emberek és egerek ...

Tudom, tudom, az a cím nem ebben a sorrendben működik. De Steinbeck sem vagyok, tehát nekem nem olyan fontos az a sorrend.

Vasárnap ebéd után egy kicsit elgondolkodtam emberekről, érzésekről, de leginkább arról, hogy időnként mi fordul meg agyakban.

Szóval az úgy volt, hogy a múlt héten kaptam egy email-t egy ezer éve barátnak nevezett ismerőstől. Én hülye meg is örültem a neve láttán – ezer éve nem hallottam róla. Örömöm egészen addig tartott, amíg el nem olvastam egysorosát egy volt kollégáról, aki felmondott náluk, és arról hogy biztos Ő is hozzánk jön. Főnököm maga köré gyűjtögeti régi embereit, gondolták itt is ez a helyzet.

Kicsit elképedtem.  Előző munkahelyemen mindenki tudta rólam, hogy emezen volt kollégával nem bírjuk egymást elviselni.  Neki van egy stílusa, nekem is, és a kettő nem elegyedik – még sok-sok alkohollal lazítva sem. Tehát kérdem én, kedves „barát” miért vette magának a fáradságot, hogy „megossza” velem ezt a fontos információt?  Pláne akkor, ha napi szinten 14 órákat dolgozik (és ezt ki is kérte magának amikor meglepődésemnek hangot adtam)...  akkor nem lett volna egyszerűbb azt a két percet amibe az email megírása került mondjuk olyan dolgokkal tölteni, ami ... nem is tudom ... FONTOS??? Ha egyszerűen kíváncsi, akkor miért nem teszi fel őszintén a kérdést?  Ha meg nem, akkor hogy kerül a csizma az asztalra?

Éva, nagyon kezdem érteni a „nevelésedet” ... és tényleg köszönöm, hogy veszed a fáradságot, hogy amikor csak kell, visszarángass a szilárd talajra.

Emezen témák feletti vasárnap délutáni merengésemet a csengőszó szakította félre. No nem, nem ment el az eszem, vendégünk jött. Vasárnap délután négykor beállított hozzánk szüleim 30 éve nem látott egykori munkatársa. Bejelentetlenül, és úgy hogy este hétkor derült ki, aznapra már nincs busza haza, tehát nálunk marad éjszakára.  A legrosszabb az, hogy nem vette észre, hogy hárman háromfelé szaladnánk, szóval tartott minket kapcsolatairól, életéről mesélve... Arról, hogy hol rontotta el a házasságát, miért nem sikerült neki soha semmilyen vállalkozása, és időnként beleszőve, hogy a Szüleim mit és hol rontottak el az életükben. (még él... de volt egy pillanat amikor elővettem a kenyérszeletelő kést, amikor végigfutott a gondolat az agyamon, hogy mire is lehetne még használni ...)  

Este 10kor sikerült beterelnem a szobájába, a TV elé, hogy végre kicsit magunk maradjunk Anyuval és megbeszéljük a heti teendőket, befejezzük a papír munkát, amit ugye kedves vendég mellett nem tehettünk meg. Aztán ma reggel arra ébredtem fél hatkor, hogy emberünk a teraszt körülvevő csatornát takarítja.

Nem vagyok én ellene a vendégeknek, a jó beszélgetéseknek. Sőt! De legalább az időpontot hagy válasszam már ki, és kedves vendég bírjon már a hátsóján megmaradni hajnalok hajnalán...

... és már csak az egerek maradtak hátra – na jó, csak egy.  Ezúton szeretném jelenteni, hogy több süni, feketerigó és macska után a héten a Kutyám egeret fogott.  Ha a jövő héten nyávogni kezd, megharapom.

vidám esetek

na jó, csak kettő, és az egyik nem is annyira nagyon vidám. :).

Szóval pár (pontosabban kettő) hete szombaton nagybevásárlás után battyogtam befelé a fagylaltos raktárba karomban egy karton tejjel, amikor kicsit zajos iszkolásra lettem figyelmes a padló szintjén. Hihetetlen képességeim (látás, hallás, nyakam által a fejem mozgatása) felhasználván rögtön meg is láttam a kb. 20 cm hosszú zöld gyíkot a sárga kövön.  Na most, szegény gyík lehet hogy megijedt tőlem és a mozgástól, de az semmi volt, ahhoz képest amit akkor kellett átélnie, amikor rájöttem, hogy ő mi is: ugrottam egyet, ami közben majdnem eldobtam a tejet és sikítottam (igen, mert egy 20 cm hosszú zöld gyík komoly veszélyeket rejt a sárga kő közepén) amire berontott Anyukám és a Kutya. Anyu látván a helyzetet elkezdett nevetni, hogy mitől ijedtem meg, aztán a pillanatban, amikor az én drága hős kiskutyám nekirontott a gyíknak, mert megpróbált minket megmenteni a kis zöld betolakodótól, hangos kiabálásba kezdtünk.  A gyík ezt a kalamajkát észlelve villámgyorsan beiszkolt az általa biztonságosnak vélt vízlágyító szerkezet mögé. Ha belegondolsz, igaza volt, majdnem minden oldalról védve volt, és a Kutya sem tudott utána menni és nagyjából ő se látott semmit ;).

Egyet felejtett el, felülről viszonylag jól lehetett látni, hogy hol van, és én, ki minden csak nem rest, ha hülyeségről van szó, le is fényképeztem szegényt.  Ím az illetéktelen betolakodó. Csak azt mondja meg nekem valaki, hogy miért mondják rá többen, hogy aranyos??? (Utólagosan megjegyezném, hogy én már sok gyíkot láttam jönni – menni, napon sütkérezni, de ekkorát? Ekkorát még sose.)

 

A másik már kevésbé vidám ... szóval azt mondja már meg nekem valaki, hogy milyen nyamvadt droidok dolgoznak a MÁV-nál? Igen, tudom, túl régen nem savaztam már MÁV-ot. De most komolyan – 2 kerek órát késtem, mert az egyik vonat (amivel itt lettem volna 8:07-re) kigyulladt – persze erről csak a helyi legendák szólnak, EZ nincs benne semelyik sajtótermékben. Szóval a lényeg – az a vonat sehol, a következő csak egy órával később érkezett volna, de az is késett egy bő fél órát. Amikor beért, akkor jöttünk rá, hogy ez  a vonat tartalmazza mindkét vonat összes kocsiját, (kivéve az 1. osztályú IC kocsit – ott lehetett a gond?) tehát ma beértem 10:03-ra.
A dologgal nem is lett volna semmi gondom, ha nem ma reggel 08:20-ra beszélem meg egy kedves beszállítónkkal, hogy inkább ide hozza a bankba a cuccokat amikre szükségem van fagylalt szöszmötöléshez, ne nekem kelljen érte mennem Monorra. (inkább hazacipelem innen). Szóval kisebb idegbaj, majdnem sírógörcs után kollégákkal elintéztem, hogy vegyenek át mindent (kicsit vicces volt) de legalább ez is el lett intézve.

 

De ... szóval akkor is... nem lehetne, hogy végre legyen néhány teljesen unalmas napom?

Hiszti bezárva. :)

e

tanítottak volna ...

na nem sokra mentek velem

Legújabb perverziója kedvenc főnökömnek, hogy elzavart mérlegképes könyvelői tanfolyamra. A miértet és a hogyant hagyjuk, de ez azt jelenti, hogy 4 órában szombaton szórakoztatnak engem Kecskeméten a művelődési központban. (na ezt mondjuk lehet, hogy mindjárt agyoncsapja az oktató szervezet belső szabályzása, de ezt majd akkor ha végleges választ kapok).

Szóval inkább nagy sebességgel, mint elánnal (én időben indulni? A saját temetésemre sem!!!) megindultam okulásom helyszínére, de csak azért, hogy ráébredjek, kár volt sietni. Mint tudjátok, nekem a szombatnap mint olyan, nagyon értékes így csak kis mennyiségben fecsérelhető idő mennyiséget jelent. No így sikerült a következő két előadást megélnem:

Az első előadás természetesen a 4 napos május 1-i hétvége első napja volt, rögtön egy laza, könnyed jogi előadással indítva. Gondolná az ember, hogy kapunk néhány esettanulmányt, amivel bemutatjuk, hogy mit szabad, mit nem, mit hogy kellene és mint. De nem. Ehelyett valamely környéki község (!!!) jegyzője leült a negyven tanonc elé és egy olyan teremben, ahol csak neki volt asztala, nekilátott lediktálni a 25 jogi tételt. Hősünk még arra sem volt képes, hogy közölje, hogy van egy weboldal, ahonnan ez egy az egyben letölthető. Nem ... a drága szóról szóra diktált.  Amikor a körmölendő mennyiséget látván egy élelmesebb tanonc előrántotta a laptopját (nem én voltam!) a tanerő közölte, hogy persze, jegyzetelhet laptopon, csak halkan csinálja, mert a kattogás zavarja a többieket. Mikor már nem bírtam tovább, és távozni készültem, a hős tanerő a kérdésemre, hogy megkapható-e a tananyag emailben, közölte, hogy fénymásoljam le a többiekről, Ő ezt nem adja ki. ...

Majd nagy várakozással megérkezett a második oktatási nap. Mondjuk ez már eleve viccesen indult, mivel kértem a szervezőtől egy órabeosztást, amit nem tudott elküldeni wordben, excelben, emailben, hogy annyit nyomtassak belőle, amennyit szeretnék... Nem, ezt csak egyszerűen papíron tudta elküldeni nekem a csoport BIZALMIval. (most komolyan, mi a fene a csoport bizalmi???)

Megérkeztem Pénzügyi ismeretek előadásra. Az előadáson volt szó az oktatóról, a fiáról, tanulmányaikról, fiúgyermeket hova vették fel dolgozni, miért nem a Suzukihoz ment... (hmmm ... Mercedes Kecskemét vs. Suzuki az ország másik vége. Na, hány atomfizikus kell a döntés hátterének kiderítéséhez???) Két definíciót kellett volna megadnia, azt sem sikerült. De rajzoltunk malackát A/4-es papírra, ami azt volt hivatott eldönteni, hogy milyen a természetünk / személyiségünk ... és a szexuális életünk. (és ezt abból, hogy milyen kunkori és hosszú a malacka farka). Na itt elszakadt a cérnám, felálltam és eljöttem.

Ezután már a feketeleves, miszerint az oktató cég szabályzata szerint nem biztos, hogy a diplomám beszámít a tanfolyamba = valamely tárgyak alól nem kapok felmentést, csak gyaloggalopp.

 

BRÉKING NYÚZ!!! Megszakítjuk adásunkat ... Hihi ... most kaptam a hivatalos tudósítást, hogy nem lehetséges nekem egy OKJ-s tanfolyamra járnom, mert nem eldönthető a diplomámról hogy középfokú vagy felsőfokú végzettséget ad.  Könyörgöm, a „degree granted: BA” mi a túrót jelent szerintük?  Mert ha egy British Airways szabadjegyet adtak a kezembe bőrkötésben 11 éve ilyenkor, akkor valami nagyon benéztem. :)))))

Na, most megyek örülni a szerencsémnek és tanítok rá egyet ;).

 

a kontrollált káosz

Szóval az úgy volt, hogy pár hete sikeresen túrkálván a neten rájöttem, hogy Berlinbe „kéne” menni. Hosszas elmélkedés után, a döntőbizottság (Anyu) elé tártam az ügyet, aki meglepetésemre nemhogy ellenezte volna a dolgot, hanem szabályszerűen kidobott otthonról. (na jó, ezzel azért megvárta a gépindulás napját.) Így nagy sebbel és lobbal (de leginkább egy narancssárgás festésű repülővel) elindultam Berlinbe.

 

Namost ... szóval ... ez most egy halk ámde hosszas kitérő lesz, amiért elnézést kérek mindenkitől, de akkoris.

... HIÁNYZIK A MALÉV!!! Nem tudom nektek volt-e már szerencsétek fapadossal utazni. Nekem még nem. Igazából eddig még azt is megválogattam, melyik légitársasággal repültem – amíg létezett a One World Alliance, addig ezt könnyedén megtehettem hosszabb utakon is.  London felé pedig a Malév volt a preferált légitársaság (és egyben a legolcsóbb).

A repülőteret hagyjuk. Ferihegy 1 nem Ferihegy 2. (ezt a következtetést!!!) Kicsit kisebb, kicsit másabb, kicsit sárgább, kicsit savanyúbb ... de a mienk!!!

De azért ... szóval a Schönefeldi reptér kiszolgáló épülete kb úgy néz ki, mintha ott maradt volna 40 évvel ezelőttről ... mert gondolom ez is történt ;). Azaz rögtön nem olyan sárga és savanyú az a „mienk.”

Kitérő vége.

 

Szóval Berlin – érkezésemre sikerült nekem is kiválasztanom a napot, amikor a város fiatalsága erősen alkoholos befolyásoltságban, rendőröktől övezett busz/metró/hév állomásokon közlekedett mindenféle szabadtéri rendezvények felé megünnepelvén a munka ünnepét. Hát mit mondjak, azért az egy látvány, amikor Sziget, nagyszínpad jellegű képződmény előtt tomboló fiatalságot teljes harci díszbe öltözött kommandósok vesznek körbe tisztes távolságból. (ezt nem mertem fényképezni)

Az is egy látvány, amikor felfegyverzett rendőrök műanyag poharakat osztogatnak a sörösüvegükkel bulira tartó fiataloknak, hogy abba áttöltsék a nedűt és leadják az üveget. :) (ezt se mertem fényképezni)

De a lényeg: sétáltam jó sokat, nézelődtem még többet, voltam turista egy olyan világban, amit eddig még nem láttam.  Időnként feltettem a hülye kérdéseimet, amelyekre kaptam türelmes, néha lekezelő válaszokat, de egyébként nagyon gyorsan elszaladt az a másfél nap.

Ittam finomat:

és utána a tányérokból ítélve ettünk is, nagyon finomat :).

 

Lett új bögrém:

Amiről azt hittem, hogy miután hazaviszem, vele együtt leszek kidobva. De nem ... most megy a pankráció, hogy kié legyen.

 

Láttam kiállítást a Magyar Intézetben, amit mind a mai napig nem tudok megmagyarázni ... most komolyan, miben szól az a magyarságról, hogy teleraknak egy termet szalma bálákkal, és lehet borzalmas teát főzni egy a kiállítás részét képező eccerű elektromos vízforralóval???

Láttam sokminden mást is, amivel most nem untatnálak benneteket.

 

De ... szóval ... a lényeg, amiért mentem (itt csatlakozott egy kollegina is a történethez):

Igen, jól látjátok. Meg akartam nézni Achmedet, a halott terroristát ... élőben :). Most komolyan, lehetett volna egy ilyet kihagyni?

Három kerek óra hasizom szaggató röhögés. Nagyon jó volt, csak néha zavart meg kollegina, aki nem értette, hogy éppen miért szakad a terem nagy része a röhögéstől. (van akinek még én is tudok fordítani, na!!!)

 

tom, ez most nem olyan vicces ... de nekem végre egy kis szabadság volt, felelősség mentes béke, csend és nyugalom. Amit természetesen az követett, hogy itthon a reptéren, még mielőtt csomaghoz jutottam volna, a könyvelővel egyeztettem, mert olyan nagyon hiányoztam neki ;).