Az az angol ... na meg a kávé

Nem ismernek nagyon még a kollégák, és azzal sem nagyon vannak tisztában, hogy nem beszélek angolul. Jah, azért voltam Londonban, hogy megtanuljam, de inkább a hindi egyes nyelvjárásait sikerült elsajátítanom.

No de, a lényeg. Békésen ücsörgök a helyemen, lapozgatván a papír hegyet, amin át kellene rágnom magam (hogy én mindig így kezdem? ;) és csak arra leszek figyelmes, hogy két kollegina elkezd megvitatni egy külföldi kolléga által angolul írt levelet. Ezer meg egy sebből vérzett a nyelvtani logika, kicsit fájt a kiejtés meg különbenis.  Leginkább azt sérelmezték, hogy a kolléga a ne csináld felszólítást a don’t szócskával kezdte. (hogy a ne csináld-ra mikor használtunk shouldn’t-ot, nemtom... biztos megint én ülök fordítva a bilin).

 

Szóval a beszélgetés közben eszembe jutott nyelviskolai pályafutásom első hétvégéje (3. munkanapja), amikor a szombati „intenzív” csoportok anyagait fénymásolva sikerült egy beszélgetést elcsípnem két tanár között.

– Te ez a Hadaway (nem, nem elírtam – végzett angoltanár imígyen ejtette ki a nevet) ez egy jó angol könyv?

– jó. – mondta a másik

– Egyébként mit jelent az hogy Hadaway – mármint a könyv címe?

– Nem tudom. (Igen, ez is tanár volt.)

No ekkor sikerült Edinának odafordulnia, és kinyitnia a száját:

– Hadaway – ahogy Te mondtad, egy énekes a Baby Give it up című számot énekelte ezer évvel ezelőtt. A headway, ami a könyv címe ... na az, az előnyt jelent. – és ezzel a kedves mondattal visszafordultam a fénymásolóhoz, kivettem belőle a papírjaimat és bementem a csoportomhoz.

 

Mondanom sem kell, két kolleginánál azóta sem vagyok kedvenc. Eme emlékkép mellett tovább gondolkodtam. Ha amúgy edinásan egy fél mondattal helyre teszem a történetet, akkor kb 2 év mire rendbe hozom a „ranomémat”. Minimum.  Ha nem szólok bele senkinek nem lesz semmi baja, csak a kollégák fognak megmaradni a tévhitükben – meg az én fülemet fogja bántani a következő ilyen jellegű eszmecsere.  Kicsit még elmélkedtem, majd a számat befogva lementem egy kávéért ... abban már csak nem találok kivetni valót ;).

 

Lassan kezdek rájönni, hogy a kávé az baromi jó indok – bármire ;). Ja, nem is modntam – a lenti büfében kevés neveléssel egész jó kávé készítésére fogom tudni rávenni a nénit... Már nem fél deci a lefőtt kávé, hanem csak 4 cent. Még egy kicsit erőlködöm és a történet végén kapok egy rendes ristrettot... na jó, azért annyira nem erőlködöm – várom a pillanatot amikor a kávéfőzőmet végre rendesen csatasorba állíthatom. :).

 

Na, megyek kapkodni a fejemet (egyelőre úgy érzem magam megbeszéléseken, mint egy teniszmeccsen. Úgy pattog az info, mint a teniszlabda. Csak ... lassan nekem is elő kell vennem az ütőmet és használni – de előtte kérnék egy baseballütőt ... és a listámat ;).