Mivel sikerült otthon ülnöm tétlenül egy egész hétig (na ezt
képzeljétek el – és nem dőlt össze a világ!), a hét második felében már kezdett
kicsit viszketni a … tenyerem. Tehát kitaláltam, hogy végre megcsinálom azt,
amit már egy ideje terveztem - átszervezem a szobámat. Ez nem komoly, mivel a
szoba egyetlen ajtó és ablak nélküli fala mellett sorakozó könyvespolc, ágy és
fotel sorrendjét lehet csak variálni, ami testvétek között is csak 6 lehetséges
verziót eredményez. Tehát gondoltam én, nem lesz ez nagy kaland.
Neki is fogtam – lerámoltam a könyvespolcot, kipakoltam az
ágyat, és kiszedtem mindent a fotelból, ami megnehezíti a mozgatását.
Majd … próbáltatok már bútort emelni, húzni, vonni úgy, hogy közben meg sem
szólalhattatok? Hát maradjunk annyiban, hogy pantomim művésznek sem lennék jó.
Ha mutogattam, nem értették, ha megszólaltam, lecsesztek, hogy miért beszélek.
(szerintem direkt) Mire végeztünk a pakolással családom minden tagja és a jelen
lévő taki néni is vígan vigyorgott, én meg … maradjunk annyiban, hogy a nap
további részében magamat sajnálva, Szívek szállodáját nézve punnyadtam az
ekkorra már jó helyen lévő fotelomban ;).
Csak egy dolgot nem értek: akárkinek leírtam, hogy hangszálgyulladás
miatt nem beszélhetek, egy rakás vigyori mellett visszaírta, hogy jobbulást, és
beszéljünk, ha jobban vagyok. Nem úgy a
főnököm – nem tudom mit gondolt, de a drága napi rendszerességgel felhívott,
hogy egyeztessünk dolgokról, amiknek “hajtásához” se erőm, se kedvem nem
volt. Majd csodálkozott rajta, hogy az általában beszédes Edina még csak
vitatkozni sem állt le vele. … Na mindegy, azóta orvosi engedélyem van a
beszédre – és mindent megteszek azért, hogy bepótoljam a kiesett napokat. No
nem, nem a főnökkel – különböző ismerősökkel a világ minden pontján. Egyelőre
még telefonon, de aztán lesz már olyan is, hogy személyesen is ;).
Ja, és a cím? Éva, büszke leszel rám – ez az új mottóm: