2011. március 6., vasárnap

izé

kezdem megérteni (ja, de nem irigyelni) az írókat, akik akkor tudtak komolyan foglalkozni műveikkel, amikor viszonylag sokat kínlódtak a mindennapi életben.
Jó, ennyire nem gáz a helyzet, de mivel minden a megszokott kerékvágásába próbálkozik visszatérni (megint megy a MÁV savazása csukott szemmel és gondolkodás nélkül), igazából nincs min elmélkedni. (na jó, volna nem is kevés, de nem vagyok hajlandó komolykodni ;).

Na, de hogy ama dió kemény héjába beletuszkoljam a lényeget (mindenféle időrendi sorrend nélkül):
Én marha megnéztem a Félszemű című filmet - még mindig nem tudom, miért tartják olyan nagyra.
Volt sokadik etap a cukrászat keresgélésből. (still no luck, de gyomorrontásról már egyről beszámolhatunk)
Volt nagyon okos tréning, ahol megmagyarázták hogy kell ügyfél barátnak lennem és ahol megtanultam, hogy a bellboy az az ember, aki csapkodja a csengőt a hotelban a pulton. (neeem, véletlen sem a hordár).

Aztán egy békés péntek délután bezárkózva szobácskánkba a frissen kapott lufiból nyert hélium felhasználásával próbálkoztunk beszélgetni. (sírtunk a röhögéstől)
Majd ismét jött egy tréning, ez most jó hangulatú, ahol meglepődve tapasztaltuk, hogy a bekészítés 3 kancsó citromos vízből áll. Ok, költség hatékonyak vagyunk ... DE ENNYIRE? Szerintetek mit sikerült arra az értékelő lapra írnom? ;)

és most hétvégén sikerült elmennem egy újabb fejtágításra. Ha így haladok, annyira kitágítják a fejemet, hogy végre megtanulom azt is, ami eddig nem fért a fejembe ;). De ezen a fejtágításon ismét bizonyítást nyert, hogy nem koppan. Hogy mi? Hát a toll. Ezer meg egy évvel ezelőtt, amikor szabad napjaim 70%-át Kiskunfélegyházán töltöttem a reptéren megjegyezte az egyik "sporttárs", hogy a toll az egy érdekes valami, ugyanis ha feldobod (pláne ott abban a környezetben) nem koppan. Hát tényleg - szombaton kiraktam egy tollat az asztalon lévő füzetemre, hogy legyen mivel írnom. Elsétáltam egy kávéért (5m távolság nem volt), és mire visszaértem, a tollam szőrén szálán eltűnt. (nem voltunk 25-en)... Szóval igen, a toll az a fajta eszköz, amit ha sok ember között feldobsz, nem koppan - mert mielőtt földet érhetne, valakinél eltűnik. Na jó, fel se kell dobni, szabadon az asztalon hagyni is elég. Még jó, hogy van belőle másik hat... De akkoris ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése