újabb őrületeim

Hát, azt eddig is tudtam magamról, hogy nem teljesen vagyok normális, de hogy ennyire???

Szóval az úgy volt, hogy a hétvégén ismét betámadtuk a környéket mindenféle használható sütemények után, komolyan lesújtó eredménnyel. Olyan nagy elvárás az, hogy a sütemények ne csak különböző színűek, hanem különböző (netán felismerhető) ízűek legyenek? Kezdem azt hinni, hogy újra csak mi ülünk fordítva a bilin.

De folytatván a körutunkat, betértünk szokott boltjaink egyikébe és noha pár héttel ezelőtt sikerült, most nem tudtam magam lebeszélni a szembejövő elektronyos fogkeféről. (hagyjuk az indokokat, ellenérveket és magyarázatokat – hatástalan mindegyik, próbáltam.) Amikor itthon végre áttanulmányozhattam a doboz tartalmát rájöttem, hogy semmire nem megyek, amíg fel nem töltöm az akkut. Most komolyan, ültetek már szemben egy töltőre felrakott bármivel, hogy töltődj, töltődj? (nem, nem múkodj!) Másnap, teli akkuval közel fél óra alatt sikerült a hozzá tartozó kütyüt beállítanom (csak egy egyszerű digitális órának tűnik) azaz a rádió kapcsolatot a kettő között létrehoznom.
Most komolyan, aszittem fogkefét vettem, nem valami telekommunikációs eszközt. Azóta van működő fogkefém csoda órával és a család se röhög már rajtam olyan hangosan. (vagy csak nem hallom, miközben berreg a fogkefe).


Aztán végre megérkezett a kapaszkodó párnám is. Nem röhög. Kb olyan vele aludni, mintha stabil oldalfekvő helyzetben lennél mentőorvos nélkül. Réges-régen szeretnék már egy ilyet, kerestem nagyon sokat, és most végre megvan. De hogy ez nekem miért annyira fontos, amikor hason alszom, na azt ne kérdezzétek. Na nem baj, a lényeg az, hogy világoskék, jó illatú kényelmes jó párna. Ja, felavattam ;).

És akkor már csak a kedvencemet hagytam ki. Mi máshoz lenne köze, mint a kávémhoz? Mert azt már mindenki tudja rólam, hogy van nekem egy gyönyörű kávéfőzőm. Na jó, nem olyan nagyon szép, de annál ügyesebb. Aztán sok gondolkodás után egyszercsak arra a döntésre jutottam, hogy mi lenne, ha lenne nekem egy tejhabosítóm is? Hát mit mondjak, nem kellett sokat győzködni. Jelenleg a kávéfőző mellett áll egy tejhabosító – amibe beleteszem a tejet, amit ő ügyesen halkan berregve felmelegít és felhabosít. Olyan tejhabot gyártva, ami a cukros kakaóportól sem riad vissza. Most komolyan, kell jobb egy álmos dolgozós reggelen egy jó kávénál? Igen Peti, tudom – egy kakaó ;)

Egyébként igen, ma jöttem rá, hogy miért is hiányzik a szép nagy nokia telefonom. Nem tudtam megörökíteni a szép délutáni kávémat a vékony kávécsíkkal a tej és a tejhab között ;). Nem csak finom volt, de szép is.

De helyette itt egy kép a küytüről. Most mondjátok, nem gyönyörű? (nem... úgy néz ki, mint egy sörös krigli ... de ügyes ;)

igérem, jó időre befejeztem ... mármint a kütyü kv örömködést ;)

haladok :)

A legjobb gyógymód mindenféle megfázásra a hülye sorozatok nézegetése. Na meg a sorozatok közbeni alvás. Csak azt mondja meg nekem valaki, hogy a tisztelt telefonos zaklató cégeknek miért mindig akkor kell telefonálni, amikor az ember lánya végre bealszik? Ezeknek is van valamilyen rendszerük, ami jelzi, hogy T. ügyfél elaludt, most kell zaklatni?

De hivatalosan is bejelenthetem, hogy jobban érzem magam. Nem végeztem tanulmányokat, hogy a hagyma vagy a diannás tea segített többet, de valamelyik csak hatott.

Ja, felháborító módon, várva várt (és mára beígért) kapaszkodó párnámat (40*60-as tönkölybúza pelyva párna) elfelejtette kihozni a futárszolgálat. Természetesen holnap nem dolgozik a cég, hogy rákérdezhetnék, hogy mi van. De majd hétfőn. Pedig ma már fel akartam avatni. No nem baj, majd legközelebb ;) - addig meg majd csak megoldom ... az elmúlt pár évben egész jól ment ;)

Majd beszámolok ;)

A hülyének van szerencséje

Avagy - köszönöm. :)

Ismét énekesi babérokra török. Lassan ott tartok, hogy megkérem Charlie-t, adjon helyet maga mellett ;). Hol mély a hangom, hol normális… hol meg nincs, de annak legalább örül a Család ;).
De most fogyasztottam el 2 fej hagymát és egy fél vödör diannás teát (na jó, a hagymát kenyérrel, a teát meg bögréből mézzel) mint a népi gyógyászat műremekeit. Ha ez nem gyógyít meg, semmi.
Az azért kicsit vicces, hogy a Kutya sarkon fordult, és otthagyott, amikor megérezte a szagomat ;).

No, de hogy a címről is essen „némi” szó: kicsit zsibbadt aggyal és bedugult fejjel megindultam hazafelé. Megkerestem a vonat legmelegebb kocsiját (nem is tudtam, hogy a vonatbérlethez szauna bérlet is jár) és leültem. Kicsit telefonáltam, majd elővettem a könyvemet (Jack Reacher továbbra is verekszik) és nyugodt olvasásba merültem. Annyira, hogy már a helyi vasútállomásra gurultunk befelé, amikor lázas öltözködésbe kezdtem.

Kicsit ziláltan, de még mielőtt tovább indították volna a vonatot sikerült leszállnom, majd már a kocsi kulcs után kutatva jöttem rá, hogy a zsebem kicsit nagyon üres – a mobilom nem ott van, ahol szokott lenni. Bedobáltam minden cuccomat a kocsiba és minden zsebet, a táska minden oldalát könyékig áttúrtam, de telefon sehol.
Kocsi bezár, uccu neki vissza baktattam a jegypénztárhoz, hátha tudnak valamit csinálni.
Néni, aki ismer már, mint a rossz pénzt (egy osztályba jártam a lányával ált. iskolában) elrongyolt telefonálni a szomszéd „falu” vasútállomására, hogy szedjék le a telefont a vonatról. Miközben ott ácsorogtam, várva a telefonáló nénire, megjelent Apukám a hátam mögött, és miután lenyomott két puszit, közölte, hogy most hívta a vonat kalauza a mobilomról, hogy a telefont leadja a szomszéd „falu” forgalmi irodájában, menjek érte.

Úgyhogy elgurultam Kecskemétre, elhoztam a telefont, és elgondolkodtam azon, hogy mégis hogy lehettem ennyire hülye?

Viszont sok sok nagyon komoly (és nagyon jogos) savazás után ma meg kell hogy adjam az első hatalmas piros pontot a MÁV-nak. Na jó, nem nekik, hanem annak az egy kalauznak aki tett azért, hogy visszajutott hozzám a telefon. És mielőtt megrettennétek – természetesen egy gyönyörű hosszú email elment már a MÁV üf szolgálati email címére is ;).

Ma este úgy döntöttem, hogy belekötöm a telefonomat a kabátomba – mint a gyerekek kesztyűjét szokták. Csak azt mondja meg valaki, hogy mit kössek a kabát másik ujjába – csak hogy egyformán hülyén nézzen ki mind a két oldal ;).

Valentin nap

Mielőtt valaki meg találna ijedni, jelzem, nem őrültem meg. (ok, lázasnak lázas vagyok, de csak a megfázástól).
Szóval, amikor utoljára odáig meg vissza voltam a Bálint napért, elsős „gimnazista” voltam az amerókai egybesült államokban és éppen a Valentin Napi Bálra (!!!) készülődve egy gyönyörű rózsaszín felhőn lebegtem 14 éves, romantikus lelkem minden beleélésével. (Mind az akkor készült képek, mind a naplóbejegyzések 90 évre titkosítva lettek – komoly zsarolásra adna lehetőséget bármelyik;). Most komolyan, ki ad tollat egy 14 éves lány kezébe?...vagy klaviatúrát ugyan annak a libának 20 évvel később???).

Node, hogy miért is ez a cím. Híreket néztem volna a tv-ben (én hülye, erre az RTL-klubbot választottam), és az egyik hírblokk a Valentin napi ajándékokról szólt. Volt ott piros maci, piros szívecske, piros betűkkel „deszkára” festett jókívánság, piros mp3 lejátszó, ajándék piros fülhallgatóval, piros fényképezőgép és piros web-kamera ajándék memória kártyával, illusztrációként pedig egy szép lilás Sony Vaio.

Ugye nem csak nekem fáj? Ennyi erővel az ajándékok listájára felkerülhetne a piros paprika, a piros szőlő, a paradicsom, a ketchup, a cataflam (fájdalom csillapító ami nagyon piros) ... a lehetőségek tárháza végtelen. Azért azok a fényképek a családi albumban, amikor az „ünnep hevében” Apu átadja Anyunak a doboz cataflam-ot. Piros is, meg a feje se fog fájni ;). Hogy az általam nagyon szeretett MasterCard reklámokból idézzek:
„Bor a vacsorához: 2500 Ft
Különleges torta: 6000Ft
Cataflam: 1250Ft
Látogatás az orvosi ügyeleten, hogy összevarrják a váza által ütött sebet: megfizethetetlen”

Félre ne értsetek, nem (csak) savanyú a szőlő. Csak meg kell jegyeznem, hogy a virágos és porfogó gyártó maffia...na ezek nagyon ügyesen dolgoztak. Nekik nem lesz teljesítményértékelésük?

Cukrászat kerestetik

Avagy hogyan rontsunk el egy teljesen jó szombatot jobb, rosszabb süteményekkel.

Azt azért sokan tudjátok rólunk, hogy van egy fagyizónk. Családon belül már több éve megy a komoly hadakozás, hogy a könnyedén elérhető kávé, üdítő, kakaó és sör (igen, sör…) mellé kellene valami sütemény is. Mert ugye van egynéhány elvetemült ember, aki nem szereti a fagylaltot. Így ma ráérő szabadidőnk lévén felkerekedtünk és körbejártunk néhány cukrászatot, hogy végigkóstoljuk a repertoár egy részét, és megpróbáljunk olyat találni, akire rábíznánk a nevünket. (mert nem mindegy)

No, ez a hadművelet - munkakörben elkövetett nagymennyiségű süti zabálás – az átlagember egyik álma. Most komolyan, van annál jobb, hogy különböző cukrászatok sütijeit végigkóstolod, majd felállsz és indulsz tovább a következő etapra? Mint a Karácsony, csak nem a rokonságot látogatod végig. ;)

Hát mit mondjak, úgy kora délután, az 5. hely magasságában már nagyon örültünk, hogy az autótól nem kell messze gyalogolni. És majdnem örömmámorban úsztunk, amikor a beszélgetés elején nem süteményt, hanem egyszerű szódavizet tettek elénk ;).
Rá kellett jönnöm, hogy a borkóstolón alkalmazott technikának (a bort nem nyelik le) nagyon komoly oka van. Hiába nem ettünk mi meg minden egyes szelet tortát / süteményt amit kóstolóban elénk tettek, azért az 1-2 falat sokféle sütinél, a sokadik helyen komoly megpróbáltatás.
Azért nagy baj nem lehetett, mert a gyomromban dúló komoly vihar ellenére is sikerült indignáltan rákérdeznem, az utolsó helyen, hogy a kókuszgolyóban mi a túrót csinál a vaj??? (eltaláltátok, ide a szódavíz ellenére sem megyünk vissza ;)

A délutánt egy könnyed bevásárló túrával zártuk - nem volt itthon narancs, és azt ugye jelen helyzetben nem hagyhattuk. Majd mióta hazaértünk a csak a keserű tea fogyott a házban spájzból behozott jegeces naranccsal. Lassan kezdünk feléledni. :)

Hazajöttem

Kevés dolognak örültem még ennyire, mint annak, hogy múlt vasárnap nem kellett a reptérre mennem… Lehet, ez egyszer máshogy lesz, de mostanság a gondolattól is kiver a víz.

Ha össze kellene hasonlítanom az első munkával töltött hetet az előző és jelenlegi munkahelyemen, hát nem menne. Itt nem volt nagy tömeg / orientáció; nem volt gépem illetve telefonom, de volt helyette reggeli, amivel a kollégák vártak. (na igen, a füstölt sajtos croissant egyszerűen mennyei). Sőt, volt öröm is az arcokon. (itt-ott)
Aztán voltak megbeszélések, jónéhány meglepett arc, amikor kiderült, hogy nem csak látogatóban rontom a levegőt az épületben.
Természetesen viharosan gyors visszatérésemet nem sikerült pletykák nélkül megúszni, de hát ez legyen a legnagyobb bajom. (kollegina kivégzését tervezzük)

Szerdán este egy barátnőmnél aludtam, akivel jó sokáig beszélgettünk (és én jó sok bort megittam), majd csütörtökön este Gergő hozott haza - így lassan fél év után közel másfél órán keresztül össze voltunk zárva és végre tudtunk beszélgetni - Köszönöm. :)

Hát kb ennyi. Idill nincs, csak megszokott dolgok, amik mostanság nagyobb örömet okoznak, mint valaha bármikor.
Már csak a kupit kellene felszámolnom – a hazaküldött cuccaim kisebb nagyobb kupacokban pihennek a padlón. A szortírozáson már túl vagyok, csak be kellene pakolni őket egy szekrénybe. (miért mindig ilyenkor száll meg a nagyon gyorsan bővíteni kellene a szekrényeinket érzés?) Szurkoljatok!