Szóval az úgy volt, hogy pár hete sikeresen túrkálván a neten rájöttem, hogy Berlinbe „kéne” menni. Hosszas elmélkedés után, a döntőbizottság (Anyu) elé tártam az ügyet, aki meglepetésemre nemhogy ellenezte volna a dolgot, hanem szabályszerűen kidobott otthonról. (na jó, ezzel azért megvárta a gépindulás napját.) Így nagy sebbel és lobbal (de leginkább egy narancssárgás festésű repülővel) elindultam Berlinbe.
Namost ... szóval ... ez most egy halk ámde hosszas kitérő lesz, amiért elnézést kérek mindenkitől, de akkoris.
... HIÁNYZIK A MALÉV!!! Nem tudom nektek volt-e már szerencsétek fapadossal utazni. Nekem még nem. Igazából eddig még azt is megválogattam, melyik légitársasággal repültem – amíg létezett a One World Alliance, addig ezt könnyedén megtehettem hosszabb utakon is. London felé pedig a Malév volt a preferált légitársaság (és egyben a legolcsóbb).
A repülőteret hagyjuk. Ferihegy 1 nem Ferihegy 2. (ezt a következtetést!!!) Kicsit kisebb, kicsit másabb, kicsit sárgább, kicsit savanyúbb ... de a mienk!!!
De azért ... szóval a Schönefeldi reptér kiszolgáló épülete kb úgy néz ki, mintha ott maradt volna 40 évvel ezelőttről ... mert gondolom ez is történt ;). Azaz rögtön nem olyan sárga és savanyú az a „mienk.”
Kitérő vége.
Szóval Berlin – érkezésemre sikerült nekem is kiválasztanom a napot, amikor a város fiatalsága erősen alkoholos befolyásoltságban, rendőröktől övezett busz/metró/hév állomásokon közlekedett mindenféle szabadtéri rendezvények felé megünnepelvén a munka ünnepét. Hát mit mondjak, azért az egy látvány, amikor Sziget, nagyszínpad jellegű képződmény előtt tomboló fiatalságot teljes harci díszbe öltözött kommandósok vesznek körbe tisztes távolságból. (ezt nem mertem fényképezni)
Az is egy látvány, amikor felfegyverzett rendőrök műanyag poharakat osztogatnak a sörösüvegükkel bulira tartó fiataloknak, hogy abba áttöltsék a nedűt és leadják az üveget. :) (ezt se mertem fényképezni)
De a lényeg: sétáltam jó sokat, nézelődtem még többet, voltam turista egy olyan világban, amit eddig még nem láttam. Időnként feltettem a hülye kérdéseimet, amelyekre kaptam türelmes, néha lekezelő válaszokat, de egyébként nagyon gyorsan elszaladt az a másfél nap.
Ittam finomat:
és utána a tányérokból ítélve ettünk is, nagyon finomat :).
Lett új bögrém:
Amiről azt hittem, hogy miután hazaviszem, vele együtt leszek kidobva. De nem ... most megy a pankráció, hogy kié legyen.
Láttam kiállítást a Magyar Intézetben, amit mind a mai napig nem tudok megmagyarázni ... most komolyan, miben szól az a magyarságról, hogy teleraknak egy termet szalma bálákkal, és lehet borzalmas teát főzni egy a kiállítás részét képező eccerű elektromos vízforralóval???
Láttam sokminden mást is, amivel most nem untatnálak benneteket.
De ... szóval ... a lényeg, amiért mentem (itt csatlakozott egy kollegina is a történethez):
Igen, jól látjátok. Meg akartam nézni Achmedet, a halott terroristát ... élőben :). Most komolyan, lehetett volna egy ilyet kihagyni?
Három kerek óra hasizom szaggató röhögés. Nagyon jó volt, csak néha zavart meg kollegina, aki nem értette, hogy éppen miért szakad a terem nagy része a röhögéstől. (van akinek még én is tudok fordítani, na!!!)
tom, ez most nem olyan vicces ... de nekem végre egy kis szabadság volt, felelősség mentes béke, csend és nyugalom. Amit természetesen az követett, hogy itthon a reptéren, még mielőtt csomaghoz jutottam volna, a könyvelővel egyeztettem, mert olyan nagyon hiányoztam neki ;).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése