2013. augusztus 25., vasárnap

hurrá, repülünk!


Jelentem alássan, a főnököm feltalálta az időgépet.  Szóval az úgy volt, hogy szerda reggel sikerült beesnem dolgozni a szééép hosszú hétvége után.  Miközben nekifogtam, hogy kilapátoljam magam az olvasatlan e-mailek kupaca alól (mert ugye külföldi kollégák akkor is írnak nekünk, amikor mi otthon vagyunk), megjelent mellettem a főnököm. Azt hagyjuk, hogy kicsit furcsának találom azt a szokását, hogy leguggol mellénk, mintha gyerekek lennénk – két kicsi gyerek van otthon, ez akár normális is lehet (mármint neki). De az már komolyabban zavar, hogy nem hajlandó hallgatni a józan paraszti ész hangjára (GYK az enyémre).  Szóval addig feszelgett mellettem, amíg belemásztunk egy nyilvántartásba, hogy nézzem meg az ott fellelhető dokumentumokat egy applikációról. A lista hosszú volt, így gondoltam kávéval a kezemben, túl a reggelin, gyorsan frissen nekifeszülök a feladatnak.  Némileg meglepődtem, amikor rájöttem, hogy az elérhető legfrissebb doksi 2008-as, és az is kb. 6 sornyi releváns információt tartalmaz. (1 oldal előlap, 1 oldal disclaimer, és középen 6 sor értelmes szöveg.)

Odabattyogtam főnökhöz, hogy mégis mondja már meg, hogy mi értelme van annak, hogy ezeket a doksikat átnézegetem, pláne úgy, hogy egy részük általam nem értelmezhető nyelven íródott. A válasz? “Semmi. De azért nézd meg őket.” 

Én csak pislogtam.  Majd gyorsan körbenéztem magam körül, hogy nem kerültem-e vissza Londonba.  Amikor megjött az email az excel táblával és a rá vonatkozó rendezési utasításokkal, már megadtam magam. Némi agyatlan „lapátolás” rám fér … de hogy egy pillanat alatt visszaugorjak 3 (3?!?) évet az időben, ahhoz tudni kell.

Már csak azt kellene valakinek elérni, hogy az a bokszzsákos tornaterem is idekerüljön a szomszédba ;).  Akkor lehet, hogy a napjaim  is jobban telnének ;)

2013. augusztus 11., vasárnap

Az amerikai (rém?)álom

Elkezdtem letöltögetni a The Cosby Show című sorozatot.  Tudom, kicsit zakkant vagyok (na ebben mi az újdonság), de kicsit gyerekkor íze van. Nem hiszem, hogy végig fogom nézni az egészet, de … mint ahogy az a Golden Girls esetében megtörténik időnként, néha egy termetes pohár Margarita koktél vagy gin tonik társaságában jól esik elé leülni és elfelejteni, hogy mi történik a nagyvilágban, vagy ebben a kicsiben körülöttem. A sorozat egy felső középosztálybeli afroamerikai család életét mutatja be Bill Cosby főszereplésével, ami garancia a banális, de jó poénokra.  Pláne ha a fent említett pohár már csak félig van tele ;).

Szóval miközben abban reménykedtem, hogy az általam óhajtott sorozat egyszer csak teljes valójában megjelenik a gépemen, némileg böngészgettem a netet.  A facebookon kalandozva bukkantam erre a cikkre: http://www.telegraph.co.uk/news/celebritynews/10232461/Oprah-Winfrey-victim-of-racism-in-Switzerland.html   A posztolók (igen, többségük amerikai) a végletekig savazzák az egyik puccos bolt eladóját, aki nem volt hajlandó megmutatni egy 38 ezer dolláros táskát Oprah Winfrey milliárdos műsorvezetőnek (bocsi, nekem nem más), mert nem ismerte fel. Természetesen rögtön arról van szó, hogy a bolti eladó egy rasszista dög, aki a bőrszín alapján határozza meg, hogy ki mit kaphat.  És mindezt hol máshol, mint Svájcban. 

