és a jövő héten érettségiznek a fiatalok ... szegények ;)
Ma, lévén egy kevés szabadidőm a vonat előtt, betévedtem a Westendbe.
Na jó, nem volt ez olyan véletlen. Egyszerűen egy lassan 8 napon túl gyógyuló névnapra kerestem ajándékot. Azt hittem, egy ilyen helyen könnyű egy jópofa bögrét beszerezni, de nem. Volt bögre a „kis hercegnőnek” (pasi az illető, megölne érte ;), volt bögre ami névre szólt, vagy spontán csúnya, vagy a legjobb Apának, Anyának vagy Nagymamának készült. De olyan, ami időnként (na jó, csak egyszer) szoknyában sétálgató pasi kollégának is jó lett volna, na olyan nem. Lehet, hogy rossz helyen keresgéltem? ;)
Miközben battyogtam a Westendből kifelé, elhaladtam egy „retro” stand előtt. Volt ott igazi füles fémbögre, amire trabant volt festve (nemtom, emlékeim szerint volt virágos, meg olyan, amin egy kissrác focizni készült ... de autós???), ilyen-olyan régi relikviák és ... egy egész polcnyi kutya. Nem is tűnt volna fel, ha nem áll a polc előtt két srác, vihogva, kurjongatva „Eeeez mekkoraaaa” miközben kocogtatták a kutyák fejét és utánozták a mozgását. Igen, bólogatós kutyák voltak...
Mikor nőtt fel egy olyan generáció, amelyik nem látott bólogatós kutyát?
Jókor kérdezek ilyeneket én is. Az egész város éneklő fiataloktól és lódobogástól hangos. Nálunk ugyanis a szerenádozó fiatalokat lovas kocsival szállítják tanártól tanárig. Természetesen ilyenkor az egész várost végig kell kocsikázni, nekem meg nyitott ablaknál kell aludni – nem egy csendes dolog, de hallgatva az éneklést, a nevetgélést, a hajnalra egyre furcsább nyelvezetűvé váló dalokat (itt-ott nem csak málnaszörpöt osztogatnak a tanerők) kénytelen vagyok belevigyorogni a világba, hogy milyen szép is az.
2011. április 28., csütörtök
2011. április 25., hétfő
fára másztam
azazhogy csak majdnem. ;) volt ott egy létra is.
Emlékeztek, amikor Guszti és Gizelka eltűnése miatt egy egész család palacsintát evett egy fél délután? (aki nem tudja miről beszélek, az nézze meg a Szeleburdi család című filmet). Hát, kb. ott tartunk – csak mondja meg valaki, hogy mi a fenével lehet előcsalogatni egy halálra rémült kiscicát a hűtő mögül? (honnan máshonnan???)
Ma reggel arra ébredtem, hogy veszettül ugat a Kutya. Ez annyira nem zavart volna, de az Eb a hajnali 6 órát választotta hangszálainak tréningezésére. Lerohanván az udvarra látom, hogy Kutya két mellső lábával az egyik tuja törzsének támaszkodva teljes átéléssel ugat fel a fára. Kicsit abbahagyja, fut egy kört a fa körül, folytatja tovább. Kutyát megpróbáltam a fától elhajtani, majd miután ez nem sikerült, megpróbáltam a rábeszélés „igen hatékony” módszerét alkalmazni: De most mondd meg, mit ugatsz, hát nincs azon a fán semmi! – amikor ezt kimondtam felnéztem, és szembenézett velem egy félelemtől reszkető kiscica.
No, itt sikerült kicsit újraindítani az összes agysejtemet. A cicát le kell szedni, mert vagy a Kutya tépi meg őt, vagy minket a szomszédok. No, Kutymorgót felébresztett családtag (hogy engem hogy szerettek ma reggel;) kirángatja az udvarból – én pedig felszerelkezve egy létrával megpróbáltam valahogy leszedni a macsekot a fáról. (ilyenkor hol vannak az amerikai filmekből oly jól ismert szívdöglesztő tűzoltók?) Mondanom sem kell, ahogy én másztam felfelé a létrán, úgy mászott a cica is egyre feljebb a fán, amíg az én IQ bajnok macskám egyszer csak rá nem jött, hogy a legvékonyabb ág nem tartja meg és ... igen. Rám esett. (itt már tényleg nagyon szerettem volna, ha egy tűzoltó áll a helyemen a létrán).
Szóval halálra rémült, vadul kapálózó, harapó és karmoló macsekkal levergődtem a létráról (hol volt itt a hős megmentő, akinek nem mellesleg min. 1 cm vastag a kabátja, így nincs az a cica, ami keresztülkarmolja), és megpróbálván távol tartani a Kutyától, felcaplattam vele a konyhába – ahol a macsek pár jól irányzott ugrással eltűnt a hűtő mögött. Mi tettünk kis tálka tejet a hűtő mellé, becsuktunk minden ajtót és csendben visszadőlt mindenki aludni még egy kicsit – tekintve, hogy még csak reggel hét óra volt.
Azóta macsek hazaszármaztatott. A tej érintetlenül maradt a hűtő mellett, de egy adag füstölt főtt tarja apróra vágva megtette a hatását – kicsalta az állatot. Elkaptuk, és körbejártuk vele a szomszédokat – akik nagyot néztek, amikor húsvét hétfőn locsolkodó ifjak helyett két nő állt meg az ajtajukban egy cicával. Nem, nem kell megijedni, piros tojást nem kaptunk. A macsek pedig megtalálta az otthonát ;)
A karmolás és a harapás nyomok szépen gyógyulnak :)
Emlékeztek, amikor Guszti és Gizelka eltűnése miatt egy egész család palacsintát evett egy fél délután? (aki nem tudja miről beszélek, az nézze meg a Szeleburdi család című filmet). Hát, kb. ott tartunk – csak mondja meg valaki, hogy mi a fenével lehet előcsalogatni egy halálra rémült kiscicát a hűtő mögül? (honnan máshonnan???)
Ma reggel arra ébredtem, hogy veszettül ugat a Kutya. Ez annyira nem zavart volna, de az Eb a hajnali 6 órát választotta hangszálainak tréningezésére. Lerohanván az udvarra látom, hogy Kutya két mellső lábával az egyik tuja törzsének támaszkodva teljes átéléssel ugat fel a fára. Kicsit abbahagyja, fut egy kört a fa körül, folytatja tovább. Kutyát megpróbáltam a fától elhajtani, majd miután ez nem sikerült, megpróbáltam a rábeszélés „igen hatékony” módszerét alkalmazni: De most mondd meg, mit ugatsz, hát nincs azon a fán semmi! – amikor ezt kimondtam felnéztem, és szembenézett velem egy félelemtől reszkető kiscica.
No, itt sikerült kicsit újraindítani az összes agysejtemet. A cicát le kell szedni, mert vagy a Kutya tépi meg őt, vagy minket a szomszédok. No, Kutymorgót felébresztett családtag (hogy engem hogy szerettek ma reggel;) kirángatja az udvarból – én pedig felszerelkezve egy létrával megpróbáltam valahogy leszedni a macsekot a fáról. (ilyenkor hol vannak az amerikai filmekből oly jól ismert szívdöglesztő tűzoltók?) Mondanom sem kell, ahogy én másztam felfelé a létrán, úgy mászott a cica is egyre feljebb a fán, amíg az én IQ bajnok macskám egyszer csak rá nem jött, hogy a legvékonyabb ág nem tartja meg és ... igen. Rám esett. (itt már tényleg nagyon szerettem volna, ha egy tűzoltó áll a helyemen a létrán).
Szóval halálra rémült, vadul kapálózó, harapó és karmoló macsekkal levergődtem a létráról (hol volt itt a hős megmentő, akinek nem mellesleg min. 1 cm vastag a kabátja, így nincs az a cica, ami keresztülkarmolja), és megpróbálván távol tartani a Kutyától, felcaplattam vele a konyhába – ahol a macsek pár jól irányzott ugrással eltűnt a hűtő mögött. Mi tettünk kis tálka tejet a hűtő mellé, becsuktunk minden ajtót és csendben visszadőlt mindenki aludni még egy kicsit – tekintve, hogy még csak reggel hét óra volt.
Azóta macsek hazaszármaztatott. A tej érintetlenül maradt a hűtő mellett, de egy adag füstölt főtt tarja apróra vágva megtette a hatását – kicsalta az állatot. Elkaptuk, és körbejártuk vele a szomszédokat – akik nagyot néztek, amikor húsvét hétfőn locsolkodó ifjak helyett két nő állt meg az ajtajukban egy cicával. Nem, nem kell megijedni, piros tojást nem kaptunk. A macsek pedig megtalálta az otthonát ;)
A karmolás és a harapás nyomok szépen gyógyulnak :)
2011. április 24., vasárnap
2011. április 23., szombat
gyorsjelentés
ami se nem rövid, se nem gyors ;)
No, de hogy tisztázzuk a helyzetet – az elmúlt pár nap nem teljesen volt nyugodt, de ez rendeződni látszik.
Én mostanság folyamatosan hisztisben nyomom, de ez már úgy néz ki állandósul. Azt sokan tudják rólam, hogy időnként csodákra vagyok képes, de khm, varázsolni nem tudok – még. ;) De van egy sanda gyanúm, hogy sok mindenre meg fog még tanítani az élet. (Csak könyörgöm, villanyt ne kelljen szerelnem – nem áll nekem jól a füstölgő, kreppelt haj ;)
De a lényeg – utolsó rendes jelentkezésem óta történt ez+az. Voltam tanítani, tanítványok most nem leptek meg semmi újjal. Na jó, fiatalember azért csak kitalálta, hogy úgy fog pár év múlva nyelvvizsgázni, hogy egy szót nem tanul, és még csak nem is készül. De az vesse rá az első követ, akinek ez a lehetőség nem fordult meg a fejében fiatalabb korában. Az enyémben legalábbis megfordult az a marhaság - egészen az első felelésig ;).
Aztán volt egy csendes hétvége, amikor családilag végigjártuk a szomszéd falut és környékét, mert volt néhány dolog, amit be kellett szereznünk, no meg végig kellett látogatni minden ott található Rokonyt. Aztán egy hét, amit inkább hagyjunk. Egy jó hírem van – mindenki jól van, sőt, egyre jobban.
Majd - végre a világ végéről hazatalált egy volt kollegina egész családjával – és sikerült egy kellemes délutánt elbeszélgetnünk. (azért remélem ők is élvezték). Kaptam tőlük nagyon szép nyakláncot, és egy nagyon finom vacsorát. Na jó, meg a lehetőséget, hogy jövő hónaptól legyen hol lógnom, ha Pesten maradnék estére. Csak hogy ne kelljen a híd alatt tengődnöm, ha nem érném el az utolsó (20:53!!!) vonatot. Nagyon köszönöm a lehetőséget.
Aztán eljött ez a nap is ... végre valaki megmutatta milyen is az, amikor egy barát, akit hogy úgy mondjam, biztosra vettem eddig az életemben egyszer csak eltűnik onnan. Kb mint én tavaly augusztusban. Na jó, nem végleges az eltűnés és még csak nem is állandó, de nagyon fog hiányozni. És amíg a „búcsúzáskor” megálltam anélkül, hogy elsírjam magam, azért most valahogy két irányban folynak a gondolataim. Nagyon szeretném, ha bejönne neki minden, amit csak szeretne és megtalálná azt, amiért elindul. De önző is vagyok – és most kicsit sajnálom magam, amikor eszembe jut, hogy kedden hiába próbálkozom majd keresni a folyosó végén.
Na, most megyek aludni. Holnap komoly feladat vár ránk – tojást kell festeni ;)))))))
Áldott, boldog Húsvétot mindenkinek!
No, de hogy tisztázzuk a helyzetet – az elmúlt pár nap nem teljesen volt nyugodt, de ez rendeződni látszik.
Én mostanság folyamatosan hisztisben nyomom, de ez már úgy néz ki állandósul. Azt sokan tudják rólam, hogy időnként csodákra vagyok képes, de khm, varázsolni nem tudok – még. ;) De van egy sanda gyanúm, hogy sok mindenre meg fog még tanítani az élet. (Csak könyörgöm, villanyt ne kelljen szerelnem – nem áll nekem jól a füstölgő, kreppelt haj ;)
De a lényeg – utolsó rendes jelentkezésem óta történt ez+az. Voltam tanítani, tanítványok most nem leptek meg semmi újjal. Na jó, fiatalember azért csak kitalálta, hogy úgy fog pár év múlva nyelvvizsgázni, hogy egy szót nem tanul, és még csak nem is készül. De az vesse rá az első követ, akinek ez a lehetőség nem fordult meg a fejében fiatalabb korában. Az enyémben legalábbis megfordult az a marhaság - egészen az első felelésig ;).
Aztán volt egy csendes hétvége, amikor családilag végigjártuk a szomszéd falut és környékét, mert volt néhány dolog, amit be kellett szereznünk, no meg végig kellett látogatni minden ott található Rokonyt. Aztán egy hét, amit inkább hagyjunk. Egy jó hírem van – mindenki jól van, sőt, egyre jobban.
Majd - végre a világ végéről hazatalált egy volt kollegina egész családjával – és sikerült egy kellemes délutánt elbeszélgetnünk. (azért remélem ők is élvezték). Kaptam tőlük nagyon szép nyakláncot, és egy nagyon finom vacsorát. Na jó, meg a lehetőséget, hogy jövő hónaptól legyen hol lógnom, ha Pesten maradnék estére. Csak hogy ne kelljen a híd alatt tengődnöm, ha nem érném el az utolsó (20:53!!!) vonatot. Nagyon köszönöm a lehetőséget.
Aztán eljött ez a nap is ... végre valaki megmutatta milyen is az, amikor egy barát, akit hogy úgy mondjam, biztosra vettem eddig az életemben egyszer csak eltűnik onnan. Kb mint én tavaly augusztusban. Na jó, nem végleges az eltűnés és még csak nem is állandó, de nagyon fog hiányozni. És amíg a „búcsúzáskor” megálltam anélkül, hogy elsírjam magam, azért most valahogy két irányban folynak a gondolataim. Nagyon szeretném, ha bejönne neki minden, amit csak szeretne és megtalálná azt, amiért elindul. De önző is vagyok – és most kicsit sajnálom magam, amikor eszembe jut, hogy kedden hiába próbálkozom majd keresni a folyosó végén.
Na, most megyek aludni. Holnap komoly feladat vár ránk – tojást kell festeni ;)))))))
Áldott, boldog Húsvétot mindenkinek!
the C factor
... na ma enyhe pöttyet kiakadtam. Az úgy volt, hogy a családi kedvenc – alias Kutya – lett a következő a sorban, aki orvoshoz ment, és mindezt ma reggel. Azt mondja már meg nekem valaki, hogy ember orvos / állatorvos hogy lehet olyan tapló, hogy legszívesebben kifordulnék az ajtón? És ha rólam lenne szó ott is hagytam volna. De ... baromi jó doki és a Kutymorgónak most olyan kell.
Azért komolyan elgondolkodtam azon, hogy előveszek egy baseball ütőt és lerendezem a doki arckifejezését, amikor lebunkózta a Kutyámat azért, mert a Kutya be volt tojva, fájt a lába ezért nem volt hajlandó felugrani az asztalra – fel kellett tenni.
No végre, amikor a dokitól szabadulás feletti végtelen örömét kifejező Kutyával hazafelé tartottunk, elgondolkodtam. Tessék mondani, ha ezt a stílust én engedem meg ügyféllel szemben (legyen az bank vagy fagyizó), ügyfél mikor jönne vissza??? Viszont adott helyzetben, amikor ki vagyunk szolgáltatva emberünknek, hogy a büdösben engedheti meg magának, hogy ne legyen minimum kulturált? Nesze neked client excellence...
Azért komolyan elgondolkodtam azon, hogy előveszek egy baseball ütőt és lerendezem a doki arckifejezését, amikor lebunkózta a Kutyámat azért, mert a Kutya be volt tojva, fájt a lába ezért nem volt hajlandó felugrani az asztalra – fel kellett tenni.
No végre, amikor a dokitól szabadulás feletti végtelen örömét kifejező Kutyával hazafelé tartottunk, elgondolkodtam. Tessék mondani, ha ezt a stílust én engedem meg ügyféllel szemben (legyen az bank vagy fagyizó), ügyfél mikor jönne vissza??? Viszont adott helyzetben, amikor ki vagyunk szolgáltatva emberünknek, hogy a büdösben engedheti meg magának, hogy ne legyen minimum kulturált? Nesze neked client excellence...
2011. április 19., kedd
You know, there are very few times in my life, when I find myself sittoing around wishin I was married.
I'm happy you know, I like my life, I like my friends, I like my ... stuff, my time, my space, my TV.
But every now and then just for a moment I wish I had a partner, someone to pick up the slack, someone to wait for the cable guy, make me coffee in the morning, meet the stupid sink before it gets sent back to Canada...
(L.L.Gilmore - the incredible sinking Lorelais)
And now I am just working a nd thinking, and sometimes I wish it was just a tad bit easier ... Or ... I don't even know.
I'm happy you know, I like my life, I like my friends, I like my ... stuff, my time, my space, my TV.
But every now and then just for a moment I wish I had a partner, someone to pick up the slack, someone to wait for the cable guy, make me coffee in the morning, meet the stupid sink before it gets sent back to Canada...
(L.L.Gilmore - the incredible sinking Lorelais)
And now I am just working a nd thinking, and sometimes I wish it was just a tad bit easier ... Or ... I don't even know.
2011. április 5., kedd
kis esti ...
Neeem, nem kisüsti ;)
Kicsit hosszúra nyúlt a ma estém. Mivel nem volt senki aki hazahozzon a vasútállomásról, kénytelen voltam este 9kor egyedül gyalog nekivágni ennek a 25 perces kis túrának.
Általában nem is szokott gondot okozni. Az út elején lendületesen, valami jó zenével a fülemben battyogok az úton. Néha - miután jóóól körülnéztem, hogy nincs körülöttem senki - még énekelek is. Az út felénél általában eszembe jut, hogy mekkora marha vagyok, hogy ahelyett, hogy reggel autóval indultam volna az állomásra inkább sétáltam egyet a kelő nap fényében.
Aztán amikor végre befordulok az utcánkba, és már látom a ház sarkát újra előkerül a lendület, még egy számot végig hallgatok (mostanság Éliás Jr.-Gió Bació Funky groove a kedvenc) és itthon vagyok.
De ma ... befordultam én az utcánkba, de mielőtt a következő házig eljutottam volna, befordult mellém egy autó, komoly gumicsikorgással megállt és a "kedves" srác az anyósülésen kiordított, hogy HÚÚÚÚÚ.
Hát hümm ... még most is remeg a kezem.
Kicsit hosszúra nyúlt a ma estém. Mivel nem volt senki aki hazahozzon a vasútállomásról, kénytelen voltam este 9kor egyedül gyalog nekivágni ennek a 25 perces kis túrának.
Általában nem is szokott gondot okozni. Az út elején lendületesen, valami jó zenével a fülemben battyogok az úton. Néha - miután jóóól körülnéztem, hogy nincs körülöttem senki - még énekelek is. Az út felénél általában eszembe jut, hogy mekkora marha vagyok, hogy ahelyett, hogy reggel autóval indultam volna az állomásra inkább sétáltam egyet a kelő nap fényében.
Aztán amikor végre befordulok az utcánkba, és már látom a ház sarkát újra előkerül a lendület, még egy számot végig hallgatok (mostanság Éliás Jr.-Gió Bació Funky groove a kedvenc) és itthon vagyok.
De ma ... befordultam én az utcánkba, de mielőtt a következő házig eljutottam volna, befordult mellém egy autó, komoly gumicsikorgással megállt és a "kedves" srác az anyósülésen kiordított, hogy HÚÚÚÚÚ.
Hát hümm ... még most is remeg a kezem.
2011. április 4., hétfő
sűrű pár nap volt
Hogy mi volt a hét mottója? Háááát, elnézést, de ezt egyetlen szóba nem tudnám belegyűrni. Egyetlen dolog volt minden napban – pálinka :).
Szóval egy egész egyszerű hétfő és egy nagyon hisztis kedd (no ezt itt most nem részletezném) után jött egy szerda, amikor ügyes bajos és egyéb teendőink közepette egész nap folyamatosan (és tényleg) zsíros kenyeret illetve tepertőkrémes kenyeret ettünk hagymával. És időnként hangosan röhögtünk egymáson, mert ugye megbeszélések közben kellett rájönnünk, hogy nincs az az orbit, ami azt a hagymaszagot el tudja nyomni ;).
A nap végén egyszer csak eltaláltam egy kedves ismerősömhöz és egész családjához, ahol egy könnyed, kímélő angol óra után (na igen, a gyerkőcök okítsa nem maradhat abba) kevés alkohollal egybekötve finom vacsora mellett megváltottuk a világot még a Született feleségek előtt;). Na ja, nem vagyunk sorozatfüggők, még véletlen sem.
Aztán eljöve a csütörtök –folyamatos lótás, futás mellett jutott némi idő a munkára is – és természetesen, amikor már nagyon kellett volna indulnom, na pont akkor sikerült bepottyannia még némi munkának. :)
De sebaj - mivel aznap este egy búcsú buliba voltam hivatalos, így nagyon gyorsan leléptem. Na de ha már az ember dorbézol este, valahol aludnia/fürödnie/tv-t néznie kell mielőtt munkába indulna másnap reggel. Valahogy a híd alatt nem elég komfortos ;)
Szóval egy egész egyszerű hétfő és egy nagyon hisztis kedd (no ezt itt most nem részletezném) után jött egy szerda, amikor ügyes bajos és egyéb teendőink közepette egész nap folyamatosan (és tényleg) zsíros kenyeret illetve tepertőkrémes kenyeret ettünk hagymával. És időnként hangosan röhögtünk egymáson, mert ugye megbeszélések közben kellett rájönnünk, hogy nincs az az orbit, ami azt a hagymaszagot el tudja nyomni ;).
A nap végén egyszer csak eltaláltam egy kedves ismerősömhöz és egész családjához, ahol egy könnyed, kímélő angol óra után (na igen, a gyerkőcök okítsa nem maradhat abba) kevés alkohollal egybekötve finom vacsora mellett megváltottuk a világot még a Született feleségek előtt;). Na ja, nem vagyunk sorozatfüggők, még véletlen sem.
Aztán eljöve a csütörtök –folyamatos lótás, futás mellett jutott némi idő a munkára is – és természetesen, amikor már nagyon kellett volna indulnom, na pont akkor sikerült bepottyannia még némi munkának. :)
De sebaj - mivel aznap este egy búcsú buliba voltam hivatalos, így nagyon gyorsan leléptem. Na de ha már az ember dorbézol este, valahol aludnia/fürödnie/tv-t néznie kell mielőtt munkába indulna másnap reggel. Valahogy a híd alatt nem elég komfortos ;)
... Szóval sok-sok (10mp) agyalás után felhívtam egy jóbarátot, aki egy ahhoz hasonló apartman szállóban dolgozik, mint amilyenben Londonban tengettem napjaim egy részét (akinek csak 3szor sikerült lehülyéznie, hogy miért nem szóltam hamarabb ;). És itt sikerült kölcsönkapnom egy apartmant egy egész éjszakára – hát mit mondjak, ha valahogy érzékeltetni kellene a különbséget a két lakás között (na jó, de csak a kilátás nélkül – azt nehéz „űberelni”) – hát nem nagyon menne. Most komolyan, lehet hogy elfogult vagyok, lehet hogy csak az „itthon” varázsa, de már ott örültem, hogy rendes belmagassága volt a lakásnak… és nem vertem a kezem a plafonba egy jobb nyújtózkodás közben ;).
Na, miután befejeztem az örömködést az apartman méretein, formáján, meg ... akkor elindultam gyorsan a tetthelyre. Alapjában véve jól sikerült az este. :)
Jól éreztük magunkat, került ajándék is a búcsúztatottnak, és sikerült rendesen megnéznünk annak az ominózus pohárnak a fenekét. (na ja, de hánynak? ;) – annyira, hogy másnap volt aki a kávéfőzőm előtt állt sorba és volt pl. én, aki a kávénak a szagát se bírta elviselni ;). Azért ím egy nem teljesen rosszul sikerült kép rólam ;)
Na, miután befejeztem az örömködést az apartman méretein, formáján, meg ... akkor elindultam gyorsan a tetthelyre. Alapjában véve jól sikerült az este. :)
Jól éreztük magunkat, került ajándék is a búcsúztatottnak, és sikerült rendesen megnéznünk annak az ominózus pohárnak a fenekét. (na ja, de hánynak? ;) – annyira, hogy másnap volt aki a kávéfőzőm előtt állt sorba és volt pl. én, aki a kávénak a szagát se bírta elviselni ;). Azért ím egy nem teljesen rosszul sikerült kép rólam ;)
De sikerült megverekednünk a nappal, fordítottam okosan szépen (és értelmesen), sikerült nem megmorognom az üzemorvost, aki meglepetten tapasztalta, hogy magasabb a vérnyomásom az átlagnál (... csoda??? ...) majd végre amikor lecsendesedett körülöttem minden, elindultam a hét utolsó nagy túrájára – elmentem megnézni a Keresztlányaimat – és az egész családot. A vonaton csend, béke, nyugalom = alvás egészen a célállomásig, ahol aztán két gyerkőc várt ugrálva a peron végén. :) hát ezúton szeretném bejelenteni, hogy két életvidám és hangos „kölyök” nem a legjobb megoldás a másnapra. De annál nagyobb öröm :).
A vacsora csúcs volt – slambuc és pálinka (igaz, reggel jegyeztem meg Anyumnak, hogy soha többet nem iszom – háááááát, eddig tartott ;).
És végre jó nagyot beszélgettünk „Gyereklánnyal” és a Húgával, miután sikerült kicsit „halkabbra” venni őket.
Aztán szombaton már csak az ünnepi nagy ebéd várt minket – itthon van Tesóm, aki meglátogatta a családot, így az asztal szegény majdnem összeroskadt a finomságok súly alatt. Hogy Garfield szavaival éljek - nem ejtettünk túszokat ;)
... és el is telt a hét. Szurkoljatok – ez a következő nem lesz egyszerű.
A vacsora csúcs volt – slambuc és pálinka (igaz, reggel jegyeztem meg Anyumnak, hogy soha többet nem iszom – háááááát, eddig tartott ;).
És végre jó nagyot beszélgettünk „Gyereklánnyal” és a Húgával, miután sikerült kicsit „halkabbra” venni őket.
Aztán szombaton már csak az ünnepi nagy ebéd várt minket – itthon van Tesóm, aki meglátogatta a családot, így az asztal szegény majdnem összeroskadt a finomságok súly alatt. Hogy Garfield szavaival éljek - nem ejtettünk túszokat ;)
... és el is telt a hét. Szurkoljatok – ez a következő nem lesz egyszerű.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)