I believe in angels,something good in everything I see...
Mielőtt megkérdeznétek (joggal), hogy teljesen ment el az
eszem, vagy csak félig, jelzem, hogy jelenleg ABBA-t hallgatok, és a hétvégét Londonban
töltöttem. Na hogy a két ténynek mi köze van egymáshoz, még én sem tudom.
Ja, de. A hétvége ráébresztett arra, hogy ha nem kezdem a dolgokban rejlő jót keresni, akkor olyan leszek, mint a két (na jó, csak egy) Savanyú János akikkel a hétvégét
sikerült eltöltenem – és mindenben csak a rosszat fogom keresni / nézni /
észrevenni.
A történet valahol ott kezdődött, hogy 2. éve annak, hogy egyszer csak vettem magamnak a
bátorságot és nekimentem Londonnak. Nem, nem belebotlottam, és nem is
megszálltam. Csak arra mentem dolgozni. (arra vitt a szegedi gyors ... NA) Nem
egyedül, nem is habokra, nem is az ismeretlenbe, de azért jól megszokott
világomból jó nagyot sasszéztam... még nem tudom, hogy előre-e. Majd egyszer
kiderül. Ottlétem alatt nem sikerült megszeretnem a várost, de hát ugye az embernek nem kell mindent szeretnie. Mondhatni örömmámorban úsztam, amikor hazatérhettem Budapestre dolgozni, de szerintem ebben nem a térképen történő sertepertélésem volt a főszereplő. Viszont úgy adódott, hogy két kolleginával némi nemű dolgunk adódott a ködös
Albionban. Nem sok, de ha már úgyis mentünk, úgy döntöttünk meghosszabítjuk a tartózkodásunkat.
Nem mesélem el a részleteket, de ez volt a hétvége, amikor
semmi nem volt jó. Az eső túl vizes, az emeletes busz magas, a metró túl mély,
és egyébként is, minden xar volt. Akkor kezdték felmondani amúgy is recketős
idegeim a szolgálatot, amikor péntek este egyik kollegina adott egy kerek
fontot, és közölte, hogy akkor ezt az általam kifizetett paprikáért, és az
eddig elkövetett fordításért és idegenvezetésért kapom. Nem idézném mi csúszott
ki a számon, de szegény még mindig nem érti, hogy ebben a mondatban mi volt
olyan sertő.
De ... Miután jól kipanaszkodtam magam, elmesélem, hogy
hajókáztunk a Temzén, láttuk a parlamentet, megvártuk, hogy Ben elüsse a
"hármat" (akkor voltunk éppen ott), sétáltunk a London Eye-ig, majd
fel is szálltunk rá, átsétáltunk a gyaloghídon amit a 7. Harry Potter elején
szétzúznak, ebédeltem volt kollégákkal, voltunk az új Emirates libegőn,
megnéztük az O2-t kivül, belül, voltunk a Tudományos múzeumban (science museum)
buszoztunk nagyon sokat, elmentünk a Portobello road-i piacra, megnéztük a
Buckingham palotát, a Bond street-et. Sétáltunk nagyokat, sikerült némileg
eltévednünk a hétvégi metró felújítások miatt ... Találkoztunk jó sok magyarral
és már jöttünk is haza.
Meg kell hagyni, London továbbra sem a kedvenc
városaim egyike, soha nem is lesz az. De ... a Portobello road-on mindig talál
valami érdekeset az ember. Az aszalt paradicsomos humusz még mindig finom a Waitrose-ban,
a sarki kebabosnál kis értelmes beszélgetésért cserébe az átlag felhozatalon
kívül továbbra is csoda finomságokat lehet enni, itt-ott lehet érdekes
embereket, dolgokat találni.
Szóval jó is volt. A többire meg spongyát. Csak nehéz a dolgozóban lelkendező kollégákat hallgatni halk beszólások nélkül - mert ugye amit ma elmeséltek mint csoda, azt végig fikázták mikor ott voltak. De sebaj, ABBA bömböl tovább a fülembe - úgy is lehet szabályzatot írni. (meg ne kérdezzétek éppen miről írok - nemtom ;).
És akkor már csak egy kérdés mára: tessék mondani, a fapados mikor lett annyira fapados, hogy az egyszerű kínai számára is kényelmetlen az ülés?
Na jóéjt Nektek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése