Szóval csoda, hogy nem nagyon akartunk hazajönni?
Azóta újra csak munka van -  a héten (ha beengednek), vagy a jövő héten (ha nem) ismét ringbe szállok az év titkárnője címért ... Olvasok a vonaton, ha el nem alszom, vagy bele nem telefonálnak.
Itthon már jut némi pihenés is, illetve ha jó idő van, akkor nyakunkba vesszük a várost a Kutymorgóval. És séta közben szoktak készülni ilyenek:

Na... jók legyetek, én megyek aludni ;)

mai Kázmér és Huba

nem félreérteni ;)

 

nagyon rövid

Tudom, rég nem írtam... Készül már egy eposz jellegű valami, de ezt meg kell előtte osztanom.

Tegnap tanítottam (szegény gyerek). Miközben ültünk a tanítvány szobájának a padlóján (17 évesen én se hittem a szék szükségességében), és hülyébbnél hülyébb kérdésekkel bombáztam (kezembe került az 1000 kérdés 1000 válasz valamely újabb verziója) feltettem a gyereklánynak egy rakás kérdést a külföldi utazással, nyaralással kapcsolatban. Kibukott a számon a kérdés, hogy „Did you need a visa?”... Közölte a gyereklány, hogy persze, kellett. Mondom és hol szerezted be? Ekkor némileg furcsán nézett rám, majd közölte (ékes angolsággal), hogy bementünk a bankba, és kértünk egyet. ...

Hát, igen. Ez is kb olyan lesz a feltörekvő fiatalság számára mint a magnókazetta és a ceruza kapcsolata ...

 

 

uborkaszezon ... és a magyarázat

Nyár van ...

alig fürdő ruhában (ki, én???)

égetem magam ... (na jó, nem csak) a napon.

 

Mielőtt komolyan megijednétek, semmi másról nincs szó, csak eszembe jutott egy régi neoton szám.  És miután kezdek magamhoz térni a sok napos meleg okozta kialvatlanságtól, kicsit leültem írni.

Az elmélkedést már a vonaton elkezdtem, amikor a légkondi hűvösében libabőrös karomat próbáltam valahogy átmelegíteni.  MÁV légkondinak továbbra is csak két fokozata van: ha megy, akkor röpködnek a mínuszok(ha nincs kint 35 fok), itt ott pingvinek tűnnek fel a sarokban, és van hogy jegesmedvékkel kell harcolni a helyért.  Ha nem megy (vagy a külső hőmérséklet eléri a 35 fokot), akkor szaunázunk. Még csak a kis vödör víz sem hiányzik, a nyithatatlan ablakok miatt a páratartalom percek alatt eléri a 70%-ot. Azért a jegy árában lehetne egy törölköző ... mert ciki az, amikor a papír zsebkendőfoszlányokat szedegeti a homlokáról az ember lánya. Szóval amazon átmenet, vagy arany középút, mint olyan, az a MÁV szótárában (történelmében) egy ismeretlen fogalom.

Meg kell, hogy valljam mostanság nem vagyok annyira de nagyon elkényeztetve. Dolgozom, hazamegyek, dolgozom, alszom, bejövök, dolgozom, majd folytatódik tovább a mókuskerék. Kicsit fáradok, kicsit több a homlokomon a ránc, de megvagyok. (na jó, most éppen eldőlnék az álmosságtól, ha nem lenne karfája a széknek, de így jár az, aki hajnali fél egyig filmet néz). Tudnék írni sokat a kedves vendégekről, akik betévednek a műintézményeink valamelyikébe, akik hol azon akadnak ki, hogy nincs a kedvenc fagylaltjuk (de nem tudják a nevét, olyan világos ...) vagy német turistáról, aki sír, hogy drága a fagylalt (mihez képest), vagy a régi jó ismerősökről, akik végre be mernek jönni a fagyizóba. (mert volt sok, aki ezt nem merte megtenni tavaly ... ne tőlem kérdezzétek).

De mindemellett eltörpül a hét híre, miszerint előléptettek (???) titkárnővé.  Igen, jól látjátok, főnököm „igazi” titkárnője éppen jól megérdemelt szabadságát tölti valamely hűvös hegyek között, és hogy főnökasszony ne érezze magát annyira egyedül, ezért megkért, hogy üljek ide addig kollegina helyére.

Félre ne értsetek, nincs nekem a feladattal semmi bajom. Csináltam már ezt is, volt hogy jobban ment, volt hogy rosszabbul. De azt a röhögést, cikizést, poénnak szánt beszólás áradatot, amit a héten (és még csak kedd délután van) kaptam, nem szeretném kitenni az ablakba. És akkor jött a kegyelemdöfés egy kedves kollégától – válaszul az emailemre, amiben jeleztem, hogy a kért feladattal elkészültem emailben csak ennyit válaszolt: ha szükségem van referenciára az új pozimhoz, szóljak neki.

Nem mondom, hogy nem röhögtem nagyot, de azért elgondolkodtam. Tulképp a jelenlegi fizetésemmel ezt a munkát nagyon szívesen elvállalnám. Csak az a nagy gond, hogy amilyen hülye vagyok, úgyis begyűjtök magamnak valami melót, hogy nehogy unatkozzam. (ezért volt főnökeim egyike a felelős ... véletlen sem én ;).

Szóval most mint jól nevelt nagylány ülök a fenekemen, leporoltam a spirálozási tudásomat, a telefonos csicsergő hangomat, újra be tudok kapcsolni egy nagy kávégépet (mintha ez részemről újdonság lenne) és igen, képes vagyok telefonon érkezett üzeneteket átadni...

Na, most elmegyek haza, mielőtt be is szőkülök mindehhez. :)

 

 

 

emberek és egerek ...

Tudom, tudom, az a cím nem ebben a sorrendben működik. De Steinbeck sem vagyok, tehát nekem nem olyan fontos az a sorrend.

Vasárnap ebéd után egy kicsit elgondolkodtam emberekről, érzésekről, de leginkább arról, hogy időnként mi fordul meg agyakban.

Szóval az úgy volt, hogy a múlt héten kaptam egy email-t egy ezer éve barátnak nevezett ismerőstől. Én hülye meg is örültem a neve láttán – ezer éve nem hallottam róla. Örömöm egészen addig tartott, amíg el nem olvastam egysorosát egy volt kollégáról, aki felmondott náluk, és arról hogy biztos Ő is hozzánk jön. Főnököm maga köré gyűjtögeti régi embereit, gondolták itt is ez a helyzet.

Kicsit elképedtem.  Előző munkahelyemen mindenki tudta rólam, hogy emezen volt kollégával nem bírjuk egymást elviselni.  Neki van egy stílusa, nekem is, és a kettő nem elegyedik – még sok-sok alkohollal lazítva sem. Tehát kérdem én, kedves „barát” miért vette magának a fáradságot, hogy „megossza” velem ezt a fontos információt?  Pláne akkor, ha napi szinten 14 órákat dolgozik (és ezt ki is kérte magának amikor meglepődésemnek hangot adtam)...  akkor nem lett volna egyszerűbb azt a két percet amibe az email megírása került mondjuk olyan dolgokkal tölteni, ami ... nem is tudom ... FONTOS??? Ha egyszerűen kíváncsi, akkor miért nem teszi fel őszintén a kérdést?  Ha meg nem, akkor hogy kerül a csizma az asztalra?

Éva, nagyon kezdem érteni a „nevelésedet” ... és tényleg köszönöm, hogy veszed a fáradságot, hogy amikor csak kell, visszarángass a szilárd talajra.

Emezen témák feletti vasárnap délutáni merengésemet a csengőszó szakította félre. No nem, nem ment el az eszem, vendégünk jött. Vasárnap délután négykor beállított hozzánk szüleim 30 éve nem látott egykori munkatársa. Bejelentetlenül, és úgy hogy este hétkor derült ki, aznapra már nincs busza haza, tehát nálunk marad éjszakára.  A legrosszabb az, hogy nem vette észre, hogy hárman háromfelé szaladnánk, szóval tartott minket kapcsolatairól, életéről mesélve... Arról, hogy hol rontotta el a házasságát, miért nem sikerült neki soha semmilyen vállalkozása, és időnként beleszőve, hogy a Szüleim mit és hol rontottak el az életükben. (még él... de volt egy pillanat amikor elővettem a kenyérszeletelő kést, amikor végigfutott a gondolat az agyamon, hogy mire is lehetne még használni ...)  

Este 10kor sikerült beterelnem a szobájába, a TV elé, hogy végre kicsit magunk maradjunk Anyuval és megbeszéljük a heti teendőket, befejezzük a papír munkát, amit ugye kedves vendég mellett nem tehettünk meg. Aztán ma reggel arra ébredtem fél hatkor, hogy emberünk a teraszt körülvevő csatornát takarítja.

Nem vagyok én ellene a vendégeknek, a jó beszélgetéseknek. Sőt! De legalább az időpontot hagy válasszam már ki, és kedves vendég bírjon már a hátsóján megmaradni hajnalok hajnalán...

... és már csak az egerek maradtak hátra – na jó, csak egy.  Ezúton szeretném jelenteni, hogy több süni, feketerigó és macska után a héten a Kutyám egeret fogott.  Ha a jövő héten nyávogni kezd, megharapom.

vidám esetek

na jó, csak kettő, és az egyik nem is annyira nagyon vidám. :).

Szóval pár (pontosabban kettő) hete szombaton nagybevásárlás után battyogtam befelé a fagylaltos raktárba karomban egy karton tejjel, amikor kicsit zajos iszkolásra lettem figyelmes a padló szintjén. Hihetetlen képességeim (látás, hallás, nyakam által a fejem mozgatása) felhasználván rögtön meg is láttam a kb. 20 cm hosszú zöld gyíkot a sárga kövön.  Na most, szegény gyík lehet hogy megijedt tőlem és a mozgástól, de az semmi volt, ahhoz képest amit akkor kellett átélnie, amikor rájöttem, hogy ő mi is: ugrottam egyet, ami közben majdnem eldobtam a tejet és sikítottam (igen, mert egy 20 cm hosszú zöld gyík komoly veszélyeket rejt a sárga kő közepén) amire berontott Anyukám és a Kutya. Anyu látván a helyzetet elkezdett nevetni, hogy mitől ijedtem meg, aztán a pillanatban, amikor az én drága hős kiskutyám nekirontott a gyíknak, mert megpróbált minket megmenteni a kis zöld betolakodótól, hangos kiabálásba kezdtünk.  A gyík ezt a kalamajkát észlelve villámgyorsan beiszkolt az általa biztonságosnak vélt vízlágyító szerkezet mögé. Ha belegondolsz, igaza volt, majdnem minden oldalról védve volt, és a Kutya sem tudott utána menni és nagyjából ő se látott semmit ;).

Egyet felejtett el, felülről viszonylag jól lehetett látni, hogy hol van, és én, ki minden csak nem rest, ha hülyeségről van szó, le is fényképeztem szegényt.  Ím az illetéktelen betolakodó. Csak azt mondja meg nekem valaki, hogy miért mondják rá többen, hogy aranyos??? (Utólagosan megjegyezném, hogy én már sok gyíkot láttam jönni – menni, napon sütkérezni, de ekkorát? Ekkorát még sose.)

 

A másik már kevésbé vidám ... szóval azt mondja már meg nekem valaki, hogy milyen nyamvadt droidok dolgoznak a MÁV-nál? Igen, tudom, túl régen nem savaztam már MÁV-ot. De most komolyan – 2 kerek órát késtem, mert az egyik vonat (amivel itt lettem volna 8:07-re) kigyulladt – persze erről csak a helyi legendák szólnak, EZ nincs benne semelyik sajtótermékben. Szóval a lényeg – az a vonat sehol, a következő csak egy órával később érkezett volna, de az is késett egy bő fél órát. Amikor beért, akkor jöttünk rá, hogy ez  a vonat tartalmazza mindkét vonat összes kocsiját, (kivéve az 1. osztályú IC kocsit – ott lehetett a gond?) tehát ma beértem 10:03-ra.
A dologgal nem is lett volna semmi gondom, ha nem ma reggel 08:20-ra beszélem meg egy kedves beszállítónkkal, hogy inkább ide hozza a bankba a cuccokat amikre szükségem van fagylalt szöszmötöléshez, ne nekem kelljen érte mennem Monorra. (inkább hazacipelem innen). Szóval kisebb idegbaj, majdnem sírógörcs után kollégákkal elintéztem, hogy vegyenek át mindent (kicsit vicces volt) de legalább ez is el lett intézve.

 

De ... szóval akkor is... nem lehetne, hogy végre legyen néhány teljesen unalmas napom?

Hiszti bezárva. :)

e

tanítottak volna ...

na nem sokra mentek velem

Legújabb perverziója kedvenc főnökömnek, hogy elzavart mérlegképes könyvelői tanfolyamra. A miértet és a hogyant hagyjuk, de ez azt jelenti, hogy 4 órában szombaton szórakoztatnak engem Kecskeméten a művelődési központban. (na ezt mondjuk lehet, hogy mindjárt agyoncsapja az oktató szervezet belső szabályzása, de ezt majd akkor ha végleges választ kapok).

Szóval inkább nagy sebességgel, mint elánnal (én időben indulni? A saját temetésemre sem!!!) megindultam okulásom helyszínére, de csak azért, hogy ráébredjek, kár volt sietni. Mint tudjátok, nekem a szombatnap mint olyan, nagyon értékes így csak kis mennyiségben fecsérelhető idő mennyiséget jelent. No így sikerült a következő két előadást megélnem:

Az első előadás természetesen a 4 napos május 1-i hétvége első napja volt, rögtön egy laza, könnyed jogi előadással indítva. Gondolná az ember, hogy kapunk néhány esettanulmányt, amivel bemutatjuk, hogy mit szabad, mit nem, mit hogy kellene és mint. De nem. Ehelyett valamely környéki község (!!!) jegyzője leült a negyven tanonc elé és egy olyan teremben, ahol csak neki volt asztala, nekilátott lediktálni a 25 jogi tételt. Hősünk még arra sem volt képes, hogy közölje, hogy van egy weboldal, ahonnan ez egy az egyben letölthető. Nem ... a drága szóról szóra diktált.  Amikor a körmölendő mennyiséget látván egy élelmesebb tanonc előrántotta a laptopját (nem én voltam!) a tanerő közölte, hogy persze, jegyzetelhet laptopon, csak halkan csinálja, mert a kattogás zavarja a többieket. Mikor már nem bírtam tovább, és távozni készültem, a hős tanerő a kérdésemre, hogy megkapható-e a tananyag emailben, közölte, hogy fénymásoljam le a többiekről, Ő ezt nem adja ki. ...

