szössz

(mert szösszenetnek túl rövid)

Beszélgetés ma kollégával (K – kolléga, É – én)
K: mi a kém angolul?
É: Spy
K: hogy van leírva?
É: S-P-Y
K: aham, és akkor az hogy spypipe ... az mi?
É: nem tudom, miért?
K: Kémcső ... Nem?

 

No ez volt az a pillanat, amikor elkezdtem dobálni, de kegyetlenül bármivel, ami a kezem ügyébe akadt. Mentségemre legyen mondva, ha az arcát nem a laptopom felett látható monitor takarná, akkor hamarabb rájövök, hogy szórakozás van az agyammal. Így csak arról tudok beszámolni, hogy kolléga fején landolt az összes post-it-om és egy tollam.
Legalább nem unatkozunk ;)

memory lane

Emlékszik még valaki ezekre a képekre?

I believe in angels,
something good in everything I see...

Mielőtt megkérdeznétek (joggal), hogy teljesen ment el az eszem, vagy csak félig, jelzem, hogy jelenleg ABBA-t hallgatok, és a hétvégét Londonban töltöttem.  Na hogy a két ténynek mi köze van egymáshoz, még én sem tudom. Ja, de. A hétvége ráébresztett arra, hogy ha nem kezdem a dolgokban rejlő jót keresni, akkor olyan leszek, mint a két (na jó, csak egy) Savanyú János akikkel a hétvégét sikerült eltöltenem – és mindenben csak a rosszat fogom keresni / nézni / észrevenni.

A történet valahol ott kezdődött, hogy 2. éve annak, hogy egyszer csak vettem magamnak a bátorságot és nekimentem Londonnak. Nem, nem belebotlottam, és nem is megszálltam. Csak arra mentem dolgozni. (arra vitt a szegedi gyors ... NA) Nem egyedül, nem is habokra, nem is az ismeretlenbe, de azért jól megszokott világomból jó nagyot sasszéztam... még nem tudom, hogy előre-e. Majd egyszer kiderül.  Ottlétem alatt nem sikerült megszeretnem a várost, de hát ugye az embernek nem kell mindent szeretnie. Mondhatni örömmámorban úsztam, amikor hazatérhettem Budapestre dolgozni, de szerintem ebben nem  a térképen történő sertepertélésem volt a főszereplő.  Viszont úgy adódott, hogy két kolleginával némi nemű dolgunk adódott a ködös Albionban. Nem sok, de ha már úgyis mentünk, úgy döntöttünk meghosszabítjuk a tartózkodásunkat.  

Nem mesélem el a részleteket, de ez volt a hétvége, amikor semmi nem volt jó. Az eső túl vizes, az emeletes busz magas, a metró túl mély, és egyébként is, minden xar volt. Akkor kezdték felmondani amúgy is recketős idegeim a szolgálatot, amikor péntek este egyik kollegina adott egy kerek fontot, és közölte, hogy akkor ezt az általam kifizetett paprikáért, és az eddig elkövetett fordításért és idegenvezetésért kapom. Nem idézném mi csúszott ki a számon, de szegény még mindig nem érti, hogy ebben a mondatban mi volt olyan sertő.

De ... Miután jól kipanaszkodtam magam, elmesélem, hogy hajókáztunk a Temzén, láttuk a parlamentet, megvártuk, hogy Ben elüsse a "hármat" (akkor voltunk éppen ott), sétáltunk a London Eye-ig, majd fel is szálltunk rá, átsétáltunk a gyaloghídon amit a 7. Harry Potter elején szétzúznak, ebédeltem volt kollégákkal, voltunk az új Emirates libegőn, megnéztük az O2-t kivül, belül, voltunk a Tudományos múzeumban (science museum) buszoztunk nagyon sokat, elmentünk a Portobello road-i piacra, megnéztük a Buckingham palotát, a Bond street-et. Sétáltunk nagyokat, sikerült némileg eltévednünk a hétvégi metró felújítások miatt ... Találkoztunk jó sok magyarral és már jöttünk is haza.

Meg kell hagyni, London továbbra sem a kedvenc városaim egyike, soha nem is lesz az. De ... a Portobello road-on mindig talál valami érdekeset az ember. Az aszalt paradicsomos humusz még mindig finom a Waitrose-ban, a sarki kebabosnál kis értelmes beszélgetésért cserébe az átlag felhozatalon kívül  továbbra is csoda finomságokat lehet enni, itt-ott lehet érdekes embereket, dolgokat találni.

 

Szóval jó is volt. A többire meg spongyát. Csak nehéz a dolgozóban lelkendező kollégákat hallgatni halk beszólások nélkül - mert ugye amit ma elmeséltek mint csoda, azt végig fikázták mikor ott voltak.  De sebaj, ABBA bömböl tovább a fülembe - úgy is lehet szabályzatot írni. (meg ne kérdezzétek éppen miről írok - nemtom ;).

 

És akkor már csak egy kérdés mára: tessék mondani, a fapados mikor lett annyira fapados, hogy az egyszerű kínai számára is kényelmetlen az ülés?

 

Na jóéjt Nektek!

fikusz

vannak dolgok, amiket sose fogok tudni megérteni:

a cataflam mitől lett cataflan?

a röntgen miért röggen?

a vonaton ülő emberek miért gondolják, hogy ha az ablak felé fordulva ordibálnak, akkor nem hallja őket senki?

a kedves kollégák, akik nem aludták ki magukat, az excel tábláik helyett miért a körülöttük ülőket bactatják? Én se aludtam ki magam, mégse lehet hallani a hangomat sem. ... (max a hangos zenét ami a fülesemből kiszűrődhet).

Halk és határozott hiszti után szeretném bejelenteni, hogy kellemes csendes hétvégét tudhatunk magunk mögött, amikor is volt lehetőségem pihenni, Harry Potter filmeket nézni, olvasgatni és aludni (is). Mondjuk a házban lakó növények ezt már nem mondhatnák így el.  Mivel nyakunkba szakadt egy kis szabadidő, Anyuval először kivetettük az udvarban lévő elszáradt tiszafát (szegény ember ki a baltát fogta, nagyon örült, hogy két nő osztja neki az észt arról, hogy is kellene), majd miután azt eltakarítottuk, ültettünk.  Ami cserepes növény eddig nem kapott új földet, most megkapta a magáét. Sőt, a nagy fikusz is kapott némi földet, új cserepet (mások egész gyereket fürdetnek ekkora izében). Én pedig megnyertem a feladatot, hogy az udvaron nyári napsütéstől eresz által védett, de világos helyen kellemesen elterpeszkedett fikuszt felpasszírozzam a lépcsőházon keresztül.  Nem kell megijedni, csak egy emelettel vittem feljebb szegényt.

De ... mint minden lépcsőházban, a mienkben is van egy kanyar. És mint olyan, nem elég hogy ott a legszűkebb a hely, de vicces mód ott a legalacsonyabb a belmagasság is. És mint ahogy az már ilyenkor lenni szokott, természetesen itt akadt bele a mennyezetbe a gyönyörű növényzet. Természetesen a frissen ültetett, még nedves földből úgy fordult ki hogy öröm volt nézni. A frissen feltakarított lépcsőházat is. Anyu kapkodott, én káromkodtam – ha eldobom a cserepet és a fát kapom el, akkor kimegy az összes föld a cserépből. Ha kifordul a fa a cseréből, akkor is.  Nagy nehezen felszenvedtük félig lógó növényzetet a lépcsőn, megtömködtük földdel, és mire feltakarítottuk a lépcsőt, az előteret, ahol a növény utógondozása történt, elő is került Tesóm, hogy  megnézze mi történt, illetve elmondja hogy kellett volna a felcibálást megoldani.  Hmmm... tudunk rondán nézni, de ez sem fojtotta belé a szót. (nyugalom, még él).

Ezek után az a tény, hogy takarítás közben másik két cserepet is sikerült levernünk, friss ázott földdel ... már csak apróság. Igaz, azt sose fogom megérteni, hogy egy fél marék föld (mert csak ennyit kellett pótolni) hogy elég arra, hogy végigkenje a fél előteret és az egész lépcsőházat??? De ... a harmadik porszívó és felmosás kör végén olyan tiszta lett az előtér, és a lépcsőház, hogy még.  De a növények boldogan terpeszkednek az ablakban illetve a helyükön, és olyan hazamenni, mintha egy barátságos dzsungelbe lépne be az ember. :) Már-már megéri a kínlódást ;).

Szóval ... hogy egy ismerősömet idézzem: még egy két ilyen hétvége, és beledöglünk :).

őszi napsütés...

Szép, nagy autó, extra hifi csomaggal: még most is fizetem
Iphone 4S: azt is
ABBA, Thank you for the music CD gyűjtemény: ajándék volt :)
Kábel, ami lehetővé teszi zene telefonra való feltöltését: a telefonnal adták
Kábel, ami lehetővé teszi zene lejátszását a telefonról a kocsiban: 1,56 USD
Látni, amint Anyu a teljes hangerővel üvöltő ABBA számokra "táncol" és énekel út közben: megfizethetetlen.

A tegnapi nap fénypontja az volt, amikor az én Anyukám az ülésbe bekötve csápolt, és énekelt, miközben hangosan bömböltette a zenét a kocsiban. Van, aki számára ez nem újdonság, de nekünk az. Leginkább azért, mert az én Anyukám nem szereti a hangos zenét, és még csak csápolni sem nagyon láttam még :). Szóval Ő végre egy kicsit megfeledkezett magáról, a világról, gondokról ... én meg pofátlan szemét módon nagyon jót nevettem. És csatlakoztam ... az énekléshez. Vezetés közben nem túl jó csápolni ;)

Egyébként pedig kiakadtam. Tegnap feltettem a következő képet a Facebook-ra, "Forgalmi akadály ;)" címmel.  Én már nagyon régen nem láttam olyat, hogy az autók/buszok ne tudjanak haladni a hazafelé tartó tehenektől.  Na jó, amikor nagyon gyerek voltam, Balmazújvárosban a Nagymamánál kiültünk a ház elé, megnézni a hazafelé tartó teheneket. (nem volt TV - na ;), de az régen volt.
Volt aki megértette a kép lényegét, de "szerencsére" jött a kedves amerikai rokon, aki a kép alapján Apumat kezdte hiányolni. Úgy elgondolkodtam. Értem én, hogy ott a visszapillantó tükörben látszik a sofőr. Azt is értem, hogy messziről (félig csukott szemmel, este, sötétben, áramszünet idején) még akár hasonlíthat is Apura. Azt is értem, hogy kedves rokony lassan betölti a 70-et és nem teljesen lát rendesen (ha nem akar, egyébként könyvtár rendszerező szoftvereket ír és tesztel, tehát nem hülye). És azt is tudom, hogy Apum tegnap lett volna 66 éves.  Ezt mind-mind értem. De ... hogy a kedves rokony arra képtelen, hogy egy google fordítóba beírja, hogy mi a fene a kép címe? És ezt mind FB-n, mindenki előtt belekenni a képembe? 

Elegem van az emberekből, akik miközben a mellüket döngetve bizonygatják, hogy mennyire hiányzik nekik Apum, az "együttérzésükről" biztosítanak elvárják tőlem, hogy én vigasztaljam őket - fel sem fogván, hogy ez nekem mit jelent.

Na ... mára befejeztem, megyek nyalogatom a sebeimet.

Kisült-e már a kalácsom?

Ha kisült már, ide véle ... nagyon éhes vagyok!

Nem, nem néztem el a naptrát... ma azzal indított Anyukám, hogy úgy fél 9 magasságában felhívott, hogy közölje velem, mivel túl sok otthon a savanyú tej, kalácsot kell sütni. Mákos kalácsot, diós kalácsot, és a lényeget, kakaós kalácsot. Hát mit mondjak, elkezdett összefutni mindenféle a számban ... és nagyon nem telik a nap, pedig idáig érzem a kalács illatot. (lehet, hogy pont azért?)

Mielőtt valaki elgondolkodna azon, hogy minek ide ekkora felhajtás, kakaós kalácsot pl. nagyon jót lehet kapni akár a SPAR-ban is, csak jelezném, hogy nem tudja miről beszélek. Ez kelt kalácstészta, kinyújtva, megrakva cukrozott kakaóval, bejgli jelleggel feltekerve és kisütve. Téli vasárnap délutánok nagy kedvence nálunk. Anyu rutinszerűen csinálja alig 40 éve  ... na jó, az első 6-8-ról nincsenek komolyabb információim, a többiért már én is kezeskedhetem. De meg kell vallani, hogy kevés jobb dolog jön ki a sütőből mint a finom, illatos kalácstészta, amit ha felvágsz belül ragad a folyós, vastag kakaórétegtől. Ritkán szokott maradni belőle másnapra. Szóval nagyon mennék már haza ;).

De hogy szót ejtsünk egyéb témákról is, ismét titkárnői babérokra török. Na jó, nem török, de éppen most ezt adták, bármennyire is töri a szék (és a babér) azt a bizonyos testrészemet. A telefonálás, üzenet átvétel, naptárrendezés és egyéb feladatok mellé felkerült a repertoárba a ... (wait for it) aaaaaaaaaaaa... (waaaaaait for it) kaja rendelés. Mert főnökasszony meglepődve vette tudomásul, hogy eme „különleges” képesség birtokában vagyok. (egyébként a „wait for it” első megfejtését várom ;).  Így még a héten magánzárkában (főnökasszony titkárnőjének külön szobája van) vagyok, ahol harci feladatomnak, a megfelelő interneten elérhető éttermek megkeresésének békéjében töltöm a napomat.  Kár, hogy úgy érzem magam, mint a rossz gyerek, akit a tanári elé ültettek. Nincsenek „padtársak”, beszélgetés, csak csend és kicsit karót nyelt kontrollingosok az ajtó és a fal túloldalán.

De sebaj. Szerda van és annak is mindjárt vége.

Már csak egy kérdés, laza hőbörgés gyanánt (és lehet, hogy ez már volt): mondja már meg nekem valaki, hogy lehet egy férfiembert, aki 190+ cm magas, 110 kg, egyébként nem túl szép, ámde ex katonai rendőr „hajléktalan”, aki robosztus, jól verekszik, és mindezek meg is látszanak rajta, eljátszatni HITELESEN Tom Cruise-zal? (a már nem annyira ügyeletes nyálgéppel) ... soha ne legyen komolyabb problémám! :)