komolyan el vagyok maradva

Ma egy hevenyészett angol óra keretében próbáltam elmagyarázni egy kedves barátném leányának (16 éves), hogy mi is a safety pin jelentése magyarul.
Természetesen "jó" tanári példát követve próbáltam a "gyereket" rávezetni, hogy mit is jelent a szó. Mondtam neki, hogy nézze meg a szót részenként, és azok jelentéséből össze tudja rakni, hogy mi is lehet az. A "gyerek" néz rám, ráncolja a szemöldökét, majd egyszercsak a homlokára csap, és boldogan felkiált - pinkód?

ja ... biztosítótű. De azért halkan belegondoltam, hogy mennyire természetes Neki most a bankkártya használata. Amikor én ezzel a számomra nehezen megtanulható szóval kínlódtam (kerek 20 éve lesz idén), no én akkor találkoztam először ATM-mel, és a naív hülyegyerek módjára csodáltam, hogy mennyire egyszerű egy ilyet használni.
Most mondta Apu, hogy akkortájt volt nagy sláger a Posta Bank csekkfüzete (is), amivel bármelyik postán lehetett kp-t befizetni és felvenni. Apu szerette, mi meg kaptunk mesekönyveket - természetesen elindultam felfedezni a könyvespolcot - mind megvan ;)

Azért itt még megjegyezném, hogy azon a nyáron 20 évvel ezelőtt a "drive thru" bank is meglepett. No nem, ezt nem meséltem el a "gyereknek"... szerintetek mennyire nézett volna hülyének?

a táska és a gnocci

Be kell, hogy jelentsem, a mai a kreativitás napja. No nem az enyém ;).

Szóval az úgy volt, hogy kitaláltam, hogy táskát akarok venni. No nem mintha nem lenne itthon elég táskám, de mint tudjuk itt-ott az én agyam is nőből van, és most táska híja volt.
Már szombaton terveztem, hogy munka után megállok a Lehel téri metróban található táskásnál, de aztán mégiscsak az lett a dolog vége, hogy vonat indulás előtt 20 perccel kirohantam a szobánkból, és épp hogy elértem a vonatot. Természetesen táska nézegetés nélkül.

De ma elindultam időben. Természetesen percekkel azután, hogy beestem a boltba megvolt amit kerestem, de azért még válogattam ott 10 percet - csak hogy biztosra menjek. Amikor viszont a fejemre esett a kiválasztott táska (magasra volt felakasztva - és a mögötte lévő táskákat nézegettem volna), nem volt mit tenni, el kellett hoznom. Nem egy különösen szép darab, de tele van rekeszekkel, zsebekkel és minden egyébbel, amitől nagyon jól lehet bele pakolni :).

Ezek után amikor hazaértem, Anyukám letette elém a mai újságolvasása eredményét. Na jó, részben. Egy egész tányér pirított hagymás gnoccit. (amiből a pirított hagyma nem volt benne az eredeti receptben) Hát mit mondjak, annak, aki szereti a hagymát (márpedig mi nagyon), és annak aki szereti a krumplis nudlit (azt is nagyon) az egy olyan finomságot talál, hogy még. Kis hideg tejföllel (vagy anélkül) mennyei étek.
Bocsi, kép nem készült - elfogyott, mire eszembe jutott :).
De a receptet a jelentkezőkkel hajlandó vagyok megosztani ;)

csak megtaláltam :)

és ím a lényeg (csak kár, hogy néha elfelejtem, hogy mi is a fontos)

“To laugh often and much;
to win the respect of intelligent people and the affection of children...
to leave the world a better place...
to know even one life has breathed easier because you have lived.
This is to have succeeded.”

szombati munkanap

még mindig nem értem, hogy miért találta ki kormányunk és/vagy pártunk, hogy szombaton dolgozni kell. Oly nagyon fájna kiadni még egy munkaszüneti napot? Már csak mert ha valaki a mai napomra hatékonysági mutatót próbálna számolni ... hááát, beletörne a bicskája. (az enyém is)

Szóval:
* Közlekedés az asztalomig: 2,5 óra (tokkal, vonóval, vonattal, metróval, tökmagos pogácsával)
* Kávé: 10 perc (mert ugye a tejért ki kell menni a konyhába, ott megmelegíteni, majd visszavinni az asztalhoz, ott már gombnyomás és kávé behörpölése a gép előtt megy)
* Hisztis email elolvasása: 5 perc
* Fej asztalba csapkodása: 3 perc
* Probléma kollégákkal történő megvitatása: 35 perc
* Röhögés kínunkban: 5 perc
* Probléma megoldása másik két kolléga bevonásával: 2 perc
* Probléma megoldásáról megfelelő embereknek email megírása: 15 perc
* Ebédidő: 1 óra

Tekintve hogy főnöki engedéllyel fél kettőkor leléptem, mondhatni elég "mozgalmas" napom volt ;).

Na, de aminek örülni lehet:
Itthon minden ok.
A vízműben a csülökpörkölt még mindig király. (ez itt a reklám helye a kevésbé sznoboknak)
Hazafelé a vonaton csend volt, olvashattam.
ÉÉÉÉÉS útban hazafelé Cegléden amikor felébredtem (mert elaludtam a könyvemen), nem kezdtem azon pánikolni, hogy elaludtam útban Budapest felé, de annyira, hogy a vonat már vissza is fordult és Szegedre tart...
Kell ennél több?

vannak napok ...

Mikor minden nehezebb, de van valami ami segít neked... (Richtofit sport krém? anyone?)

Most komolyan, vannak napok, amikor legszívesebben egy Bruce Willistől kölcsönzött tűzoltó készülékkel sétálnék az utcán, és aki hülyeséget (pls. define hülyeség ) csinál, azt egy Bruce-ra oly jellemző, laza mozdulattal spontán lecsapnám . De szép is lenne. Csak az a gond, hogy legutoljára, amikor tűzoltó készülék volt a kezemben, majdnem eldobtam. No nem, nem valaki után, hanem mert nehéz. Véletlen nem üres az a szép piros vas palack, amit „Hősünk” használ? ;)

Hogy kik akasztottak ki? A lista hosszú, de a mai napon 3 befutó volt:
A 3. helyezett: Pasi a vonaton. (reggel) Tudjátok, hogy sokat vonatozok. Most, hogy végre van pompás vonat bérletem, amivel oda ülök a vonaton, ahova én akarok (meg ahol hely van), valahogy jobb a helyzet. De mondjátok meg, mi a fene visz rá egy embert, hogy a szövet ülésre rárakja az általa elfogyasztott banán héját, majd arra a táskáját, hogy jól bele is dörzsölődjön? Majd a másik utas jön és beleül a takonyba. Végülis eddig még csak egy nadrágot dobtam ki, mert beleültem valamibe a vonaton (nagyon nem akarom tudni, hogy mi volt az).

A második helyezett: csaj a metrón. Kb akkora lehetett, mint én. De ez még nem gond. Nagy társasággal volt. Ez sem. De hogy pofázás közben nekem dől, és amikor majdnem föllököm, hogy bocsi, de az én mellkasomon pihen a vállad, nem az ajtón, akkor még ő van felháborodva. (itt jutott eszembe a tűzoltó készülék ... hmmm, a gondolattól is kisimulnak az idegeim)

És az első helyezett: nőszemély a vonaton és a rágógumi. Még az óvodában elmondták nekünk, hogy csukott szájjal rágunk. Csámcsogni meg pláne nem csámcsogunk, sőt semmiféle hangot nem adunk az ételnek (na jó, akkor még nem volt Bonduelle reklám). Ez a csaj vagy nem járt oviba, vagy csak sík hülye – olyan stílusban cuppogott meg csámcsogott a rágójával, hogy egyszerűen nem lehetett megmaradni mellette. Mint a jó büdös hajléktalan mellett a metrón, rövid idő alatt hatalmas népüres tér kerekedett körülötte – és valahogy nem értette, hogy miért kérdezte meg tőle egy idősebb néni, hogy „Kedveském, egy csirkelábat ne hozzak”?
Na ezek után már kötelező program volt az itthon található alkohol felfedezése és annak ... módszeres végigkóstolása :).
Már csak egy dilemma van – KeresztApám kerítésszaggatója, vagy hétvégén kapott finom házibor? Na ez legyen a legnagyobb bajom! ;)

rajzás van

Mielőtt valaki megijedne, nem horror filmet nézek. Csak ahogy kisütött a nap, van egy kis jó idő, szebbnél szebb dübörgő motorokkal jelentkeznek régi ismerősök a ház előtt. Itt van hely megállni, bevárni a többieket és közben megmutatni, hogy milyen szép hangja van a motornak.
Csak azt mondja meg nekem valaki, hogy miért kell ezt szombat hajnali fél nyolckor épp az ablakom alatt??? ;))))

Sebaj, így legalább felébredtem időben ahhoz, hogy adózhassak egyik kedvenc szombat reggeli rituálémnak - van annak egy varázsa, hogy az ember lánya ül a kedvenc foteljában, beragyog a nap az ablakon, és hupikék törpikéket néz a kávéval a kezében. (tudom, tudom, a Tom és Jerry hogy is mondjam, jobb ... de nekem ez maradt :)

No, de a lényeg – ma elmentünk össznépileg sétálni – igen, a Kutymorgó is ott volt. Jó nagyot sétáltunk a friss levegőn, a napsütésben nagykabát meg és para nélkül.

Aztán csak hogy tegyünk rá egy lapáttal, nekifogtunk és megcsináltuk az idei első adag fagyit. :)
Hát, lehet, hogy elfogult vagyok, de szerintem jól sikerült. Még a puncs is, pedig azt ritkán szoktam enni - már csak mert ha van sportcsoki, minek ennék mást???

Szóval egy kellemes fagylaltkóstolós, beszélgetős délután után egy hasonló este vár csak ránk. Csak egy kis bor kellene – de majd olyan is lesz :)

áhh ...

Csak úgy szeretném megérdeklődni, hogy mi a fene jó abban embereknek, hogy betesznek másoknak? Hogy nagyon komoly munkával, minenféle használható indok nélkül akkorát ütnek embereken, hogy az levegőt nem kap???
Legalább valami előnyük származna belőle. De az sem! Egyszerűen csak ... (bocsi, nincs az a nyomdafesték).

De a legjobb az, hogy még azt is hiszik, hogy senki nem fog rájönni, hogy mit miért csináltak / csinálnak ...
és ezek után oda tudnak jönni kedvesen mosolyogva megkérdezni, hogy mi a baj, ugye minden rendben lesz? Most komolyan, egyszer lennének őszinték. Brutális lenne, de legalább nem forogna az ember lánya gyomra amikor legközelebb szembejönnek.

Ennyire nem fogják fel emberek, hogy mások életével nem szabad játszani? Kicsit sem?
Tudom, aszongyák, "ha megdobnak kővel, dobj vissza kenyérrel", de esetleg nem használhatnék fagyasztott kenyeret? Vagy olyat, ami két hete szárad? ... csak hogy kicsit nekem is jó legyen. ;)

Most komolyan, 1-2 ilyen "baráttal" minek nekem ellenség? Jah, akkor kimaradna a meglepetés ereje. Akarom mondani a döbbeneté.

Bocsmá' hogy pokróc jelleggel működök, de egyszerűen nem akarom tudni elhinni, hogy vannak emberek (ha annak lehet nevezni őket) akik erre, így képesek.

Áhh, megint naív vagyok...

izé

kezdem megérteni (ja, de nem irigyelni) az írókat, akik akkor tudtak komolyan foglalkozni műveikkel, amikor viszonylag sokat kínlódtak a mindennapi életben.
Jó, ennyire nem gáz a helyzet, de mivel minden a megszokott kerékvágásába próbálkozik visszatérni (megint megy a MÁV savazása csukott szemmel és gondolkodás nélkül), igazából nincs min elmélkedni. (na jó, volna nem is kevés, de nem vagyok hajlandó komolykodni ;).

Na, de hogy ama dió kemény héjába beletuszkoljam a lényeget (mindenféle időrendi sorrend nélkül):
Én marha megnéztem a Félszemű című filmet - még mindig nem tudom, miért tartják olyan nagyra.
Volt sokadik etap a cukrászat keresgélésből. (still no luck, de gyomorrontásról már egyről beszámolhatunk)
Volt nagyon okos tréning, ahol megmagyarázták hogy kell ügyfél barátnak lennem és ahol megtanultam, hogy a bellboy az az ember, aki csapkodja a csengőt a hotelban a pulton. (neeem, véletlen sem a hordár).

Aztán egy békés péntek délután bezárkózva szobácskánkba a frissen kapott lufiból nyert hélium felhasználásával próbálkoztunk beszélgetni. (sírtunk a röhögéstől)
Majd ismét jött egy tréning, ez most jó hangulatú, ahol meglepődve tapasztaltuk, hogy a bekészítés 3 kancsó citromos vízből áll. Ok, költség hatékonyak vagyunk ... DE ENNYIRE? Szerintetek mit sikerült arra az értékelő lapra írnom? ;)

és most hétvégén sikerült elmennem egy újabb fejtágításra. Ha így haladok, annyira kitágítják a fejemet, hogy végre megtanulom azt is, ami eddig nem fért a fejembe ;). De ezen a fejtágításon ismét bizonyítást nyert, hogy nem koppan. Hogy mi? Hát a toll. Ezer meg egy évvel ezelőtt, amikor szabad napjaim 70%-át Kiskunfélegyházán töltöttem a reptéren megjegyezte az egyik "sporttárs", hogy a toll az egy érdekes valami, ugyanis ha feldobod (pláne ott abban a környezetben) nem koppan. Hát tényleg - szombaton kiraktam egy tollat az asztalon lévő füzetemre, hogy legyen mivel írnom. Elsétáltam egy kávéért (5m távolság nem volt), és mire visszaértem, a tollam szőrén szálán eltűnt. (nem voltunk 25-en)... Szóval igen, a toll az a fajta eszköz, amit ha sok ember között feldobsz, nem koppan - mert mielőtt földet érhetne, valakinél eltűnik. Na jó, fel se kell dobni, szabadon az asztalon hagyni is elég. Még jó, hogy van belőle másik hat... De akkoris ;)