Nézd meg az Anyját vedd el a …

Arról miért nem szól semmilyen fáma, hogy nézd meg az Apját ... aztán próbáld megnevelni a fiával együtt? (hímnemű olvasóimtól itt kérek elnézést)

Most komolyan, néhányan talán emlékeztek, amikor Londonban Tesóm nem talált el hozzám, mivel a kütyüjében nem volt olyan nevű utca a környéken, mint ahol az első (bogaras) lakás volt. És ezt egy a problémára nem teljesen utaló ("nem találom az utcát ahol laksz, majd jövök") sms-sel sikerült tudtomra adnia. Sőt, talán azt is tudjátok, hogy az átlag térkép használata Tesóm számára kimerül a legyező forma hajtogatásában. Na jó, esetleg még legyezőnek is használja. Gondolom ennek valamilyen szinten indikatíve jeleznie kellett volna számomra, hogy valami nem kóser az iránymutatásban ... így családilag. De megint nem figyeltem. ;)

Az úgy volt, hogy megígértük rokonynak, hogy érte megyünk a nagyon puccos ámde annál kevésbé jó helyen lévő budapesti hotelhez, mielőtt tovább származtatnánk egyéb rokonok felé. (hát ugye, Pesten nem olyan egyszerű közlekedni, meg hozzánk közelebb is van, mint az ország keleti végéhez ... meg ne próbáld megérteni a logikát)

Node, a lényeg. Mivel Anyu nincs itthon, én pedig amúgy is itthonról dolgozom, én lettem közvetítő Apu, a rokony és a találka között. Az, hogy miért én voltam a telefon végén, és a két pasi miért nem cserélt számot, azt nem tudom – ezt már inkább ne feszegessük. De mindegy, egyik kezemben a mobil, másikban a vonalas, és békésen irányítottam emberünket a fehér terepjáró (a recreational vehicle magyarul minek fordítandó?) felé.

Hol itt a bibi kérdezhetnétek. Jaaa, hát ott, hogy azt az infót kaptam, hogy közöljem emberünkkel, hogy Apuék a hotel főbejáratával szemben állnak. Én ezt meg is tettem, de kb. 25 perc pánik jellegű telefonálgatás után, amikor is rokony közölte, hogy ő senkit nem lát a hotel főbejáratával szemben, nemhogy egy fehér terepjárót, újra felhívtam Aput és a vele lévő kedves ismerőst. Na ekkor közölték velem, hogy jaaaa... ez a hotel hátulja. Végülis mindegy nem?

Na ezen infóval felhívtam rokonyt, aki körbeszaladta a hotelt, megtalálta Aput és szépen hazajöttek. Ezután csak halkan merem megkérdezni, ha én követem el ezt az apró tévedést, nekem meddig kell hallgatni, hogy nekem csak pulival szabad foglalkoznom – annak pont olyan az eleje, mint a hátulja???

Csak egy kérdés

Azt valaki egyszer magyarázza el nekem, hogy miért csak akkor kezdünk értékelni egy kollégát amikor az közölte, hogy távozna???
Addig miért nem lehet emberszámba venni - és most miért kell elővenni a kollégákat akik számítanak rá, mint a visszatartás eszközét???
Most komolyan! ...

hétvége ;)

Szóval az úgy volt, hogy Szülők egyéb elfoglaltságaiból adódóan enyém volt a hétvégén a ... HÁZ. Ez jobb helyeken azt jelenti, hogy az ember lánya felkel, és semmittevés jelleggel adózik mindazon dolgoknak, amelyeket egyedül szeret csinálni – takarít, olvasgat, filmet néz (közben vasal), főzőcskézik végre valami olyat, amit a család többi tagja annyira nem szeret.

De mivel mi minden vagyunk csak éppen normálisak nem, így ezen a hétvégén nekem jutott egy fagyizó és egy kocsma. Nem mondom, tudtam volna kicsit tovább is aludni hajnali kocsmanyitási felügyelet helyett, de az a lényeg, hogy jöttem, dolgoztam, és ... kihívták rám a rendőröket.

Szóval ... (és itt komoly bizonyítvány magyarázat következik) Az úgy volt, hogy békésen dolgozgattam a fagyizóban, amikor átjött egyik „kedves” vendég, hogy szóljak már Anyunak, mert randalíroznak a kocsmában. A kocsma átlag népe úgy fél Anyumtól, mint a tűztől – tehát eme kérés alapján úgy gondoltam, hogy valami komoly gáz van. Mivel szülők épp nem tartózkodtak itthon (Lásd 1. bekezdés), elővettem tanító nénis szigoromat (igen, többek szerint nekem olyan is van) és átbattyogtam a kocsmába.

A randalírozás arról szólt, hogy a kedves vendég egyre érdekesebb ajánlatokat tett a pult mögött reckető leánynak (nem, a recketés okára még mindig nem sikerült fényt deríteni), mert ő a sör mellé valami „pluszra vágyott”. Ilyenkor miért nincs kéznél egy doboz pezsgőtabletta???

De a helyzet komikumán felülemelkedve emberünkkel való rövid szóváltás után, amelyben adott nekem némi tanácsot arra nézve, hogy mivel keressem tovább a kenyeremet, sikerült olyan hatásosan (értsd – olyan hangerővel) kitessékelnem az ajtón, hogy a szomszéd ijedtében rendőrt hívott.

Hát mit mondjak, azért nem lehetett semmi a kép amint halántékán jól elszúrt skorpiótetoválással rendelkező, lábán alig álló, vastagnyakú kopaszt tessékelem a biciklije, majd a zebra felé. Rendünk büszke őrei érkezésükkor már csak utána kiabálni tudtak, hogy fel ne üljön arra a biciklire, tolja ;). (és igen, megálltam szó / röhögés nélkül!)

Csak ... ilyenkor elgondolkozom azon is, hogy mit is gondolhatnak rólam a szomszédok. Most komolyan, kicsit kiengedem a hangom, rögtön valami bajt sejtenek???

no, kicsit megint el voltam varázsolva. Mentségemre legyen mondva, hogy két nappal ezelőtt, amikor megpróbáltam belépni és megírni az írnivalóimat, valamiért nem hagyott a blogger belépni. Szegény én ;)

Szóval ismételten csendes pár napot tudhatunk magunk mögött. Én legalábbis biztosan. Más kedves kollégák ezt már így nem mondhatnák el magukról. Ugye kerek születésnaposok vagyunk. Össznépileg :). Mármint a bankban. Amivel nincs is nagy gond, de ezt meg kellett ünnepelni. No neeem, nem nekünk az aprajának, az ünneplés leginkább csak a „nagyokra” maradt. Na jó, nem vetítek, az esemény egy pontjára meghívtak engem is, de valamiért nagyon sürgősen el kellett mennem valami mást csinálni. Ja, bármi mást ;).

Csak azt mondja meg nekem valaki, hogy miért kellett egy évfordulónak, és egy rakat fejesnek elérkeznie, hogy friss festék kerüljön a falra a folyosón, hogy rendesen kitisztítsák a szőnyeget, és rendesen takarítsanak? Na jó, nem vagyok én elégedetlen, végre legalább tiszta a szőnyeg amit időnként mezítláb (a kis szoba és a „zárt” ajtó örömei) taposok, de ... remélem nem kell megvárni a következő „sátoros ünnepet” azzal a szőnyegtisztítással. Habááár, ahogy magunkat ismerem, szerintem addigra inkább lecseréljük. ;)

Amúgy tényleg csend van. Kedden konstatáltam, hogy vannak még boltok, ahova nem sikerült begyűrűznie az elmúlt 15 évnek – ismét rám tört a ruhát kellene venni mizéria. Ez Londonban se volt egyszerű, de itthon már komikus is lett. Tehát mondja meg nekem valaki, hogy nekem való nadrágot leginkább miért 160 centis nőkre terveznek (átlag nadrág répa fazonú és fél lábszárig ér), ja és a felsők legtöbbje miért olyan, hogy a látványától hideglelést kapok? (tudjátok, egyszerű póló hatalmas élénk színű képekkel.) Komolyan nekifogtam azon gondolkodni, hogy ha magas és széles emberekre tervezett jó minőségű és kinézésű ruhákat kezdenék árusítani, rendesen megszedhetném magam. ... esetleg nem akar valaki társulni? Már csak mert amit én varrok össze, az ... nem marad egyben :).


Egyébként előző szösszenetemben panaszkodtam itt a komolyabb sétáimról az emlékek utcáin (egyenes fordítás a walk down memory lane kifejezésből, akinek nem tetszik, írja át). Na erre sikerült megtalálnia néhány kedves ismerősnek 1000 évvel ezelőttről, és az internetnek hála elő is került pár nagyon jó kép. :) Amint kiderült, nem voltam én olyan egyedül azon a sétán :).
Igen jól látjátok, az ott lenni én - 16 évesen :) Amikor még megpróbáltam mások mögé bújni ;)

Ezt a képet nem én követtem el, de nem gyönyörű?

Mostanság derékig járok az emlékek vesézésében. Lehet, hogy ez egyesek szerint normális, nekem valahogy azért kicsit durvának tűnik, hogy egy-egy reggel, míg a vonat eljuttat Budapestre, én megjárom Londont, Columbust, Washingtont, és ... Balmazújvárost.

Nem, ez még véletlen sem egy Taft reklám. Csak az agyam viccesen működik. Komolyan, reggel éhgyomorra, kávé nélkül miért kell eszembe jutnia a pillanatnak, amikor 15 évesen, fuvolával a kezemben (igen, zenekaros voltam), miközben a helyemre próbáltam feljutni a lelátóra megbotlottam a lépcsőn? Fuvolát, kottát, kabátot és a büszkeségem maradványait pipacs pirosan szedegettem össze, miután feltápászkodtam a lépcsőről a kék foltjaimmal. ;)

Igazából ez a gondolat akkor villant fel (mi a pensieve magyarul?) a képek forgatagában, amikor belegondoltam, hogy mennyire „összement” a világ. A ma estémet például azzal töltöttem, hogy beszéltem számomra kedves emberekkel – az USA-ból, Németországból, Londonból és ... Balmazújvárosból.

Ha belegondoltok, ez nem egy hatalmas dolog. De 20 évvel ezelőtt telefon is alig volt. Na jó, nem alig, de pl. Balmazújvárosban a rokonoknál nem volt, tehát nehéz lett volna őket felhívni. És az pláne elképzelhetetlen lett volna, hogy 2,5 órát beszélgessek (napi 10 percre voltam korlátozva;). Arról már nem is beszélek, hogy közben nézzem a beszélgető partnert is.

Szóval köszönöm a lehetőséget – mindazoknak akik meghallgatnak, és mindazoknak akik lehetővé tették, hogy világszerte az agyára menjek … bárkinek aki hajlandó szóba állni velem. :)

Na, félretéve az szómenést – ez is egy hét volt. Kollegina és családja holnap mennek vissza a világ végére – de legalább találkoztunk, beszélgettünk. És a jövő héttől hivatalosan is van hol laknom, ha Pesten maradnék éjszakára. Van valami jó abban, ha az ember ismerősei jó messzire mennek.
A jövő héten pedig, ha csak rövid időre is, de végre hazatalál egy ismerősöm Kanadából.

Most komolyan ... kezdek rosszabb lenni mint egy taft reklám – megyek aludni ;).

Ahogy sejtettem

A délután négykor végig kóstolt - így el is fogyasztott 8 különböző kávé megtette a hatását. Jó, aludtam, de alig és még most is pörgök.
Csak azt mondja meg valaki, hogy ez miért fog abbamaradni a pillanatban, amikor leülök az asztalom mellé és bejelentkezek abba a 9es konferencia hívásba???

Egy okkal több hogy újra kezdjem a kávézást ;)

Kááávééééé

Aki nem tudná, szeretem a kávét. :)

De általában véve az elmúlt pár hét egyik legremekebb (a szó word saját ajánlat, nem kút fejemből jött) napja áll mögöttem. Jó, jó, dolgoztam is, szaladgáltam is, mosogattam is, doki is volt (most komolyan, miért kell ezeknek mindenütt bajt szimatolniuk? Ha magas a vérnyomás, az a baj. Ha alacsony, az. Miért kellene nekem vérnyomás emelő gyógyszert szednem, amikor imádom a … KÁVÉT???)

Szóval ma jött mihozzánk két fiatalember egy kávéfőzővel. A kávéfőző egy gyönyörű darab – na igen, erről többet is tudok, minthogy piros, de nem untatnálak benneteket a részletekkel.
Szóval kávéfőző megjött, és ha már megérkezett a kávéfőző hoztak hozzá kávét is, amit ők árulnak. Na erre ugye nekem se kellett több, végigkóstoltam a repertoárt – 8 különböző kávét, ilyen-olyan erősségben, keverék arányban, pörkölési erősségben és ízben. Kb úgy szimatolgattuk (mert ugye ilyet csak egész családdal lehet csinálni), ízlelgettük a kávékat, mint a hozzáértők egy jobb borkóstolón. Szimatoltuk, néztük az állagát, a hab erősségét, a kávé sűrűségét, a szinét, a ... tényleg, mintha értenénk hozzá ;).

Legyen elég annyi, hogy nyolcból lett 3 befutó, amiből egy össznépileg nagyon jónak lett ítélve.

A kóstoló egy adag friss jó illatú, puding jellegű forró csokival zárult. Hogy a délután négykor elfogyasztott koffein mennyiségtől hogy fogok aludni ma éjjel, nem tudom. De ... legalább egy délután szégyentelenül ihattam mindenféle kávékat - mert ha nem is ráértem, de legalább volt :)

Éljen május elseje

Ének szó és tánc köszöntse ...
Na jó, de ki járt esőtáncot??? Csinálja vissza, de azonnal!

Sebaj, így legalább kötelező pihire vagyunk ítélve.
Jót tesz ez a folyamatosan elmaradó beszélgetések pótlásának, meg a ... na igen, a tv előtt bealvásnak. (ezt már megtette mindenki, kivéve engem. De most, mindjárt én következem :).
És következtem is – 14 óra alvás csodákat tud művelni a homlokomon lévő árkokkal. (olyan párna alakjuk lesz ;)