Majd nagy várakozással megérkezett a második oktatási nap. Mondjuk ez már eleve viccesen indult, mivel kértem a szervezőtől egy órabeosztást, amit nem tudott elküldeni wordben, excelben, emailben, hogy annyit nyomtassak belőle, amennyit szeretnék... Nem, ezt csak egyszerűen papíron tudta elküldeni nekem a csoport BIZALMIval. (most komolyan, mi a fene a csoport bizalmi???)

Megérkeztem Pénzügyi ismeretek előadásra. Az előadáson volt szó az oktatóról, a fiáról, tanulmányaikról, fiúgyermeket hova vették fel dolgozni, miért nem a Suzukihoz ment... (hmmm ... Mercedes Kecskemét vs. Suzuki az ország másik vége. Na, hány atomfizikus kell a döntés hátterének kiderítéséhez???) Két definíciót kellett volna megadnia, azt sem sikerült. De rajzoltunk malackát A/4-es papírra, ami azt volt hivatott eldönteni, hogy milyen a természetünk / személyiségünk ... és a szexuális életünk. (és ezt abból, hogy milyen kunkori és hosszú a malacka farka). Na itt elszakadt a cérnám, felálltam és eljöttem.

Ezután már a feketeleves, miszerint az oktató cég szabályzata szerint nem biztos, hogy a diplomám beszámít a tanfolyamba = valamely tárgyak alól nem kapok felmentést, csak gyaloggalopp.

 

BRÉKING NYÚZ!!! Megszakítjuk adásunkat ... Hihi ... most kaptam a hivatalos tudósítást, hogy nem lehetséges nekem egy OKJ-s tanfolyamra járnom, mert nem eldönthető a diplomámról hogy középfokú vagy felsőfokú végzettséget ad.  Könyörgöm, a „degree granted: BA” mi a túrót jelent szerintük?  Mert ha egy British Airways szabadjegyet adtak a kezembe bőrkötésben 11 éve ilyenkor, akkor valami nagyon benéztem. :)))))

Na, most megyek örülni a szerencsémnek és tanítok rá egyet ;).

 

a kontrollált káosz

Szóval az úgy volt, hogy pár hete sikeresen túrkálván a neten rájöttem, hogy Berlinbe „kéne” menni. Hosszas elmélkedés után, a döntőbizottság (Anyu) elé tártam az ügyet, aki meglepetésemre nemhogy ellenezte volna a dolgot, hanem szabályszerűen kidobott otthonról. (na jó, ezzel azért megvárta a gépindulás napját.) Így nagy sebbel és lobbal (de leginkább egy narancssárgás festésű repülővel) elindultam Berlinbe.

 

Namost ... szóval ... ez most egy halk ámde hosszas kitérő lesz, amiért elnézést kérek mindenkitől, de akkoris.

... HIÁNYZIK A MALÉV!!! Nem tudom nektek volt-e már szerencsétek fapadossal utazni. Nekem még nem. Igazából eddig még azt is megválogattam, melyik légitársasággal repültem – amíg létezett a One World Alliance, addig ezt könnyedén megtehettem hosszabb utakon is.  London felé pedig a Malév volt a preferált légitársaság (és egyben a legolcsóbb).

A repülőteret hagyjuk. Ferihegy 1 nem Ferihegy 2. (ezt a következtetést!!!) Kicsit kisebb, kicsit másabb, kicsit sárgább, kicsit savanyúbb ... de a mienk!!!

De azért ... szóval a Schönefeldi reptér kiszolgáló épülete kb úgy néz ki, mintha ott maradt volna 40 évvel ezelőttről ... mert gondolom ez is történt ;). Azaz rögtön nem olyan sárga és savanyú az a „mienk.”

Kitérő vége.

 

Szóval Berlin – érkezésemre sikerült nekem is kiválasztanom a napot, amikor a város fiatalsága erősen alkoholos befolyásoltságban, rendőröktől övezett busz/metró/hév állomásokon közlekedett mindenféle szabadtéri rendezvények felé megünnepelvén a munka ünnepét. Hát mit mondjak, azért az egy látvány, amikor Sziget, nagyszínpad jellegű képződmény előtt tomboló fiatalságot teljes harci díszbe öltözött kommandósok vesznek körbe tisztes távolságból. (ezt nem mertem fényképezni)

Az is egy látvány, amikor felfegyverzett rendőrök műanyag poharakat osztogatnak a sörösüvegükkel bulira tartó fiataloknak, hogy abba áttöltsék a nedűt és leadják az üveget. :) (ezt se mertem fényképezni)

De a lényeg: sétáltam jó sokat, nézelődtem még többet, voltam turista egy olyan világban, amit eddig még nem láttam.  Időnként feltettem a hülye kérdéseimet, amelyekre kaptam türelmes, néha lekezelő válaszokat, de egyébként nagyon gyorsan elszaladt az a másfél nap.

Ittam finomat:

és utána a tányérokból ítélve ettünk is, nagyon finomat :).

 

Lett új bögrém:

Amiről azt hittem, hogy miután hazaviszem, vele együtt leszek kidobva. De nem ... most megy a pankráció, hogy kié legyen.

 

Láttam kiállítást a Magyar Intézetben, amit mind a mai napig nem tudok megmagyarázni ... most komolyan, miben szól az a magyarságról, hogy teleraknak egy termet szalma bálákkal, és lehet borzalmas teát főzni egy a kiállítás részét képező eccerű elektromos vízforralóval???

Láttam sokminden mást is, amivel most nem untatnálak benneteket.

 

De ... szóval ... a lényeg, amiért mentem (itt csatlakozott egy kollegina is a történethez):

Igen, jól látjátok. Meg akartam nézni Achmedet, a halott terroristát ... élőben :). Most komolyan, lehetett volna egy ilyet kihagyni?

Három kerek óra hasizom szaggató röhögés. Nagyon jó volt, csak néha zavart meg kollegina, aki nem értette, hogy éppen miért szakad a terem nagy része a röhögéstől. (van akinek még én is tudok fordítani, na!!!)

 

tom, ez most nem olyan vicces ... de nekem végre egy kis szabadság volt, felelősség mentes béke, csend és nyugalom. Amit természetesen az követett, hogy itthon a reptéren, még mielőtt csomaghoz jutottam volna, a könyvelővel egyeztettem, mert olyan nagyon hiányoztam neki ;).

 

 

folytatódik ... az idegbaj

megérkezett a nehéztüzérség.

 

Érdemi munka: 0

Nyugalom: 0

Értelmes kommunikáció kollégák között: 0

Poénkodás, hogy kit / mit kellene felbontani ezzel a gépezettel: megfizethetetlen...

 

 

kis reggeli ... idegbaj

A hét komoly kérdése, hogy mégis meddig bírja az ember a légkalapács zaját?

Ma reggel azzal indítottam, hogy majdnem nevelési tanácsadást tartottam a vonaton. Az egy dolog, hogy sznob módon hozzá vagyok szokva az IC első osztály csendjéhez. (éjjen a máv és a munkáltató – az egyik a bérletet adja, a másik a rávaló pénz 90%-át – szép szimbiózis, nekem bejön! ;) Az egy másik, hogy ezt a csendet el is várom. Itt lehetne mondani, hogy elkényeztetett p... vagyok, de nem. Az ember nagyon könnyen megszokja a jót. És rettenetesen zokon veszi, amikor ebbe valaki belerondít.

De hogy értsétek a hisztit: 5 éves forma gyerek, hangosan ordítva fel-le rohangál az egész kocsi hosszában az ülések között, miközben a szülők hangosan tapsikolnak és szurkolnak neki a saját helyükről. Azt azért ugye átlag ember felfogja, hogy reggel a nép még aludna kicsit a vonaton. Pláne hétfőn reggel. Általában azon is ki szoktunk akadni, ha valaki hangosabban horkol. Hát még ezen.  Egyik kedves utastárs be is szólt nekik, hogy ha máshogy nem megy, vegyék már ki belőle a duracell-t, mert van aki még kicsit ráhúzna az éjszakai pár órára. De ez sem volt elegendő. Szépen lassan minden közeli és távoli utastársnak bekerült a fejhallgató valami zenével a fejébe, és megúsztuk az utat a Nyugatiig mindenféle véres események nélkül.  Pedig...

Aztán bevonszoltam magam a helyemre, megcsináltam a kávémat, leültem az asztalomhoz, és mielőtt bármit mondhattam volna egyszercsak elkezdett alattunk remegni a padló, a bögre vitustáncba kezdett az asztalon, én pedig ijedtemben majdnem kiugrottam az ablakon.  Háát, meglepődtünk volna mindketten, ha ezt tényleg megteszem. Ugyanis a következő kép fogadott az ablakon kitekintve:

A bácsi, aki háttal van, és alig egy méterre van a faltól / ablaktól, egy légkalapácsot működtet éppen.  És ezt fogja tenni egész délelőtt, mint megtudtuk.  

Nem lehetne, hogy érdeklődés hiányában / komoly idegi akadályoztatás miatt a mai napot elhalasszuk, és mi mind hazamenjünk? Lehet, hogy nyugodtabb napunk lenne. Így már kezdődnek a hangos veszekedések ... Asszem elmegyek magne b6-ot osztogatni füldugó helyett ;).

 

És akkor már csak egy apró kérdés: hogy lehet valaki annyira hülye, hogy feszített tükrű medencét akarjon egy repülőre??? Volt ez valaha fizika órán??? (Bumeráng az élet ;)

 

 

talk to me, Goose...

Éva, a címet ismét Neked ajánlom.

 

Az általános tavaszi fáradtság, depresszió és komoly hiszti időszakát éljük. Na jó, lehet hogy nincs ott általános depresszió, csak nemes egyszerűséggel mindenkinek tele van a ... tőke (az elírás szándékos), de akkor is.

Az idő gyönyörű, a napok egyre hosszabbak, és ahelyett, hogy valamely étterem / „kocsma” teraszán üldögélve élveznénk a jó időt, itt bent harcolunk a ... hülyékkel.

