Tudom, tudom, az a cím nem ebben a sorrendben működik. De Steinbeck sem vagyok, tehát nekem nem olyan fontos az a sorrend.
Vasárnap ebéd után egy kicsit elgondolkodtam emberekről, érzésekről, de leginkább arról, hogy időnként mi fordul meg agyakban.
Szóval az úgy volt, hogy a múlt héten kaptam egy email-t egy ezer éve barátnak nevezett ismerőstől. Én hülye meg is örültem a neve láttán – ezer éve nem hallottam róla. Örömöm egészen addig tartott, amíg el nem olvastam egysorosát egy volt kollégáról, aki felmondott náluk, és arról hogy biztos Ő is hozzánk jön. Főnököm maga köré gyűjtögeti régi embereit, gondolták itt is ez a helyzet.
Kicsit elképedtem. Előző munkahelyemen mindenki tudta rólam, hogy emezen volt kollégával nem bírjuk egymást elviselni. Neki van egy stílusa, nekem is, és a kettő nem elegyedik – még sok-sok alkohollal lazítva sem. Tehát kérdem én, kedves „barát” miért vette magának a fáradságot, hogy „megossza” velem ezt a fontos információt? Pláne akkor, ha napi szinten 14 órákat dolgozik (és ezt ki is kérte magának amikor meglepődésemnek hangot adtam)... akkor nem lett volna egyszerűbb azt a két percet amibe az email megírása került mondjuk olyan dolgokkal tölteni, ami ... nem is tudom ... FONTOS??? Ha egyszerűen kíváncsi, akkor miért nem teszi fel őszintén a kérdést? Ha meg nem, akkor hogy kerül a csizma az asztalra?
Éva, nagyon kezdem érteni a „nevelésedet” ... és tényleg köszönöm, hogy veszed a fáradságot, hogy amikor csak kell, visszarángass a szilárd talajra.
Emezen témák feletti vasárnap délutáni merengésemet a csengőszó szakította félre. No nem, nem ment el az eszem, vendégünk jött. Vasárnap délután négykor beállított hozzánk szüleim 30 éve nem látott egykori munkatársa. Bejelentetlenül, és úgy hogy este hétkor derült ki, aznapra már nincs busza haza, tehát nálunk marad éjszakára. A legrosszabb az, hogy nem vette észre, hogy hárman háromfelé szaladnánk, szóval tartott minket kapcsolatairól, életéről mesélve... Arról, hogy hol rontotta el a házasságát, miért nem sikerült neki soha semmilyen vállalkozása, és időnként beleszőve, hogy a Szüleim mit és hol rontottak el az életükben. (még él... de volt egy pillanat amikor elővettem a kenyérszeletelő kést, amikor végigfutott a gondolat az agyamon, hogy mire is lehetne még használni ...)
Este 10kor sikerült beterelnem a szobájába, a TV elé, hogy végre kicsit magunk maradjunk Anyuval és megbeszéljük a heti teendőket, befejezzük a papír munkát, amit ugye kedves vendég mellett nem tehettünk meg. Aztán ma reggel arra ébredtem fél hatkor, hogy emberünk a teraszt körülvevő csatornát takarítja.
Nem vagyok én ellene a vendégeknek, a jó beszélgetéseknek. Sőt! De legalább az időpontot hagy válasszam már ki, és kedves vendég bírjon már a hátsóján megmaradni hajnalok hajnalán...
... és már csak az egerek maradtak hátra – na jó, csak egy. Ezúton szeretném jelenteni, hogy több süni, feketerigó és macska után a héten a Kutyám egeret fogott. Ha a jövő héten nyávogni kezd, megharapom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése