Vienna

Kitaláltam, hogy átrendezem a szobámat. Tudom, egy jó pszichológus, és Dr. Freud sok mindent tudna mondani arra, hogy miért éppen a szobámmal kezdem a változtatást.  Viszont ennek az átrendezésnek semmi köze holmi pszichológiához. Hogy miért vagyok ebben ennyire biztos? Mert a múlt héten lebetegedtem. Na jó, némi idő eltolódással lebetegedett az egész család. Anyu és Tesóm 3 nap alatt túltették magukat rajta. Jöttem én, aki a második hetét taposom ennek a katyvasznak és még mindig nem tudok kikeveredni belőle.  Mielőtt valaki orvost hívna, ez a betegség csak azért érdemel ennyi szót, mert amíg a többiek megoldották néhány köhintéssel, és egy kisebb torokfájással, én hangszálgyulladást is kaptam. És a sok hatásos gyógyszer mellett mit szoktak felírni a hangszálgyulladás mellé? Igen, jól gondoljátok, teljes csendet. No nem, nem a beteg körül, hanem a beteg hangképző szervei által kibocsájtott hanghatások lecsökkentését nullára.  Most gondoljatok bele – én, amint nem beszélhetek. (a természetnek is van humora, rendesen …) Csak azt nem értem, miért röhögött a doki, amikor közölte velem az “ítéletet”?

Mivel sikerült otthon ülnöm tétlenül egy egész hétig (na ezt képzeljétek el – és nem dőlt össze a világ!), a hét második felében már kezdett kicsit viszketni a … tenyerem. Tehát kitaláltam, hogy végre megcsinálom azt, amit már egy ideje terveztem - átszervezem a szobámat. Ez nem komoly, mivel a szoba egyetlen ajtó és ablak nélküli fala mellett sorakozó könyvespolc, ágy és fotel sorrendjét lehet csak variálni, ami testvétek között is csak 6 lehetséges verziót eredményez. Tehát gondoltam én, nem lesz ez nagy kaland. 

Neki is fogtam – lerámoltam a könyvespolcot, kipakoltam az ágyat, és kiszedtem mindent a fotelból, ami megnehezíti a mozgatását.  Majd … próbáltatok már bútort emelni, húzni, vonni úgy, hogy közben meg sem szólalhattatok? Hát maradjunk annyiban, hogy pantomim művésznek sem lennék jó. Ha mutogattam, nem értették, ha megszólaltam, lecsesztek, hogy miért beszélek. (szerintem direkt) Mire végeztünk a pakolással családom minden tagja és a jelen lévő taki néni is vígan vigyorgott, én meg … maradjunk annyiban, hogy a nap további részében magamat sajnálva, Szívek szállodáját nézve punnyadtam az ekkorra már jó helyen lévő fotelomban ;).

Csak egy dolgot nem értek: akárkinek leírtam, hogy hangszálgyulladás miatt nem beszélhetek, egy rakás vigyori mellett visszaírta, hogy jobbulást, és beszéljünk, ha jobban vagyok.  Nem úgy a főnököm – nem tudom mit gondolt, de a drága napi rendszerességgel felhívott, hogy egyeztessünk dolgokról, amiknek “hajtásához” se erőm, se kedvem nem volt.  Majd csodálkozott rajta, hogy az általában beszédes Edina még csak vitatkozni sem állt le vele. … Na mindegy, azóta orvosi engedélyem van a beszédre – és mindent megteszek azért, hogy bepótoljam a kiesett napokat. No nem, nem a főnökkel – különböző ismerősökkel a világ minden pontján. Egyelőre még telefonon, de aztán lesz már olyan is, hogy személyesen is ;).

Ja, és a cím? Éva, büszke leszel rám – ez az új mottóm: