2012. szeptember 25., kedd

pótlás


Tantónéni kérem, ne tessék haragudni, de otthon hagytam a házimat ... vagyishogy … szóval kisebb kényszerpihenőre ítélődtem már megint, tehát egy kicsit nekifogok írni. Na jó, csak addig, amíg el nem nyom az álom, laptoppal az ölemben. (álom … inkább gyógyszer indukálta kóma, de hát ajándék ló, meg a foga …) Meg kell hagyni, hogy a napi 15 óra alvás csodákat művel az agyammal.
Bepótolván az elmaradásaimat, gyorsan beszámolok a nyárról: dolgoztunk – hol Budapesten, hol itthon. Csináltam némi fagylaltot – újdonságaim a kinder pingui és a mézeskalács, dolgozom még pár ötleten, csak némileg időszűkében vagyok. De mutassatok manapság élő embert, akinek elég ideje jut mindenre. (nyugdíjasok, illetve jogerős börtönbüntetésüket töltők kizárva).
Hogy kicsit a pihenés is előtérbe kerüljön, voltunk együtt Anyuval és sok-sok ismerőssel Franciahonban. Az oda és vissza utat hagyjuk (oka van annak, hogy az utazásszervezés egy szakma), a többi meg … beszélgettünk, sétáltunk/túráztunk nagyokat, hülyéskedtünk. Azon mosolyogtunk már az első este, hogy az egyik nagy előnye annak, hogy elmentünk a világ „végére”, hogy nem sietett senki hazafelé. A város maga kicsi volt, eltévedni nem lehetett, a hotel minden étteremhez közel volt, tehát ha este 10 kor még ittunk egy pohárral, véletlen sem az igazoltató rendőr jutott az eszünkbe, hanem a nyuszi akire ráfogjuk.

És akkor néhány szó képekben: ez csak azért, mert ... szóval nem vagyok egy nagyon magas ember, de ... kegyetlenül éreztem magam amíg ki nem engedtek ebből a gépből ... most komolyan, milyen kínai tervezte a gépet???



A környék:
 
 
Szóval csoda, hogy nem nagyon akartunk hazajönni?
Azóta újra csak munka van -  a héten (ha beengednek), vagy a jövő héten (ha nem) ismét ringbe szállok az év titkárnője címért ... Olvasok a vonaton, ha el nem alszom, vagy bele nem telefonálnak.
Itthon már jut némi pihenés is, illetve ha jó idő van, akkor nyakunkba vesszük a várost a Kutymorgóval. És séta közben szoktak készülni ilyenek:



Na... jók legyetek, én megyek aludni ;)

2 megjegyzés:

  1. a válasz egyértelmű: KICSI kinai :-)
    amugy szép helyeken jártatok, írigykedem ezerrel... nekünk ez most Kistesóval a pocakban nem nagyon fog összejönni egy ideig...

    VálaszTörlés
  2. hmmm... Normafa? ;) közel is van, messze sincsen, és még a rétes is jó. na?

    VálaszTörlés