Meg kell mondjam, soha nem voltam Oprah rajongó. Igaz, ennek semmi köze a műsorvezető bőrének tónusához.  Amikor még némileg formálható, sokmindenre nyitott egyéniségemmel, elsős gimnazistaként kint voltam az USA-ban, mi nem Oprah-t néztünk suli után. Akkor a The Sally Jessy Raphael Show volt a menő, ahol a műsorvezető Sally vastag, piros keretes szemüvegében próbálta megoldani az emberek életének minden problémáját. Utána jött a Cosby show (innen a sorozat iránti nosztalgikus szeretet), és valamikor kicsit később jött Oprah. Akkor mi már vacsoráztunk és inkább híreket nézett a család (jó amerikai szokás szerint – kérsz még egy kis salátát a sült húshoz, és a most véres képekkel bemutatott gyilkossághoz?) 
Szóval őszintén megmondva, ha bejönne a fagylaltozó ajtaján a „művésznő”, nem nagyon tudnám megmondani, hogy ki ő. És ha belegondolok, a nagy kék vízen innen,  ezzel szerintem 90%-ban mind így vagyunk.  Nem Pom Pom Ő, hogy mindenki ismerje. Az is eszembe jutott, hogy egy ilyen boltban valószínűleg engem sem, és még rajtam kívül jó sok más embert sem szolgálnának ki. Szerintem ezen nem is kellene annyira nagyon meglepődni. Ezekben a boltokban nem kevés pénzt, időt és energiát töltenek azzal, hogy megtanítsák arra is a dolgozót, hogy megmondják ránézésre kinek lehet a kezébe adni egy 38ezer dolláros táskát, hogy megnézze.  Van egy olyan sanda gyanúm, hogy én sem tartozom ezek közé az emberek közé.

Egy baj van csak - ez engem nem ráz meg.  Sőt ... úgy őszintén, mi a fene kerülhet ennyi pénzbe egy táskában?

A vezető, a félvezető … és a többiek.

2013. augusztus 8. csütörtök - csak kicsit megkésett.

Komolyan mondom, nem bocsátkozom többet vélemény nyilvánításra az időjárást illetően. A múlt héten megkérdeztem, hogy is lehetett azt mondani, hogy megvolt az ég legmelegebb napja, amikor még nincs vége a nyárnak. Sebaj, most egy egész hetet kaptunk belőle. Már csak reménykedni tudok, hogy pénteken/szombaton tényleg jön az a lehülés, és amikor fagylalt készítésre adom a fejem, a „műhleyben” nem lesz negyven fok. Mert azt se én, se a gépek nem fogjuk bírni ép ésszel. (habár, nekem olyanom szerintem már rég nincs.)

Disclaimer 1: a továbbiakban ez egy némileg filozófikus / háborgós / borongós a bejegyzés, bocsi, ez egy ilyen nap.
Disclaimer 2: az itt leírtakat csak az vegye magára, aki tényleg magáénak érzi azt az inget. Ellenkező esetben kicsi lesz, avagy túl bő, rövid, vagy túl hosszú, de akárhogyis próbálkozunk, mindenféleképpen kényelmetlen. Én pedig nem könyörgök vagy magyarázkodok. Nincs miért.

A hét híre, hogy két kollégám távozik a csapatunkból.  Mind a kettő nagyon fog hiányozni, mind szakértelmük, mind pedig emberségük miatt, de ...  A szomorú az, hogy megfelelő vezetői / főnöki hozzááláás mellett mind a kettő maradt volna.  Már csak mert mindkét esetben csak arról lett volna szó, hogy ki kellett volna állni az emberek mellett. Odaállni mögéjük és azt mondani minden akadékoskodónak, hogy emberre szükség van, a pótlása minimum 4 hónap (jó esetben ha sikerül valakit elsőre találni), mire betanul az új ember, az is idő,  addigra a kollégák már rég visszatérnek arról a rövid távollétről, amire szükségük van életük rendezéséhez.  Nem  fél évről beszélünk, csak pár hétről – ha csak a túlóráit „lecsúsztatná” valamelyik kolléga, az is tovább tartana.

