Korpa közé keveredtem.

Túl régen nem írtam. No nem mintha nem lett volna miről, csak mostanság ha kis szabadidőm van rögtön alvás után ácsingózom.

De most akad egy kis időm itt bent az asztalom mellett. És mivel itt nem néznék jó szemmel, ha az asztalra borulva szuszókálnék (itt nincs 2 órás conf call), így helyzetjelentek.

Először is valaki magyarázza meg nekem, hogy én, az átlag hétköznapi serteperte* hogy a fenébe kerülök be mindig valamely nagyokosok által tartott megbeszélésre? Most komolyan, kicsit nem figyelek oda, rögtön olyan helyre kell mennem, ahol viselkednem kell (mer’ egyesek szerint azt se tudok ;). No meg az egyesek által nyitott könyvnek tartott (szerintem inkább holdvilág ...) képemet kordában kell tartanom.

De ... szóval az úgy volt, hogy behívtak egy ilyen megbeszélésre, mert a projekt amit éppen irányítgatunk most ért a végső hajrába. És ugye ilyen projekt nem mehet anélkül, hogy a core teamet be ne mutassák a nagyoknak. (én spec teljesen jól meglennék bemutatgatás nélkül, de hát ha főnök aszongya, akkor megyünk!).

Tehát nagy izgatottsággal betódultunk (kb. mint iskolás gyerekek az igazgatóiba), mint core team a nagyfőnök bőrszékes nagy tárgyalójába, ahol kb 2 mondatban lezavartak „minket” és ment tovább mindenki. Épp a nagy főnök magyarázott, amikor egyszer csak hangos bugyogásra lettem figyelmes – kollegina rákvörös arccal töltötte éppen újra az előtte lévő üvegből a poharát, ami hosszú szép magas pohár lévén rendes hangot adott.
Először még csak halkan mosolyogtam. Amikor még három másik kollegina adta elő ugyan ezt a mutatványt, akkor már kicsit furcsábban néztem. Mondja meg nekem valaki, miért olyan nehéz dolog egy csendes tárgyalóban pont olyan csendesen beleönteni az üvegből a pohárba a vizet? Még a kocsmai részeg is tudja – meg kell dönteni a poharat, úgy nem bugyog annyira. (igaz, ők ezt inkább a sörüknél alkalmazzák, nehogy felhabosodjon ...)

No most megyek dolgozni ... aztán majd egyszer kicsit bővebben.

*na Éva, ha ezt megmondod, hogy melyik filmből származik – egy hétre való túrórudi adaggal látlak el.

ja ...

nem is mondtam a lényeget - megnyertem.
Én lettem kicsiny kócerájunk (alias részleg) lean szakértője.
Feladataim:
- tréningek tartása (2 napos tréning után okítsak embereket)
- workshop-ok tartása a témbában (tehát egy 2 napos tréning alapján osszam az észt embereknek)
- folyamatok felülvizsgálata és lean - esítése (tehát egy 2 napos tréning alapján váltsam meg a világot)
... és még sorolhatnám. Mindezt a napi feladatok mellett.

A vicc az, hogy amikor ezt a feladat listát megláttam, halk kuncogásba kezdtem.
A mellettem ülő kollégák (szerencsére) már nem voltak ennyire csendesek.

na, majd meglátjuk :)

felszenteltek

Na nem, nem kell félreérteni, annyira jó nem vagyok :).
Szóval az úgy volt, hogy … június óta nem teljesen elítélhető módon, ha itthon tartózkodom a Kutymorgónak többet van lehetősége köztünk lebzselni. Részben mert komoly lelkiismeret furdalásom van, amiért nem tudok rá elegendő időt szakítani, részben pedig azért, mert kétoldalú igény van rá.

Node, hogy a történet végére érjek – ma kicsit komolyabb hancúrozásba fogtunk. Engedte az idő is, Anya is, tehát senki nem állta utunkat. Kisebb órányi komoly játék után már ott tartottunk, hogy Anyuval fájt az oldalunk a nevetéstől, ő pedig láthatóan élvezte, hogy lehet ugrálni, rágódni és mindezért még csak meg sincs morogva. Hát ebben a pillanatban sikerült a drágámnak egy kicsit elengedni magát… a lábam szárán … most komolyan, fiú kutya lévén ezen annyira nem vagyok meglepődve. De eddig még csak álló, leginkább oszlopos dolgokat sikerült eltalálnia. De engem??? Hát mit mondjak, meglepődtem. De mivel hosszas keresgélés után is csak a nadrágom szárán láttunk 3 cseppet, így egy gyors melegítőcsere után folytattuk a játékot egy kicsit kevésbé hevesen … és miután a fiatalember távozott, gyorsan felmostunk mindent egy kis domestosszal. :)

Ha bárki kérdezné, hogy miért nem csaptam azonnaliasan ki a kutymorgót az udvarra, csak jelezném, hogy ugyan arról a Kutyáról beszélünk, aki amikor beállt derékkal vinnyogva feküdtem az ágyamon leheveredett az ágy elé és senkit nem engedett a közelembe. ... ja, míg el nem aludt és hangos horkolásba nem kezdett :).