Én kérek elnézést, hiszti következik. (az angol „rant” kifejezés jobban illene ide. De őszintén nem találok hozzá értelmes megfelelőt.): Szóval ... mondja már meg nekem valaki, hogy miért vannak kedves emberek, akik nem hajlandók dolgozni? Illetve a gondolattól is felháborodnak??? És ... mi a fenéért van az, hogy ezek megússzák???  Ha én tennék ilyet, azonnal kapok valami hihetetlenül sürgős, halaszthatatlan melót? Én hülye meg meg is csinálom...

Szóval ez egy ilyen nap. Csak azt nem értem, hogy miért van az, hogy mindenki az én fülembe sírja ki a bánatát? Sebaj, kollégával aki itt ül velem szemben (új helyemen) összenéztünk, és bebattyogtunk főnökasszony2 irodájába és megnéztük közelebbről az üveget, amire valamiért Zwack-ék egy szép barackot rajzoltak. Az kicsit ciki volt, amikor főnökasszony2 megbeszélésről visszatérve közölte, hogy talán ha egy-egy rágót betolnánk a fejünkbe, nem érződne körülöttünk annyira a barack illat... de aztán elnevette magát és hozzátette: ha esetleg számára is juttatnánk egy rágót, társulna.

Főnökasszony2-ről annyit kell tudni, hogy nem a főnököm, viszont sok-sok feladaton dolgozunk együtt, ennek eredményeképp folyamatosan együtt lógunk.  Igaz, kávét se tudunk úgy inni, hogy ne dolgoznánk közben, de hát ... legalább ő nem várja el tőlem, hogy este hétig itt legyek.

És akkor megérkeztem a címhez. Továbbra sem vagyok gondolat olvasó – ha nem mondják meg ott sokkal felettem, hogy mit akarnak, nem tudom teljesíteni. :(

Hiszti befejezve... remélem nektek jobb napotok van.

 

Pálinkás jó reggelt mindenkinek!!!

Miközben békésen ringatózom (hogy milyen nagyon hiányzik ilyenkor az ülőlabdám) Lynrd Skynrd Sweet Home Alabama című számára és iszom a reggeli kávémat, azon elmélkedem, hova lett a hétvégém??? Aztán egy kicsit jobban megmozdulok, és a fájó derekam eszembe juttatja – a fagylaltgép mögé. Aki meg tudja nekem mondani, hogy tudok egy 25 kilós monstrumot 20 percenként kétszer felemelni és arrébb tenni – és ezt csinálni kb 12 órán át anélkül, hogy fájna a hátam két napig, az jelezze.  (Csak szólok, az nem opció, hogy hívom a Tesómat, jöjjön és rakja arrébb – mire odaér, vége a fagyi szezonnak)  Azzal is beérem, ha valaki épít nekem egy daru rendszert a fagylalt műhelybe. :)

Szóval ahogy már kideríthettétek, a hétvégém a fagylalt jegyében telt. Szombaton otthonról dolgoztam. Ami ... nálam eddig még nem jellemző módon azt jelentette, hogy otthon dolgoztam. Időnként megnéztem a telefonomon az emaileket, majd kutyultam tovább az éppen ügyeletes fagylaltot.  

Épp pénteken kérdezett rá egy kedves ismerősöm, hogy hogy is van ez – amikor a bankban vagyok, akkor haza vágyom, amikor pedig a fagylaltgép mögött akkor a bankba?  Amint erre rájöttem és most szombaton ismét megerősítést nyert – szeretek a fagylaltgép előtt ügyködni. Szeretem nézni, ahogy megtelnek a hűtők, ahogy a népek közlik, hogy milyen finom a fagylalt. 
A bank az már más tészta. Semmi kifogásom nem lenne az ellen, ha egy mobil internet eléréssel és egy erre képes laptoppal a Normafán egy padon kellene dolgoznom. Na jó, lehet hogy nem vinném túlzásba a dolgot (mármint a munkát), de egy ideig nagyon élvezném. :)

Vasárnap pedig próbáltam észhez térni. Valszeg öregszem, mert eddig nem nagyon tűnt fel az-az egy óra, amit elvettek tőlünk.  Na tegnap ...  mintha valaki folyamatosan eltüntette volna az időmet. Vasalás közben elszaladt 2 óra, majd főzés közben másik kettő.  Valaki megcsinálta az időkibővítő kézi készülék ellen kütyüjét, ami eltünteti az időt???

 

Na de hogy valami értelmeset is mondjak (na azt leshetitek) ím pár kérdés:

-          egy barátnak tartott valaki miután 2 évig haragszom rád-ot játszik veled, és nem fogadja még a köszönést sem, miért csodálkozik azon, hogy nem állsz meg vele a Tesco-ban csacsogni?

-          ha megfőzöd a levest, kiszeded még forrón és helyből bele is kanalazol úgy, hogy nem sok bőr marad a nyelveden, akkor is be lehet perelni a Mc Donald’s láncot?

és a kegyelem döfés:

-          ha van egy rendes kávéfőződ az asztalodon, akkor mi a fenének mész le a büfébe, fizetni egy kávéért, ami olyannyira rossz, hogy arra már nincsenek is szavak???

csak úgy

Éva drága - jobbulást Neked is!

És mindenki másnak aki ezt a nyavalyát elkapta.

Továbbra is Zewa részvényeket akarok!

a lovakat lelövik ugye?

Mielőtt valaki megkérdezné, hogy mi bajom van, semmi komoly. Csak sikerült elkapnom a 4 napos lázzal járó akármit ami körbe-körbe jár.

Így a negyedik nap estéjén rájöttem, hogy Cindy Crawford, Claudia Schiffer, Norbi, Alexandra meg minden torna guru elmehet a fenébe. Nincs az a hasizom gyakorlat, ami felvenné a versenyt egy lassan egy hete tartó görcsös köhögési rohammal. De sebaj, kaptam gyógyszert (hatástalan) meg teát (ennek a hatása kezd megmutatkozni) és csendben, na jó ... nem túl hangosan próbálok túlélni. Azért azon halkan elgondolkodtam, hogy ilyenkor a lovakat általában lelövik... Ezzel a vezetéknévvel milyen esélyeim vannak?

De így legalább van lehetőségem némi filmeket megnézni - be kell pótolni, ami kimaradt ;). Na ja, csak mindig arra ébredek, hogy vége van a filmnek amit néztem ;).

Egyelőre ennyi – ha egy kicsit észhez térek, jelentkezem.

ami kimaradt

hát hümm, mondtam én, hogy valami ki fog maradni.

Azt ugye viszonylag jól tudja rólam mindenki, hogy szeretem az állatokat. (a négylábúakat ... mielőtt  valaki valamely kolléga nevét említené)
Szóval amikor drága barátok gyermekeinek nyusziját szerettem volna (ahogy szoktam) megörvendeztetni egy kis keksszel (amelyre természetesen először kértem engedélyt a nyuszi tulajdonosától) a nyuszi a keksz helyett az ujjamba harapott.  Mindenféle hezitálás nélkül megcsócsálta a gyűrűsujjamat.  Most komolyan, milyen hálatlan dög az, amelyik megharapja a számára finomságot nyújtó kezet???

Viszont így legalább van mire fogni a veszettségemet ;).

 

Ím a vérnyúl:

 

 

 

Aztán már csak egy mai apró szösszenet. Facebook gyűjtés, amit leginkább a Tesómnak szeretnék figyelmébe ajánlani ...

Azért úgy belegondoltam – szerintetek hogy tudnám egy pillanat alatt telefonfülke nélkül megoldani a normál ruhából ninja pizsamára váltást amúgyan superman jelleggel?

 

bleh

Mielőtt bárki kérdezné, ez a hangulatom leírása egy szóban. Komolyan, olyan szinten van világvége hangulatom, hogy azt már én magam is unom.

Lehet, hogy aludnom kellene ebben a nyamvadt időben? Lehet – de akkor körülöttem mindenkinek.

Jól eltelt ez a hónap is – eredménye (NEM időrendi sorrendben):

- rájöttem, hogy még mindig beszélem az angolt, vagy annak valamely formáját. Ez ugye a ködös Albionban eltöltött idő óta kérdéses volt számomra, de egy hétvégét nálunk töltő amerikai iskolatársnak köszönhetően ezt is sikerült tisztázni.
No meg azt, hogy még mindig szeretek Budapesten sétálni. Pláne ha gyönyörű az idő :).

- szintén említendő, hogy évek óta először végig néztem egy superbowl döntőt. Hogy miért, azt hagyjuk. A hogyan abból a szempontból volt vicces, hogy csak az ismétlést néztem, azt is egy olyan délutánon, amikor otthonról dolgoztam. És ... az én megátalkodott főnököm nem pont a meccs utolsó 7 percében tudott felhívni és egy megbeszélés közepén kihangosítani??? (aki látta a meccset, tudja, hogy milyen volt az utsó pár perc).
Szóval kénytelen kelletlen némán hőbörögtem végig az utsó pár percet, és nagy kínomban meg kellett hogy nézzem a második ismétlés végét ... IS. :)

- végre letudtam munkahelyemen az egyik nagy projektünket anélkül, hogy implementálás magasságában lebetegedtem volna. Ami azért vicces, mert sok – sok „kollegiális” csesztetés után én voltam az egyedüli, aki időre szállította a kért doksikat megfelelő nyelven és formátumban. (nagyon ráértem előtte hétvégén ;)))

- aztán hosszas kínlódás után végre több alkalommal megénekelt kollegina elől megfutamodtam – és leköltöztem kettő egész emelettel lejjebb.
Részben úgy érzem, hogy az én kudarcom, hogy nem voltam képes kolleginát rendesen megnevelni – vagy magamat, hogy együtt tudjunk ülni. De aztán rájöttem, hogy nem vagyok egyedül ezzel a problémával. Csak a költözés lehetőségével – mert a többieknek maradni kell, nekem meg mindegy, hol ütöm fel a fejem, amíg fehér kábel van.

Na, mára ennyi ... talán holnap még eszembe jut valami. Akkor jelentkezem :)

... a gyerekkorom egy része ...

furcsa ez ... nekem legalábbis.
Jó, szidtam ha késett, vagy ha valami nem úgy működött, ahogy megszoktuk ... de pl. ők még nem hagyták el bőröndömet ;).

Nehéz ezt megfogalmazni, de oly sokan megtették már helyettem - ím az egyik, ami a legjobban tetszett: http://hogyanrepul.blog.hu/2012/02/04/a_mi_repulonk

Nem gondoltam volna hétfőn, amikor reggel végignéztem egy felszállást, csak úgy, a meleg vonatból, hogy egy ideig ez lesz az utolsó ... mert csak remélni tudom, hogy tényleg csak egy ideig...

hó

Nnnna ... a változatosság kedvéért megint sikerült felkészülnie az útkezelőnek a hóra. Lassan dél elmúlt, de eddig még egyetlen mozgó hóekét nem láttunk. No nem mintha figyeltük volna őket, de ...

Megnyugtató volt reggel hallani amint a ház takarításával megbízott kocsmatöltelék nekifogott havat lapátolni. Igaz ezt csak azért hallottam, mert kedves leányzónak meg kellett mutatnom, hogy mint kell megmelegíteni a forralt bort. (azt hinnéd, hogy alágyújt, megmelegít, elzár - viszonylag egyszerű - de neeem, ez komoly feladat!)

Node a lényeg - a világ fehérbe öltözött, és azon kevés hétvégék egyikét éljük, amikor nagyon komoly sütögetésen kívül semmi dolgunk nincsen.

Node, meg kell hagyni, vicces egy világot élünk. Tegnap eltévedtem a boltba - súlyos fahéj és szegfűszeg hiányban szenvedtünk (tudod, a forralt bor), így átszaladtam a szemben található boltba. Hát, mit mondjak, meglepődtem. Nem emlékszem olyan időre, amikor ennyire üres lett volna minden. A kenyér a felvágott és a hús pult teljesen kifosztva. Sehol egy doboz tej, és nagyjából az édességes polc is úgy nézett ki, mintha arra járt volna néhány éhes óvodás csoport.

Aztán az orvosi rendelőben ücsörögve, miközben vártam, hogy végre elindulhassak haza, hallgattam a háborgó népet, hogy a nagy hideg miatt be akartak vásárolni, de nem volt sem kenyér, sem hús, sem semmi a boltokban.
Úgy belegondoltam - mondja már meg nekem valaki, hogy anno, amikor rendszeresen volt 1-2 méter hó az utakon, az emberek miért nem pánikoltak? Jó, jó, akkor otthon sütötték a kenyeret, vágták a tyúkot, libát, malacot - de manapság a háztartások 90%-a bír kenyérsütőgéppel ... a többi kütyüről már nem is beszélve.

Na mindegy ... azért mindenkinek kívánom, hogy élvezzétek azt a csodát, amit a hó adhat egy kellemes hétvégén. Egy okkal több, hogy kötelezővé tegyük a forralt bor fogyasztást a házban :).

filozófia

mert nekem ám az megy...

 

Valamiért a helyi kollégák hozzászoktak a heti kétszeri 5-7-ig tartó megbeszélésekhez. Hogy ki volt az a kedves, okos és ... aki ezt kitalálta, nem tudom.

Viszont mivel a megbeszélésen olyanok is vannak, akik amazon táplálékláncon olyan magasan helyezkednek el ahonnan nagyon nehézkesen tudnak leereszkedni hozzánk, ezért általában jókora késéssel szokott kezdődni az amúgy is kései megbeszélés.  Ha még eddig nem jöttél volna rá, egy ilyen megbeszélésre várok. 

Tudom, telhetetlen vagyok, de úgy belegondoltam. Most gondoljátok meg, ha minden megbeszélés időben kezdődne, akkor hány meg hány 10-20-30 percet spórolnánk meg csak mi itt ebben az épületben? Hányszor van az, hogy ülünk egy ajtó előtt, és miközben várunk hogy az említett ajtó feltáruljon, beszélgetünk, emaileket nézegetünk tenyerünkben lévő kütyünkön, vagy éppen FB bejegyzéseket pötyögünk (fene abba a jó dolgomba)?

Ezzel csak az a gond, hogy az USA-ban ragadt ismerőssel elkezdett chatet (mert ugye yahoo messenger is van a telefonon), nem tudom egy pillanat alatt befejezni, és a megbeszélés elejét azzal töltöm, hogy próbálok nem hangosan röhögni az időnként beérkező vicces beszólásokon, képeken...

És aztán belegondoltam -  lehet, hogy azért ilyen magas a mobilszámlám (a hozzá tartozó adatcsomaggal együtt), mert túl sokat váratnak megbeszélések előtt? Akkor tulajdonképpen a mobil számlám mérete a főnököm hibája?

Úgy elképzelem az arcát, amikor ezt megmondom neki ... szerintetek milyen sebességgel küldene el a sunyiba? ;)