És igazából ez az, ami miatt ledobtam a láncot.  Tessék mondani, az elefántcsont toronyban direktben ritka a levegő, vagy esetleg csak abban az esetben veszik fel az embert, ha a fejét egy olajozottan mozgó szélkakasara cseréli?  Azok az emberek, akik maguk is hétköznapi serteperteként kezdtek, kínlódtak, kiakadtak, háborogtak a főnökeiken, miért teszik meg azt, ami nekik rosszul esett a saját embereikkel amikor oda kerülnek? Amikor korábban azon hőbörögtek, hogy nem álltak ki értük, akkor ők miért nem állnak ki senkiért? Ja, hogy megváltoztak az érdekek? Akkor legalább azokat védjék meg, akikből élnek.

Oly kevés igazi vezetővel találkozom, aki képes a saját munkájával, jelenlétével motiválni – ha nem is állandóan, de nagyrészt. De helyette találkozom egyre több főnökkel, aki elvárja a tiszteletet, az odaadást, a vak lojalitást, de ezeket ő már nem gyakorolja, maximum felfelé. És a fene azt a hülye fejemet – ez nekem annyira nem tetszik.

Hát ilyen napom van. A kinti meleg ellenére morgós, borongós, és leginkább világvége hangulattal egybekötve. 

2013. augusztus 1., csütörtök

Döbb...


Itthonról dolgozom, és kicsit gyereknek érzem magam. Hosszú, hosszú csend után megint van élet Kecskeméten a repülőtéren. Annyira jó hallgatni ahogy komolyabbnál komolyabb vasak karistolják az eget. Igaz, hogy csak a hétvégi repülőnapra készülgetnek, de akkoris, azon marhák közé tartozom, akiknek a repülőgép hangja kicsit a gyerekkort hoz vissza – és szerencsére szép emlékeket. De majd szombaton, amikor az autók itt fognak tobzódni hosszú sűrű tömött sorokban a ház előtt, mert az utak / kijelölt parkolók nem bírják az érkező tömeget, lehet hogy kicsit morcosabb leszek ;).

Egyébként jól vagyunk.  Anyukám az éjjel elindult Csíksomlyóba, ami csak azért fontos, mert tegnap útban hazafelé a busztól (mert busszal mentek, jó sokan) jöttem rá, hogy bármit megadnék ha vele mehetnék. De …  egy új munkahelyen, ahol én érkeztem meg legutolsóként a csapatba, nem akkor megyek szabira, amikor én akarok. De majd jövőre bepótoljuk. Hát ezért dolgozom ma itthonról. Hajnali fél kettő volt, hogy hazaértem, és nem nagyon akartam felkelni a vonathoz.  Jobb ez így, legalább hamarabb el tudok kezdeni fagylaltot csinálni délután.

De … hogy min döbbentem meg? Újabban nagy hangsúlyt fektetünk a “networking” eszközök használatára. Ugye nagyon fontos az, hogy a kedves kollégák mindig tudják, hogy kihez kell fordulni segítségért az egyes feladatok elvégzésében. Ezzel nem is lenne gond. Nagy csinnadrattával bevezettük az új izét, ami mint belső facebook hírt ad életünkről. Mivel a kolléga aki az egészért felelős, mellettem ül, ezért kénytelen voltam bejelentkezni, ezt-azt megcsinálni, profilt kitölteni. Jó Edina féle szokás szerint a profilom semmitmondó, 2-3 szóban leírva a munkámat, itt-ott méretes darabokat kihagyva. Nem is lenne ezzel semmi gond, de ma reggel kaptam Londonból (honnan máshonnan) egy levelet, hogy próbálják összerakni a szervezeti ábrát, és hozzá belinkelni mindenkit erről a csoda siteról, de se képem nincs feltöltve, se a profilom rendesen kitöltve. Kisebb csuklási roham után írtam egyet, hogy képet nem fogok feltölteni (1 mert csak!; 2 mert arra azért vigyázunk, hogy ilyet nem lehet kötelezővé tenni), de a többit elintézem. És ez még csak el is ment volna, ha nem kapom a választ kolleginától – ha nem is akarok képet feltölteni magamról, akkor tegyek fel valami mást – az ő arcképe helyén is egy kutyus van. Erre már csak ennyit írtam a padtársamnak, aki szerencsétlen végig rajta volt a levelezésen: And Ladies and Gentleman, this was the day, when professionalism left the building.
Azóta megtaláltam a tökéletes fényképet. Ha egy kicsit bátrabb leszek, feltöltöm. Írásos engedélyem van feltenni bármit ami érdekel ;).