Azazhogy nem minálunk, jóóó távol a megszokott irodaháztól.
Csak még azt nem tudjuk, hogy is fogunk odajutni :). Nehezített pálya, aki nem ér oda, nem kap
kávét.
Alig várom, hogy egy egész nap azt hallgassam, miként fog
megváltozni a szervezet körülöttünk, mire alakulunk át, és milyen jó lesz az
nekünk. Ezután lesz ebéd - sok jóra nem számítunk (tavaly rendeltek 110 emberre
200 olyan kis szendvicset, amit a McKiwan ablakában is láthattok), és délután
jön a „leülős, elbeszélgetős” csapatépítés. Ezt mondjuk annyira nem értem, hogy
ehhez minek egy elhagyatott tréning központ? Elég lenne egy tisztességes kocsma,
megfelelő minőségű és mennyiségű sörrel, borral, pálinkával - (az első feles
mindenkinek kötelező, kivéve aki orvosi igazolással érkezett) rögtön
olajozottabb lenne a kollégák között a kommuinikáció. De nem, ehelyett jó sok pénzt kifizettünk
tréner cégnek, akik majd 8-10 fővel ott lesznek közöttünk és meg fogják nekünk
tanítani a tutit. Ezután a 6kor kezdődő vacsora már felüdülés lesz. Pláne, hogy
sok más kollégával együtt el szándékozom bliccelni. De majd meglátjuk mit
sikerül összehozni. :) Holnap beszámolok.
Egyébként megvagyunk. Halkan és határozottan itt az év vége,
dolgozunk. Végre van fűtés a fürdőszobánkban, ami ugye nem elvetendő – éljenek
a szakik, akik nem csak ígérik, hogy jönni fognak, de meg is érkeznek. ... Ja, és tegnap végre kitapostam a
főnökömből a választ, miszerint elmehetek Karácsony előtt kicsit szabadságra.
... nehogymá túlzásba vigyem a munkát :).
Megörvendeztetett az autószalon is, ahol vettük autónkat.
Visszarántották az autót valami széria hiba miatt ABS vizsgálatra. Mondtam ha
már megyek a szervizbe, akkor viszem a listácskámat is, amin banális
apróságoktól nagyobb dolgokig több tétel volt. Na ezek után amikor a nap végén
érte mentünk az autónak, a kezembe adták a kulcsot, a forgalmit és megköszönték
hogy befáradtunk. Amikor kérdeztem, hogy de mégis mivel tartozom, "ja,
garanciában megcsináltunk mindent" volt a válasz és kitessékeltek az ajtón.
Mondanom sem kell, kicsit tátva maradt a szám :).
És akkor két apróság a hétről:
Munka után látogatóba indultam egy családhoz, ahol van két
gyermek. Ezzel még nem is lenne semmi
gond, csak az ajándékba vitt állatokat megtalálta egyik kollégám, és ezt
sikerült alkotnia az asztalomon található mézzel.
Na és mára már csak egy apróság. Mi jár annak a bűnösnek, aki nem érti ezt a képet??? És nem az angolságával van baj ...
És mára be is fejezem - most kaptam a hírt: a holnapi nap színe a kék. Nem hivatalos (de emailben érkezett) kérés alapján leszek szíves kék ruházatban megjelenni. Hmmm... ezek nem ismernek engem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése