When in doubt, eat cake.

Szóval a csapat építés egy álom volt. Rémálom.  A rendezvényszervezés / tréning az okkal egy szakma. A vendéglátás is. Sok minden kell ahhoz, hogy hagyjuk, hogy a megrendelő 120 embert akarjon megetetni székek nélkül, asztal mellett állva.  Mindezt kétszer (ebéd + vacsora).  Helytakarékos is, meg trendi is, de akkor nem kellene asztalra tenni a paprikás csirkét nokedlivel egész combból, illetve a csontos egybesült csülköt sem. Finomnak finom, de állva, egy villával kicsinyét nehezen fogyasztható. (hmm… még jó hogy az utca túloldalán volt egy "meki". Ott jobb volt a hangulat mint a rendezvény folyamán bármikor. :)

A feladatok és a trénerek stílusa egy másik kérdés.  Akkor kezdtünk egy emberként kivonulni, amikor közölték velünk, hogy miközben saját nevünket emlegetjük mantraként, kő/papír/olló játékkal kell eldöntenünk kinek a nevét fogjuk mantrázni. Azét, aki kő/papír/ollóban nyert. És minél jobb valaki a játékban, annál hosszabb vonat lesz mögötte.   Na, mi összenéztünk és kivonatoztunk a mosdóba és ott vártuk meg nagy nyugalomban a következő szünetet.

Tudom, telhetetlen vagyok, de láttam már ilyet jól megszervezve. Ez most valahogy nagyon kiverte a biztosítékomat. Lehet, hogy csak a délelőtti hogyan legyünk jók / hogy tud a vezetőség félrebeszélni pár órát kellett volna kihagyni?  Vagy a reggelt jóóó sok pálinkával kezdeni? Nemtom …

Na, de túléltük.  Mire hazaértem jutott nekem is finom vacsora, és kb a második pohár bor után le is higgadtam. Annyira, hogy kb ültömben elaludtam J.

És akkor már csak a mai feladatok maradtak. Takarítunk, pakolászunk, mivel végre sikerült a szakembereket kitessékelni a házból.  Utánuk meg ugye van mit takarítani … Nincs ezzel semmi gond, sőt.  Csak kifeküdtem, amikor takinéni megszólalt délelőtt, hogy érti ő, hogy van valami a szőnyeg alatt, de miért nem lehet arrébb tolni lábbal, mint ahogy azt pár hónapja lehetett?  Eltartott egy darabig, amíg sikerült vigyorgás nélkül elmagyaráznom, mit is csinál a csúszásgátló a szőnyeg alatt.

Na, most nézem tovább az álomhajót. És megpróbálom kitalálni, hogy mit csináljak a hűtőben lévő mascarpone sajtból… tiramisu biztos lesz. Csak azt nem tudom, milyen J.

csütörtök

Nnnna... kicsit mintha kezdenék belefáradni a hétbe. Pedig még csak csütörtök van. Amolyan nyúlós, nyamvadt, álmosító novemberi csütörtök. És ez az a hét, amikor nem villanyoz fel az a tény, hogy holnap péntek van. Ugyanis holnap egész napos csapatépítéssel egybekötött fejtágítás lesz minálunk.

Azazhogy nem minálunk, jóóó távol a megszokott irodaháztól. Csak még azt nem tudjuk, hogy is fogunk odajutni :).  Nehezített pálya, aki nem ér oda, nem kap kávét.  

Alig várom, hogy egy egész nap azt hallgassam, miként fog megváltozni a szervezet körülöttünk, mire alakulunk át, és milyen jó lesz az nekünk. Ezután lesz ebéd - sok jóra nem számítunk (tavaly rendeltek 110 emberre 200 olyan kis szendvicset, amit a McKiwan ablakában is láthattok), és délután jön a „leülős, elbeszélgetős” csapatépítés. Ezt mondjuk annyira nem értem, hogy ehhez minek egy elhagyatott tréning központ? Elég lenne egy tisztességes kocsma, megfelelő minőségű és mennyiségű sörrel, borral, pálinkával - (az első feles mindenkinek kötelező, kivéve aki orvosi igazolással érkezett) rögtön olajozottabb lenne a kollégák között a kommuinikáció.  De nem, ehelyett jó sok pénzt kifizettünk tréner cégnek, akik majd 8-10 fővel ott lesznek közöttünk és meg fogják nekünk tanítani a tutit. Ezután a 6kor kezdődő vacsora már felüdülés lesz. Pláne, hogy sok más kollégával együtt el szándékozom bliccelni. De majd meglátjuk mit sikerül összehozni. :) Holnap beszámolok.

Egyébként megvagyunk. Halkan és határozottan itt az év vége, dolgozunk. Végre van fűtés a fürdőszobánkban, ami ugye nem elvetendő – éljenek a szakik, akik nem csak ígérik, hogy jönni fognak, de meg is érkeznek.  ... Ja, és tegnap végre kitapostam a főnökömből a választ, miszerint elmehetek Karácsony előtt kicsit szabadságra. ... nehogymá túlzásba vigyem a munkát :).

Megörvendeztetett az autószalon is, ahol vettük autónkat. Visszarántották az autót valami széria hiba miatt ABS vizsgálatra. Mondtam ha már megyek a szervizbe, akkor viszem a listácskámat is, amin banális apróságoktól nagyobb dolgokig több tétel volt. Na ezek után amikor a nap végén érte mentünk az autónak, a kezembe adták a kulcsot, a forgalmit és megköszönték hogy befáradtunk. Amikor kérdeztem, hogy de mégis mivel tartozom, "ja, garanciában megcsináltunk mindent" volt a válasz és kitessékeltek az ajtón. Mondanom sem kell, kicsit tátva maradt a szám :).

És akkor két apróság a hétről:

Munka után látogatóba indultam egy családhoz, ahol van két gyermek.  Ezzel még nem is lenne semmi gond, csak az ajándékba vitt állatokat megtalálta egyik kollégám, és ezt sikerült alkotnia az asztalomon található mézzel.

 

A másik – egy megbeszélésen ültem, és mialatt egyesek megváltották a világot, én ezt kémleltem. Ti is látjátok a kéményseprőt? J

 

Na és mára már csak egy apróság. Mi jár annak a bűnösnek, aki nem érti ezt a képet??? És nem az angolságával van baj ...

 

És mára be is fejezem - most kaptam a hírt: a holnapi nap színe a kék. Nem hivatalos (de emailben érkezett) kérés alapján leszek szíves kék ruházatban megjelenni. Hmmm... ezek nem ismernek engem.

Gáz van ... vagy nincs ... nemtom

Öregszem... hogy erre miből jöttem rá? Abból, hogy egy békésen átsörözött este már nem nagyon hoz lázba.  Jó, tudom, a sörözés eddig se hozott lázba (nem szeretem a sört). De ... igazából semmi kedvem hozzá. Nem a társasággal van baj, még csak nem is a hellyel.  Szóval ... vagy öregszem, vagy fásulok – bármelyik az igaz, gáz van.  
 

Egyébként meg Murphy bácsit csókoltatom.  Az egy dolog, hogy a mostani hűvösben romlik el a fűtés.  Az is, hogy amikor elmegyünk beszerezni a szükséges dolgokat, akkor közlik, hogy 3 nap amire meghozzák az alkatrészt. (3 boltban voltunk, mind a 3 helyen ugyan azt mondták). De hogy még a szerelőre is rájöjjön a dátha, ezért csak 2 nap késéssel tudjon megérkezni ... Hát ... az  már nem ér.  De Anyu most hívott, hogy lángot észleltek, és mintha kezdenének melegedni a csövek.  Azért jó lesz úgy hazamenni, hogy nem fagy be a hátsóm a gondolattól is.
 

Ismét túl vagyunk egy pihentető hétvégén, ami után jó volt ide bejönni, kicsit leülni.  De, jelentem alássan falmosással egybekötött nagytakarítást rendeztünk több helységben (amíg az ember mozog, nem fázik felkiáltással), és ennek örömére megjutalmaztuk magunkat (és egymást) egy szép nagy sajttortával (mert amíg megy a sütő, jó meleg van).   Azért azt kicsit viccesnek tartottuk Anyuval, hogy ez volt az a hétvége, amikor Tesóm úgy tudott eltűnni a színről, hogy csak néztünk. Este ugrott haza egy kicsit, pont mire kisült a torta. Honnan a fenéből tudta???
 

Szóval jól esik ülni. Zene a fülben, és miközben éppen Hungáriára ringatózok a széken (ismét meg kellett nézni a Made in Hungária-t tegnap Anyuval) mindenféle csoda szabályzatokat írok.  (jah, és most jutott eszembe, hogy elfelejtettem visszahívni az egyik belső ellenőrt... hümm... nem a legjobb taktikai lépés.) Igaz, kicsit amolyan szanatórium jellege van a mai napnak. Kollégák egy része szabin, a többiek valamely típusú megbeszélésen, én meg amikor éppen csörög, telefonos lelki segélyszolgálatot tartok drága főnökömnek ..
.

Na, most megyek.  Hátha sikerül komolyabb alkoholos befolyásoltság nélkül befejezni azt az adatminőséget szabályozó szabályzatot ...

amikor a hóhért akasztják

Tudjátok, van nekem egy kolleginám, akit oly nagyon nem kedvelek. Nem vagyok ezzel a gonddal egyedül, de egyedüli vagyok azok között, akik ezen érzésüket némileg őszintén ki is nyilvánították. Na jó, az őszinteség nem amolyan „Mónika sós” arcba belemondósra sikerült, csak amolyan távol tartom tőled magam jellegűre. (értsd – én elültem máshova, mielőtt tettlegességre fajult volna a dolog) Mióta nem ülünk egymással szemben az én életem sokban javult - humor van, pofázás van, munka halad, a többi meg nem számít.

De hogy visszatérjek az eredeti témához: Általam hőn szeretett kolleginám közel 2 hónapig volt a világ majdnem végén. Motorozott egy „kicsit” Mongóliáig, amit meg is énekelt a saját kis újságunk. (ezt majd egy másik eposzban énekelném meg). Mióta hazaért, viszonylag sokat hallani erről a témáról. Azért tényleg nagy élmény lehetett az az út.  Tegnap kaptam egy emailt, aminek a szövegét nehezen tudom hova tenni. Egy meghívót a motoros túrán készült képekből, videókból összerakott mesedélutánra, egy kis személyes üzenettel. Idézem: „ha … de tényleg ha … ha volna kedved egy ellenségnek, egy nem szívlelt, de nyitottként fogadó személynek meghallgatni azt az élményét, amit nyújtott neki két hónap szabadság … akkor gyere el.”

Értem én, hogy egy tar paraszt tudok lenni azokhoz, akik belegázolnak a lelkivilágomba. Azt is értem, hogy kolleginával volt néhány nagyon durva meccsünk. Az is tény, hogy nagyon nem tudunk együtt dolgozni.  Én se vagyok egy egyszerű ember, de Ő sem az. Viszont az is igaz, hogy a vele való beszélgetéseinken nagyon visszafogtam magam – elég ha a Tesóm tudja milyen az, amikor teljesen eldurran az agyam. De … arra nem gondoltam, hogy ellenség lenne. Sőt, még csak azt sem mondanám, hogy nem szívlelem. Mert ha elengedi magát – és nem munkáról van szó, tudunk értelmeset is beszélgetni. Azt pedig soha nem fogom tudni Neki elégszer megköszönni, hogy odairányított ahhoz a sírköveshez, aki Apukám fejkövét megcsinálta.

Szóval… most nem tudom, mitévő legyek. Ugyanis a bemutató érdekelne. De péntek este 7kor van, egy olyan helyen, ahova nem tudok odajutni könnyen BKV-val, onnan haza pedig pláne nem. Szombaton hajnalban pedig itthon kell lennem az érkező szerelő gárdához. De ha megnézzük a „meghívót”, akkor ez egy olyan nyitás, amit nem lehet félvállról venni. Na … most kellene okosnak lenni, ha már szép nem lehetek. Ja, és hogy kis stressz is legyen benne, holnap reggelig kell kiötlenem valamit – megbeszélésem van vele délelőtt. Szurkoljatok.

Jah, és akkor a mai elmélkedés … a facebook nézegetés közben, elgondolkodtam. Ebben a szövevényes találkozás halmazban, amit életnek hívunk, időnként akad néhány találkozás, aminek eredményeképp pár ember valahogy oda csapódik mellénk. Már a találkozáskor érződik, hogy nem teljes az összhang, hogy talán ha nem ott és akkor és abban a társaságban találkozunk, akkor nem is állunk szóba egymással, de … reménykedve valami jóban, azért mégiscsak próbáljuk ápolgatni a kapcsolatot. Aztán amikor kicsit később visszanézünk, akkor jön a homlokcsapkodás, hogy mégis mi a fenét is gondoltunk?  Hááát, ma „ilyeneket” láttam. Hármat is egymás mellett. És igazi facebook lelkülettel, ahol e-havi felkérés, hogy naponta mondjuk meg miért is adunk hálát,  szeretném megköszönni mindazoknak, akik igaziak, hogy megmutatták mit is jelent amikor igaz barátok vannak az ember lánya mellett.

Na … ez kicsit érzelgősebbre sikerült, mint gondoltam. Nézzétek el nekem J.

Neil Simon for president!

Most ez a cím úgyis aktuális. De szóval ahelyett, hogy azon elmélkednék, hogy  a világ másik végén jól avagy rosszul döntöttek-e a népek, bejelentem, hogy egy hét szabi után visszaverekedtem magam a bankbe. Itt javában dübörög a havi zárás, (erről jut eszembe, a hó végi zárást meg kell csinálnom ;), a postafiókomból dőlnek ki a megválaszolatlan levelek és mindenféle lejártan villogó feladatok sikoltoznak nekem mindenféle rendszerekből.

Kedvenc főnököm ma bírt küldeni egy emailt, amiben megkérdezte, hogy hol vagyok, olyan nagyon el vagyok tűnve.  De a válaszomra, amit szó szerint idéznék: „aki folyton lemondja a megbeszéléseinket, ne vádoljon az eltűnés bűntettével (egyébként vezetői jóváhagyással 1 hét szabin voltam)”, egy meghívó érkezett – időpnttal, hellyel és a mondattal: Örülök, hogy végre pihentél...  Nem mertem visszaírni. :)

Az már azért halk röhögést váltott ki belőlem, amikor a számviteli vezetőnk, amikor meglátott kifordulni a mosdóból laptoppal a kezemben megkérdezte, hogy most végeztél?  Értem én, hogy ő a főnökkel történt megbeszélésre gondolt, amire látott bemenni. De akkor is.

A pihent agyi állapoton, illetve meglehetősen furcsa humorom visszatértén túl még egy nagyon jó dolog volt abban, hogy kicsit több mint egy hétig távol tartózkodtam az asztalomtól, a gépemtől és a céges telefonom is lemerült állapotban tengődött a táskám alján: bevált a mondás, miszerint amely probléma nem oldódik meg magától, azzal nem is érdemes foglalkozni. (Kollégák rájöttek, hogy nem ülök az asztalomnál, rögtön el tudták intézni a dolgaikat ;). Asszem pár napig még elfelejtem kikapcsolni az out of office funkciót :).

De... hogy hogy jön ide Neil Simon? Vasárnap este turkáltam a netet, és rátaláltam az általam régen keresett Neil Simon – They’re playing our song musical hanganyagára. Tudom, néha jobban elmerülök az emlékezés, a nosztalgia, vagy nemttomi világában, mint kellene. De ... kint sötét van és hideg, itt bent égeti a szemem a neon, a kollégák egymás haját tépik. Én pedig hallgatom ezeket a dalokat, amiket 17 évesen hallottam utoljára egy bamba mosollyal az arcomon a hetem első munkanapján. ... szerintem nagyon utálhatnak :).